KERESZTES K. SÁNDOR környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter:
KERESZTES K. SÁNDOR környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter:
KERESZTES K. SÁNDOR környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter: Köszönöm, Elnök Úr.
Tisztelt Országgyűlés! Ha jól számolom, ez a – most már három képviselőtársam által aláírt interpellációban szereplő – téma harmadszor van az Országgyűlés napirendjén, és noha szeretném hinni, nem bízom benne, hogy utoljára – és ez nem a minisztériumon múlik. Ennek pedig épp az az oka – amire Komenczi képviselőtársam is rámutatott –, hogy olyan ez a téma, mint egy állatorvosi ló: kiválóan lehet tanulmányozni rajta azt, hogy milyen jogi, környezetvédelmi, politikai, szociológiai problémákat okoz az, hogyha egy környezetvédelmi beruházás politikai választások, politikai csaták tárgyává, illetve ürügyévé válik – és ezt nem minősítésként, csak tényként állapítottam meg.
Hogy a feltett kérdésekre röviden, konkrétan válaszoljak: Az idézett vizsgálatra azért volt szükség, mert ezt a problémát ez a minisztérium örökölte, és valóban kíváncsiak voltunk arra, hogy a nagy port felvert eset milyen tényleges problémákat jelent a környezetvédelem, illetve a tárca számára.
Ezt a vizsgálatot egy amerikai cég végezte, majd ezt követően, ettől függetlenül, ugyancsak amerikai – nem kormányzati – szervezet, a Környezetvédelmi Világközpont is hasonló vizsgálatot végzett. Mindkét vizsgálat megállapította azt, hogy a tervezett beruházásnak nincsenek, a technológiának nincsenek káros környezeti hatásai, határértékei jóval a szigorú nyugat-európai normák alatt maradnak. Csak zárójelben teszem hozzá, hogy az első vizsgálat megbízója és értékelője magyar részről a FIDESZ jelenlegi szakértője volt – így tehát a vizsgálat ellenzéki szempontból is hitelesnek tekinthető.
Ebből következik az is, hogy miután környezetvédelmi szempontból a beruházás nem volt kifogásolható, a minisztériumnak e tekintetben lépéseket kellett tennie, hiszen nem tárt fel a vizsgálat olyan problémát, amelynek megoldása további lépéseket igényelt volna.
Volt azonban mégis haszna a vizsgálatnak. Felhívta néhány olyan mellékkörülményre a minisztérium figyelmét, amely nem közvetlenül ezzel függött össze, de a témához kapcsolódóan megoldandó: ilyen például a környék és a település szilárdhulladék-kezelésének a kérdése, valamint az ennél jóval súlyosabb Toka patak menti ismert szennyezés, amelynek a vizsgálata szintén ennek következtében jelenleg folyik a minisztérium megbízásából.
Ami a kérdés második részét illeti, hogy milyen mértékben, hogy vette figyelembe a Mátra–Bükk üdülőkörzet regionális rendezési terve a beruházást, azt kell mondanom, hogy sehogy. Azért nem, mert amikor ez a terv készült, akkor a beruházás már folyamatban volt, tehát nem lehetett a beruházás engedélyezése során egy még el nem készült tervet figyelembe venni. A terv azonban számol a beruházással, megállapítva azt, hogy a beruházás felülvizsgálandó, de tudomásul veszi a felépülést, és azt mondja, hogy üzemebehelyezés után pedig fokozott gondot kell fordítani a környezetvédelmi ellenőrzésre: forróvíz-gőz kibocsátás stb., stb., stb.
Mi következett ebből a megállapításból? Néhány tanulságot mindenesetre le lehet vonni, és ezek rendkívül fontosak.
Egyik az, hogy amennyiben a minisztérium jelenlegi felállása lett volna érvényes a beruházás idején, nyilván nem épült volna meg, nem épülne meg, nem kapott volna engedélyt ez a beruházás, hiszen akkor a területfejlesztési és környezetvédelmi szempontokat együtt figyelembe véve a szakhatóságaink nyilván nem adták volna ki az engedélyt.
A helyzet azonban már tulajdonképpen visszafordíthatatlan abból a szempontból, hiszen a beruházó jogilag érvényes engedéllyel rendelkezik, éppen az elmúlt hetekben erősítette meg ennek az érvényességét a köztársasági megbízott hivatala. Ilyen módon jogilag az ügybe nem lehet beavatkozni.
Mi a minisztérium álláspontja ezek után az egész kérdést illetően?
A feltételezésekkel ellentétben, amelyeket egyébként a képviselő úr korábbi levelezései is tartalmaztak, a minisztérium sem pressziót nem kíván gyakorolni az építkezés befejezésére, sem pedig akadályt nem kíván, és nem is tud támasztani, éppen a jogilag tiszta helyzet miatt. Akadályt azért nem, mert – mint mondtam – a vállalat jogilag érvényes engedély birtokában van, szakmai szempontból pedig azért nem, mert végül is egy környezetvédelmi beruházásról van szó, egy veszélyeshulladék-feldolgozóról, akkumulátor-feldolgozásról, amire az országnak okvetlenül szüksége van. Pressziót pedig azért nem kívánunk gyakorolni, mert végül is helyi ügyről van szó. Arról van ugyanis szó, hogy a beruházás úgynevezett felfüggesztés, ami tulajdonképpen lassítás volt, helyi döntés volt, a vállalatnak és a helyi településnek a konfliktusa nyomán kompromisszumként született döntés.
A minisztérium ebbe a helyi problémába nem kíván, nem is tud beavatkozni, annál inkább, mert a település lakossága is megoszlik ebben a kérdésben. Van, aki a munkaerő-lehetőséget, a munkaerő-alkalmat, az ezzel járó infrastruktúra-fejlesztési lehetőséget pozitívumként értékeli, és ezáltal támogatja a beruházást, van, aki ellenzi. Ezt a problémát tipikusan csak helyben lehet megoldani, illetve amennyiben a bírósági útra terelődik a hatósági ügyintézés, akkor a bíróság fog ebben a kérdésben dönteni. Amit a minisztérium tehet és tenni kíván ebben az ügyben: ha a bíróság úgy dönt, vagy a lakosság megállapodik a vállalattal, hogy a beruházást befejezik, akkor nyilván fokozott kontrollal fogjuk figyelemmel kísérni az üzem tevékenységét és megtesszük a szükséges szankciókat arra, hogy az üzemeltetés valóban a terveknek megfelelően, környezetkárosítás-mentesen történjék. Amennyiben a beruházás nem épül meg, akár a bírósági döntés, akár a megállapodás hiányának következtében, akkor nyilván a minisztériumnak új helyet kell keresnie a beruházás számára, levonva és hasznosítva azokat a tanulságokat, amelyeket ez a mindenki számára kínos ügy kínál valamennyi résztvevő számára.
Kérem válaszom szíves elfogadását.
(Szórványos taps.)
