MILE LAJOS (MDF)

Teljes szövegű keresés

MILE LAJOS (MDF)
MILE LAJOS (MDF) Köszönöm szépen, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azzal szeretném kezdeni, hogy természetesen nem vonom vissza az indítványomat. Reagálni szeretnék néhány mondat erejéig az itt elhangzottakra, mert úgy gondolom, hogy fontos.
Egyrészt a Matyi képviselőtársam által előterjesztett javaslatról az a véleményem, hogy itt nem alternatívát kínál. Tehát a két megoldás, hogy a VIKSZ működőképes legyen, és hogy esetleg a költségvetés vitájában fel lehet vetni egy ilyen megoldást, ez a kettő nem egymást kizáró eljárás, nem egymást feltételező megoldási javaslat. Én tehát azt gondolom, annak elég érdekes következményei lehetnének, hogyha persze, a VIKSZ-et meghagyjuk mostani állapotában, és kiszolgáltatjuk a működésképtelenségnek, és úgy kérünk majd a költségvetéstől pénzt esetlegesen a szakszervezetek támogatására. Ez azért egy elég érdekes helyzetet – azt hiszem, hogy kezelhetetlen helyzetet – eredményezne. Én még egyszer arra kérem a szabaddemokrata képviselőtársaimat, hogy gondolják végig: ez a kettő nem egymást kizáró megoldási javaslat.
Géczi József hozzászólásával kapcsolatban csupán annyit szeretnék mondani: jó történelmi érzékről téve tanúbizonyságot, gyakran hivatkozik, ugye, a több évszázados múltra a szakszervezetek esetében, és hogy megszabadultak a pártállami béklyóktól, és odáig menjünk vissza a történetiségben, ahonnan ők eredeztetnek bizonyos ágazati szervezeteket és a szakszervezeti mozgalmat. Egy dolgot felejt el elmondani, hogy ezt a vagyontömeget – amihez anynyira foggal-körömmel ragaszkodik az MSZOSZ – mégis pártállami béklyóként örökölte az MSZOSZ, és úgy látszik, hogy ez a béklyó viszont igen tetszik. Tehát végül is, ha itt a demokratikus hagyományokra és a több évszázados történetiségre hivatkozunk, akkor kérem szépen, a vagyon tekintetében is tessék hasonlóképpen gondolkozni!
Nem akarok itt az egyéb kalandozásaira kitérni, mert itt aztán szóba került a kárpótlási törvénytől kezdve nagyon sok minden. Egy részére Palkovics Imre már válaszolt. Viszont ne keverjünk itt össze szándékokat és fogalmakat! Itt nem "a" szakszervezet támadásáról van szó, nem "a " szakszervezet diszkriminálásáról van szó. Még mindig nagyon szívesen állítja be Géczi képviselőtársam is úgy az MSZOSZ-t, mint "a" szakszervezetet. Hogyha valaki esetleg az MSZOSZ-t törvényes keretek között bizonyos engedményekre kívánja szorítani, vagy legalábbis a megegyezést próbálja elősegíteni, akkor "a" szakszervezetet támadja. Szeretném felvilágosítani, hogy az MSZOSZ-en kívül léteznek Magyarországon másfajta szakszervezeti tömörülések is – hál'istennek.
Ezen kívül azért itt volt egy érdekes elszólás: úgy mondta, hogy majd minden meg lesz bocsátva a munkásmozgalomnak vagy a Munkástanácsnak és a Ligának, ha ilyen és ilyen létszámra tesznek szert. Szeretném ezt csak elszólásnak érezni, és nem keresek mögötte mélylélektani vagy tudati tényezőket, hogy itt ki bocsáthat meg ebben az országban és kinek… (Zaj. Taps a jobb oldalon.)
Ezzel egyébként egy kicsikét rímelt az a fajta vita, amit én nagyon furcsállok. Tudniillik, Gál Zoltán képviselőtársam természetesnek veszi, hogy úgymond elszámoltatja Palkovics Imrét bizonyos pénzekről – arra viszont nem volt szava, hogy az MSZOSZ nem volt hajlandó a törvény által megszabott kötelességének eleget tenni. Egyébként pedig itt tényleg egy elvi kérdésről van szó: azt a helyzetet fogadjuk-e el törvényesnek, hogy az MSZOSZ, mint "Róbert-bácsi", bizonyos helyzetekhez alkalmazkodva osztogat a pénzéből, és ezt vagy elfogadják a szakszervezetek vagy nem fogadják el, és ha nem fogadják el, az az ő bajuk, vagy pedig törvényes keretek között próbálunk az esélyegyenlőséghez közelítő állapotot teremteni, ahol nem arról van szó, hogy van egy monopolhelyzetben lévő érdekvédelmi szervezet – jelen esetben az MSZOSZ –, amely ha úgy gondolja, és érdekei úgy diktálják, akkor ad bizonyos összeget. Természetesen nincs arra semmiféle garancia, hogy ne gondolja meg magát egy másik aktuálpolitikai helyzetben. Nem ez a demokráciára emlékeztető állapot, hanem az, hogyha a törvény által előírt esélyegyenlőségnek a feltételeit is megpróbáljuk megteremteni.
Ennyit szerettem volna hozzátenni. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem