MILE LAJOS (MDF)
MILE LAJOS (MDF)
MILE LAJOS (MDF) Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Ha csak egy pillantást vetünk az érdekvédelem közelmúltjára és jelenére Magyarországon, a tennivalók tömkelegét érzékelhetjük.
Ugye még emlékszünk a szakszervezeti bizalmik mindenhatóságára, amikoris a párttitkárral, KISZ-titkárral és az adott vállalat avagy üzem vezetőjével teljes egyetértésben, kéz a kézben, osztályharcos elszántsággal küzdöttek a dolgozók jólétéért, boldogságáért.
A párt kinyújtott balkeze atyai jósággal paskolgatta a szervezett munkások pirospozsgás pofikáját: Látjátok gyerekek, éjt nappallá téve gürcölünk értetek, hogy nektek meglegyen mindenetek. Eszetekbe ne jusson hát semmiféle önállóskodás, ugrabugra, hepcia, hisz értetek történik itt minden, ne szomorítsátok hát az értetek dobogó szívemet!
A kommunista rendszer olcsó paternalizmusa imígyen próbálta magára ölteni a gondoskodás álcáját. Közben a szakszervezeti vagyonka szaporodott, növekedett. A szocialista fejlődés szédületes iramot diktált, történelmileg pillanatnyi idő alatt eljutottunk a vidéki szakszervezetis Bervájától Gáspár elvtárs különrepülőjéig. S még mondja valaki, hogy nem születtek itt átörökítendő értékek! A dolgozók pedig fegyelmezetten ácsingóztak szakszervezeti beutalóra. Majd meglátod anyukám, most végre úgy kipihenjük magunkat, hogy a következő öt évben nem is megyünk sehova. Nőnapra pedig volt bambi, majd cola, persze szendvics is, utána olcsón lehetett protézist csináltatni a helyi SZTK-ban. Bohózatba illő koreográfiája volt a jól irányított össznépi "húzd meg, ereszdmeg"-nek. (Derültség.)
No hát az embereknek derekasan elegük is lett ebből a primitív színjátékból. Ha már csak hallották, hogy érdekvédelem meg szakszervezet, hadd ne idézzem a válaszokat. Abban viszont nyilván egyetértünk mindannyian, hogy a 90-es választások alkalmával a demokratikus pártokra, a parlamentarizmusra leadott igenek tartalmazták a korabeli szakszervezetesdire kimondott határozott nemeket is.
A választások után a rendszerváltozás különböző folyamatai indultak meg. Ám az embereknek olyan érzése van, hogy a változások megtorpantak a munkahelyek kapuinál. Az érdekvédelem struktúrája lényegileg érintetlen maradt. Fogadóórákon, tájékoztató gyűléseken a panaszok özöne árad. Jogtalanságokról, korrupcióról, hatalmaskodásokról, visszaélésekről hallani. Mondom, mondjuk az unalomig: Emberek, a Kormány vagy a Parlament nem fogja kipenderíteni a basáskodó művezetőt, a pokróc osztályvezetőt, ez nem az ő dolga, ez ellentétes a demokráciával. Maguknak kell megszerveződni a saját érdekeik védelmében. Az önálló cselekvést nem pótolja semmi. Mondogatjuk a magunkét, s ha igazunk van, akkor sem tudunk mit kezdeni a záporozó kérdésekkel. Hogyan szerveződjünk? Ki garantálja, hogy nem találjuk magunkat hirtelen az utcán? Egyáltalán mit tudunk ígérni az embereknek, mikor nincsen semmink?
Bizony úgy tűnt, sőt úgy tűnik a mai napig, hogy elbeszélünk egymás mellett, egymásra várunk. A vázolt helyzet dacára, mindezek ellenére mégis alakultak független érdekvédelmi szervezetek. Mire alapozhatták a jövőjüket? Az emberek bizalmára, saját odaadásukra, eszközeiket, anyagi lehetőségeiket tekintve pedig a semmire, vagy a kiszolgáltatottságra. Az ún. szakszervezeti vagyonnál ugyanis az MSZOSZ saját, kizárólagos fennhatóságát deklarálta. Mintha itt az ő különleges tulajdonukról lenne szó. Mintha funkcionáriusaik sok év verejtékes munkájával kuporgatták volna azt össze. Mintha nem egy olyan vagyontömegről lenne szó, amit minden magára valamit is adó, a dolgozói érdekvédelmet ténylegesen komolyan vevő közéleti embernek, szervezetnek az érdekvédelem céljából kellene működtetnie. De hát a mese nem erről szól!
Közhely, hogy megfelelő eszközök híján az érdekvédelmet sem lehet ellátni, ez itt a kulcskérdés. Világos tehát, ha egy fillért sem engedünk ki a markunkból vagy csak látszat engedményeket teszünk, meg tudjuk őrizni monopolhelyzetünket. Ezek a mitugrászok előbb-utóbb úgyis megbuknak. Persze az is elemi érdek, hogy ez a kis vagyonka, úgymond, megmeneküljön, de hát a megmentésre, átmentésre már vannak kész receptek. Nincs itt semmi gond. Természetesen mi is halljuk az idők szavát, szépen eltárgyalgatunk mindenről, ami a helyzetünket nem veszélyezteti. A sok nagyszájú meg hadd papoljon esélyegyenlőségről meg hasonló csacskaságokról!
De az MSZOSZ magatartása mögött érzékelhető ideológia nemcsak ennyiből áll. Propagandájukban ki-kirohantak a Kormány antiszociális politikája ellen, a Parlament működése ellen, a parlamenti pártok ellen. Olykor arra vetemedtek, hogy valamelyik független szakszervezet védelmében megnyikkanjanak. Kapott itt mindenki! Arra viszont csak nagyon kevés példát tudunk felhozni, hogy helyben az adott üzemi vagy vállalati vezetőkkel szemben lettek volna ilyen kemény legények. Ennek vajon mi az oka? Ebben a helyzetben a magyar Parlamentnek igenis kötelessége volt, hogy az alkotmányosság betartásával saját eszközei révén beavatkozzon. Nem kívánom feleleveníteni a XXVIII. törvény vitáját, hál' istennek, túl vagyunk rajta. A törvény végrehajtása körüli hercehurca viszont a dzsungelt juttatja eszünkbe. Az még a finomabb módszerek közé tartozott, ha valamelyik MSZOSZ-hez tartozó ágazati szakszervezet megtagadta az elszámolást az Állami Számvevőszéknél vagy ha Alkotmánybírósághoz fordult, avagy önmagát kiáltotta ki hiteles jogértelmezőnek.
Mondom, ez még csak hagyján. Viszont sajnos olyannal is találkoztunk, amikor a törvény megtagadására, megszegésére buzdító nyilatkozatok láttak napvilágot. Mi ez, ha nem merénylet a jogrend ellen? Mi ez, ha nem a Parlament, a parlamenti demokrácia cinikus semmibe vétele? Ezek természetesen csak az én kérdéseim, igazi minősítést a bíróságoknak kell megtenniük. Az viszont igaz, hogy így utólag nézve naívnak bizonyultunk a törvény kidolgozásakor. Azt hittük, hogy a VIKSZ döntéshozó központként is el tudja látni a feladatát. Nem feltételeztük, hogy bárki vállalja a bojkottálás, a működésképtelenség csúfos ódiumát, a dolgozói érdekek elárulását. Magyarán: elhittük a dolgozói érdekvédelemről eldurrogtatott frázisokat. Balgák voltunk, de kötelesek vagyunk levonni a tanulságokat. Működőképessé kell tehát tenni a VIKSZ-et. Aki távolmarad az igazgatótanács üléseiről, az önmagát zárja ki a döntésekből, de ne tehesse lehetetlenné a döntéshozást magát. Ám, ha megszületik a döntés, az kötelező érvényű legyen, és lehessen eljárni azokkal szemben, akik nem akarják végrehajtani. Ezért kell a VIKSZ-et jogi személlyé tenni.
Egyszerű kis módosítások ezek, Hölgyeim és Uraim, mégis nagy a tét. Hamarosan szakszervezeti választásokat kell tartani Magyarországon. Nem mindegy, hogy milyen feltételek közepette fog zajlani. Hogy színjáték lesz-e, avagy igazi megmérettetés. Mindent eldöntő kérdés lehet, hogy kialakul-e Magyarországon az érdekvédelem legitim, demokratikus szerkezete.
Mielőtt arra kérném az Országgyűlést, hogy támogassa indítványomat, még egy apró megjegyzést engedjenek meg. A beterjesztés kapcsán lehetett a sajtóban olvasni mindenféléket a szakszervezeti vagyon széthordásáról, önkényeskedésről, a független szakszervezetek mohóságáról, sőt egy elmés futam erejéig a kanálról és az ő mélyedéséről is. Ezzel kapcsolatban hadd idézzem Esterházy Péter egy kis szösszenetét, miszerint két értelmiségi szidja egymást a hetvenes évek közepén, hogy "Dícsérjen meg téged Szerdahelyi a vasárnapi Népszabadságban."
Hölgyeim és Uraim! Bizonyos vagyok abban, hogy a demokratikus pártok között nincs ellenérdekeltség az érdekvédelem demokratikus kereteinek kialakításában. Épp ezért arra kérem önöket, hogy támogassák indítványomat, ezen belül is az 1. § B.) változatának támogatását kérem. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
