KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:

Teljes szövegű keresés

KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:
KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szerencsejáték-alapról szóló kormányrendelet ma volt közigazgatási államtitkári egyeztetésen és csütörtökön, reményeim szerint, a Kormány elfogadja.
Úgy gondolom, hogy mulasztás nem történt – de az önök dolga megítélni, hogy történt-e vagy nem. Miért nem történt? Az első, a szerencsejáték szervezéséről szóló, említett törvény 38. § (2) bekezdése a pénzügyminisztert csak az egyes szerencsejátékok engedélyezésével, lebonyolításával és ellenőrzésével kapcsolatos feladatok szabályozására hatalmazta fel – tehát a szerencsejáték-alap létrehozása nem pénzügyminiszteri, hanem kormányzati feladat. A PM-rendelet alapján, tehát az említett 25/90–91-es rendelet alapján, a Szerencsejáték Felügyelet csak november 1-jével adta ki az első engedélyeket sorsolásos játékra – ez a lottó, bongó –, illetve totalizatőr fogadásra – ez a totó és a lóverseny – a Szerencsejáték Rt. és a Magyar Lóversenyszervező Vállalat részére. Amíg engedélyek nem voltak kiadva, addig nem lehetett a szerencsejáték-alapba sem befizetni pénzt. Ezért, véleményem szerint és reményeim szerint, az alapról szóló jogszabály kiadása nincs késésben.
Mivel megítélésem szerint nem történt mulasztás, ezért felelősség sem terhel senkit – kivéve mindig a pénzügyminisztert, mert a pénzügyminiszter, úgy láttam a délelőtti vitából is, mindenért felel.
Mi történt az eddig befolyt pénzzel? Nem történt semmi, mert nem folyt be egy vas sem. (derültség) . erre a nem létező számlára. A befolyt pénzek elkülönítése, illetve külön számlán kezelése megtörtént-e, illetve mi a számlaszáma? A törvény, a szerencsejáték-törvény 39.§ (1) bekezdése alapján csak azok a sorsolásos játékok fizetnek be a törvény elfogadása, tehát 1991. augusztus 16-a óta az alapba 10%-ot, amelyek a törvény hatályba lépése előtt határozott időre szóló engedéllyel rendelkeztek. A Szerencsejáték Felügyelet szeptember 16-áig hat ilyen sorsolásos játék engedélyét regisztrálta, amelyből a Lottó Unió Kft. – népszerűbb nevén az Ausztria Lottó – a legnagyobb forgalmú. A Lottó Unió Kft. elkülönített számlán tartja nyilván ezt a kötelezettséget, és abban a pillanatban, amint a Kormány létrehozta a szerencsejáték-alapot, a szerencsejáték-alap kuratóriumát – mert egy kuratórium fog az alapra felügyelni, ahol a sport, kultúra neves képviselői lesznek –, azonnal átutalják erre a számlára.
Azt hiszem, hogy mulasztás nem történt, a pénz megvan, és ellenőrizhetően működni fog az egész konstrukció.
Egyébként köszönöm az interpellációt, mert ez egy nagyon fontos kérdésre hívta fel a figyelmet, és kérem a válasz elfogadását.
Köszönöm. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem