PÁL LÁSZLÓ (MSZP)
PÁL LÁSZLÓ (MSZP)
PÁL LÁSZLÓ (MSZP) Köszönöm szépen, Elnök Úr. Tulajdonképpen majdnem sikerült rábeszélni a visszalépésre. Minden tiszteletem Mádl Ferenc miniszter úré, azonban úgy gondolom, hogy itt már hozzászólásban elhangzott az, milyen nagy jelentőséget tulajdonít az Országgyűlés és valamennyi eddig hozzászóló képviselő a vagyonpolitikának, és ezzel szemben a pénzügyi kormányzat, az ágazati kormányzat egyszerűen nincs képviselve a teremben. Engem ez abszolút megdöbbent, épp ezért nagyon közel álltam ahhoz, hogy visszalépjek. Mégsem teszem ezt, mert talán a mondanivalómból lehet valamit használni a későbbiek során.
A privatizáció folyamatáról magáról két hónappal ezelőtt kifejtettük valamennyi frakció nevében a véleményünket, és úgy emlékszem, nagyon kevés dicséretet kapott a folyamat. Akkor azt feltételeztem, hogy tanulságokat sikerül levonni az elhangzottakból, és ha máshol nem, akkor a vagyonpolitikai irányelvek – most már lassan egy éve, sőt több mint egy éve vajúdó – előkészítésében sikerül figyelembe venni az itt elhangzott szempontokat, de úgy tűnik, idáig még nem jutottunk el.
Lotz Károly képviselőtársam beszélt arról, hogy szeptember 30., illetve október 1. óta az országban nincsenek működő vagyonpolitikai irányelvek, és ezért az Állami Vagyonügynökség irányításával folyó privatizációs munkában tulajdonképpen egy ex lex állapot van, amely ex lex állapot ellenére én csodálom, hogy születnek privatizációs megállapodások vagy legalábbis ezekről hírek jelennek meg a sajtóban.
A Kormány az elmúlt év során számos ígéretet tett arra, hogy privatizáció tekintetében milyen előrelépések születnek. Beígérték a munkavállalói résztulajdonosi program előterjesztését, több ízben ígéret hangzott el rá – a mai napig nincs az asztalunkon. Ha jól emlékszem, az úgynevezett Kupa-programban szerepeltek privatizációról szóló törvények, amelyek nincsenek az asztalunkon. Elhangzott az, hogy a szociáolis létesítmányek privatizációjával kapcsolatban a Kormány a javaslatait szintén előterjeszti a Parlament elé – a mai napig nem történt meg. Igaz, hogy ez "csak" – idézőjelbe teszem – interpellációra adott válaszokban volt.
Tehát mindezt figyelembe véve, egy rendkívül zavaros helyzet van, amelyet tetéz az, hogy három dokumentummal sikerült megismerkednünk az irányelvek tárgyalását megelőzően. A három dokumentum közül az egyik az irányelv, a másik a Kormány privatizációs stratégiája, a harmadik pedig az MDF Monopoly csoportjának a javaslata, amelyik többek között a privatizációs törvény kidolgozását irányozza elő, valamint emellett más javaslatokat is tesz. A három dokumentum külön-külön és együttesen sem kezelhető. Külön-külön nem kezelhető azért, mert ellentmondanak egymásnak. A vagyonpolitikai irányelvek abból indul ki teljes joggal – Lotz Károly ismertette a törvényt, amelyik a feltételeket meghatározza –, hogy az érvényes törvények keretei között hogyan kell gazdálkodni a vagyonnal. A Kormány privatizációs stratégiája abból indul ki, hogy az érvényes törvények nem jók, tovább kell rajtuk dolgozni, át kell őket alakítani, és új törvénykezési környezetre van szükség. A két dokumentum már eleve ellentmond egymásnak. Emellett a Monopoly csoport dokumentuma azt mondja, hogy kell egy privatizációs törvény. Idáig én messze egyetértenék, de ez más, mint az előző két állítás. Nem értek egyet a további állításaival a Monopoly csoportnak, ezzel most nem is szeretnék foglalkozni.
Valahogy a helyzet azzal jellemezhető, mint amit Anouilh mondott a Beckett-ben, hogy – nem pontosan fogom idézni – szentatyám, nem tudjuk pontosan, hogy mit akarunk, és ez óriási manőverezési lehetőséget biztosít a számunkra. (Derültség.)
A gondolatok bizonytalansága biztosítja a működés szabadságát. Kb. ugyanez a helyzet ebben a privatizációs ügyben. Hozzáteszem, az ország gazdaságának egyik legfontosabb kérdésében, amikor mellékesen a külföld úgy tekint ránk, hogy Magyarországon példaszerűen folyik ez a folyamat. Hát hogyha ilyen a példa, akkor képzeljék el, hogy milyen a szomszédoknál a helyzet.
Most én nem vagyok biztos benne, hogy nem tudjuk pontosan vagy egyesek nem tudják pontosan, hogy mit akarnak. Nagyon gyakran hangoznak el olyan kritikák, és ilyesmit ír az újság, és divat hangoztatni,hogy a vagyonátmentők annak idején mit tettek. Én úgy érzem,hogy egyre inkább ködfüggönnyé vált ez a vagyonátmentés szöveg, és e mögött a ködfüggöny mögött egy új tipusú vagyonosztogatás folyik.
Azt hiszem, hogy nem lenne méltányos az érdekeltek távollétében megemlíteni konkrétumokat, de azért utalni lehet arra,hogy képviselők – kormányzati körökhöz nagyon közel állók – hogyan, milyen zaj közepette futnak versenyt az álami vagyonért, és milyen érdekes számok hangzanak el ennek kapcsán. Vagy a sajtóban és másutt megjelennek olyan hírek, hogy hogyan vesz rá képviselőt igazgatásra állami tulajdonban lévő intézmény,hogy hogyan jelennek meg képviselők különböző igazgatótanácsokban és egyebekben, ebbe én most itt nem mennék bele.
Fontosabb kérdés az, hogy a privatizáció kapcsán. (Közbeszólás.) Mondom, ez egy ködfüggöny, ami ködfüggöny mögött azért az események másfelé hajlanak.
Fontosabb kérdés az, hogy a privatizáció folyamatában a célok teljesen zavarosak. Erről többen beszéltek, különösen Kánya Gábor gondolatai tetszettek nekem, de azért szeretnék utalni még egy néhány elemre.
Nem tisztáztuk és ezek a vagyonpolitikai irányelvek sem tisztázzák, hogy miért is akarunk privatizálni,hogy a privatizáció célja esetleg önmaga a privatizáció vagy valami más. Jól akarjuk-e működtetni a vagyont, vagy esetleg nem az azonnali bevétel érdekében kell az optimumokat kiszámolni, hanem egy hosszabb távú bevételre kellene optimalizálni az eladások során.
Olyan híreim vannak, hogy van olyan vállalat,amelyiknek sokszáz millió dolláros nagyságrendű megrendelése volna, ha állami vállalatként továb működne, és az eladása során nem vették figyelembe az ilyen típusú megrendeléseket. Azt hiszem, hogy ez tarthatatlan.
Meg kellene tehát fogalmaznunk nekünk itt a Parlamentben a Kormány javaslatára, ha lehet, ha nem lehet, akkor a Kormány javaslata ellenében, hogy mi is a cél a privatizáció során.
A letett vagyonpolitikai irányelvek kiindulásával is több baj van és megint csak nem azért, mert a Vagyonügynökség rossz anyagot dolgozott ki, vagy ilyent akar kidolgozni. Ő a saját tárgyalási, működési irányelveit tette le az asztalra. De a Vagyonügynökség kezében ma az állami vagyonnak töredéke van, még a vállalati vagyonnak is csak töredéke van. Ha a nagyságrendekben nem tévedek, kb. 150 milliárd forint az, ami a Vagyonügynökségnél ma felügyelet alatt áll abból az esetleg néhányezer milliárd forint értékből, ami ma vállalati vagyonban van az állam kezében, és abból az ennél sokkal többezer miliárd forintnyi vagyonból, amelyik általában Magyarországon állami tulajdonban van. Egy töredékkel foglalkozik ez a vagyonpolitikai irányelv és ebben nem a Vagyonügynökség a hibás, hanem az, hogy hiányzik az egész privatizációnak a stratégiája.
Említettem már azt az alapproblémát, ami ellentmondás a Kormány dokumentuma és a vagyonpolitikai irányelvek között, hogy a Kormány nem tételezi fel jónak a törvényeket, de a Vagyonügynökség a jó törvényeket feltételezve írta meg a javaslatait. Ezt nem lehet fenntartani. Ha módosítjuk jövőre a törvényeket, bármelyikhez hozzányúlunk – a Kormány javaslata szerint akár – a vagyonpolitikai irányelvekkel szembekerülünk vagy azok kerülnek szembe az új törvényekkel.
Mindezt figyelembe véve teljesen egyetértek azzal a javaslattal, hogy szükség van egy komplex privatizációs törvényre, amelyik egyértelműen elhelyezi az eddigi törvényeink és a hiányzó törvényeink gondolatait egy komplex dokumentumban, nem feltétlenül szembekerülve az eddigiekkel, de kiegészítve azt, és egy dokumentum keretében a Parlament döntse el, hogy hogyan is akar gazdálkodni az állam vagyonával.
Ha nem vagyunk képesek belátható időn belül csinálni egy ilyen törvényt, vagy a kormány nem hajlandó ezt előterjeszteni, akkor csak formai lesz a vagyonpolitikai irányelvek elfogadtatása. Itt több módosítási javaslat került az asztalra, ezek közül én úgy látom, hogy többen kerültek szembe a műfaj problémájával: egy novellához kell módosítási javaslatot lerakni, a novellát egy másik novellával lehetne módosítani vagy helyettesíteni. Rendkívül nehéz a műfaj. Ugyan olvastam olyan módosító javaslatokat is – és lehet, hogy ebbe az irányba kell menni –, amelyik leírja azt, hogy mit kell kidolgozni ahhoz,hogy valóban legyen törvényünk és legyen vagyonpolitikánk. Lehet, hogy ebben az irányban megtaláljuk a helyes utat.
Végül annyit mondanék,nem megyek bele a részletekbe, nagyon késő is van hozzá, hogy ma kétszer szóltam hozzá, egyszer az expohoz, egyszer a vagyonpolitikai irányelvekhez különböző hangvételben, remélem,hogy nem jut senkinek eszébe a két hozzászólás után,hogy tárgyaljuk a két témát együtt. (Derültség és taps.) Köszönöm szépen.
