DÉNES JÁNOS (független)
DÉNES JÁNOS (független)
DÉNES JÁNOS (független) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Jegyzőkönyvvezető! (Derültség. – Taps a jobb oldalról.)
Teljesen megértem azt a kormányzati szándékot, amely a mai napon meg akarja teremteni annak a lehetőségét, hogy az Állami Vagyonügynökség az adott, kusza körülményei közepette, de mégis hathatósabban működhessék, és minél nagyobb törvényességi alapot tudjon maga mögött a napi munkája elvégzésében.
A magam részéről a tisztelt Házban 1990. május elején elmondtam: nagy bűn az összehalmozott 22 milliárdos államadósság, de még nagyobb bűn lesz, ha ezt az államadósságot az ország eladásával fizetjük ki. Ebbéli véleményalkotásom nem változott, hanem az elmúlt években megerősödött – pardon: az elmúlt közel két évben megerősödött. Különösképpen akkor, ha betudhatjuk azt a tényt, hogy az elmúlt időszak a vagyon szempontjából feltétlenül – de sajnos, sok más szempontból is – a kommunisták magyarországi pártjának diadalmas és győzedelmes éve volt, hisz birtokba vették, kérem, a vagyont! (Zsiros Géza: Igazad van!) A magam részéről azt is elmondtam, hogy a tulajdonost nem lehet gyártani, a tulajdonost nem lehet kitalálni – a tulajdonos a kétszer kettő: négy egyszerűségével van; a tulajdonost, ha a megrablott vagyonból "kisegítették", kérem szépen, azt vissza kell a tulajdonba segíteni. Ha őt nem, akkor örököseiben. Ez az évezredes jogi építmény. A többi pediglen, ami ezt figyelmen kívül hagyja, azt jelenti,hogy a rablott vagyont az orgazdához juttatjuk és ezt valami módon – kérem – törvényesítjük. Ehhez ez a Parlament nem járulhat hozzá. Tekintettel arra, hogy visszanyerhetetlen, visszafordíthatatlan hónapokat vesztettünk el akkor, amikor választási győzelmünket 1990 májusától 1990 október 23-ig nem tudtuk egy bizonyos dinamikus, lendületes tempóba hozni, hanem a csörgősipkás akadályháborúval, taxisblokáddal – kérem szépen – kényszerhelyzetbe került az egész ország. A Parlamentre azt kényszerítették rá, hogy ne feleljen meg annak a választási eredménynek, amely ezt a Parlamentet létrehozta és önöket – velem együtt – ide juttatta. Tekintettel arra, hogy kész tényeket, amik elé minket ez a mulasztás állított, a Parlamentnek már túlzottan nincs módja rendbehozni, sem most, ebben a törvényalkotásban, amely ebben az ügyben szeretne rendet tenni, sem pediglen a ciklus hátra lévő részében, mert azok a determináltságok, amelyek ezt a Parlamentet meghatározzák, erősen valószínű, hogy érvényesülni fognak a következő, közel két esztendőben – ami ebből a választási ciklusból hátra van.
Épp ezért egy minimalista programot ajánlok a tisztelt Országgyűlésnek: vegye tudomásul körülbelül nagyjából, amit mondtam, legalábbis elvileg, és ebben a hátra lévő két évben igyekezzen lehetőleg minél tisztességesebben megfelelni annak a választói akaratnak, amely ezt a Parlamentet ebbe a házba bejuttatta. Ennek pedig az alapállása a következő: nagy dolog a munkabér, nagy dolog az európai munkabér és reálbér elérése, de ezt előbb-utóbb, abban a mederben, amerre a világ halad, Magyarország számára és Magyarország bérből, fizetésből élő állampolgárai számára az élet meghozza – legfeljebb tíz-valahány %-kal kevesebb lesz, mint Bécsben, Berlinben vagy Párizsban. Ellenben – kérem – a vagyon, amit most, egyszer s mindenkorra jogtalanul az orgazdáknak szentesítünk parlamenti döntéssel, soha többet vissza nem szerezhető. Ezért az a tisztességünk kell, hogy legyen, hogy a vagyonpolitikai irányelvekben, ha lehet, még olyan döntéseket hozzunk, hogy legalább mérsékeljük azt a mérhetetlen rablást, ami ebben az országban megy. Tudniillik, ez a szerencsétlen ország – kérem – sikít! A grófi szérűn, az elégett gabonaföld fölött sírt a paraszt, de – kérem – az jövőre kihajthatott és jövőre lehetett belőle még diadalmas élet! Ellenben ha most, a helytelen vagyonpolitikai elvek megalkotásával megássuk az ország sírját, kérem, nincs kiút! Nincs, aki jövőre sírjon – vagy legalábbis sírni fognak, de más nyelven!
Na most, kérem szépen, azt ajánlom a tisztelt Ház figyelmébe, akkor, amikor az általános vitát hamarosan le fogjuk zárni, én a magam részéről ígérem, hogy a részletes vitában fel sem szólalok és a tisztelt Házat nem fogom feltartani és nem fogok akadékoskodni. (Taps az SZDSZ soraiból.) . Köszönöm szépen ezt az elismerést, az egyhangú tapsot, jól esett a lelkemnek . (Közbeszólás: Nem volt egyhangú.) Viszont, azt kell hozzátennem, előfeltétele annak, hogy valamit is tegyünk ennek a választási ígéretnek, hogy a lelkiismeretünket, igenis. Arra az országos sikolyra oda kell figyelni, hogy mi van ebben az országban! Egyszerű szövetkezetekből, egyszerű vállalatoktól jönnek, hogy leértékelik a vállalatot, a javát kizsikelik (?) sógornak, komának. Azok az emberek veszik ki, akik az elmúlt időszak mocskos prémiumrendszerében milliókat vettek fel. A saját gyárban, ahonnan nyugdíjba mentem, tudok konkrét példával előhozakodni, kérem. Két-három évvel ezelőtt egy sokadrangú igazgatónak 2 millió és 2 ezer forint volt az évi prémiumja. Közvetlenül a köztársaság kikiáltása évében már olyan mohók voltak az urak – beléptek a bérklubba –, hogy egy ilyen sokadrangú igazgatócskának – nem a vezérigazgatónak! – 3 millió 600 ezer forint volt a prémiuma, augusztussal bezárólag, tehát szeptember 1-je előtt! Nem is akarta fölvenni,mert valami érzéke volt, hogy ez őt nem illeti – megnyugtatták –, hogy vedd fel nyugodtan, az utolsó húsz fillér is törvényes. Ugyanezt elmondta dr. Orbán István vezérigazgató úr a munkás szakszervezeti ülésen, hogy az utolsó húsz fillér is törvényes, amit kifizettek – jelenleg az igazgató úr a Kék Szalag-rend tagja és tanácsadója a tisztelt Állami Vagyonügynökségnek és közgazdasági tudományos társaságainak és egyebeknek.
Tehát kérem, ebben az állapotban leledzünk. Lévén nyolc óra mindjárt, nem kívánom önöket tovább föltartani, de nincs kevesebbről szó, mint arról, hogy nem szabad az orgazdát, kérem szépen, vagyonhoz juttatni. Az is fontos kérem szépen,hogy milyen áron kel el a vagyon, az is fontos, hogy mire használjuk fel ezt a pénzt, ami a vagyonból befolyt.
Többek között: itt járt egy jeles társaság a Világbanktól. Vendégül látta őket az APEH. Kérem szépen, minő ragyogó tanácsokat adott a szóbanforgó világbanki küldöttség, tudományos társaság, mekkora elismerést kapott a sajtótól, hivatalos kormány- és gazdasági szervezeteinktől, akik tisztességgel búcsúztatták őket! Holott a fő feladat az volt, hogy hogyan lehet még nyesni, még nyomorítani, még kínlódni az adóval, hogy minél hamarabb jusson a követeléséhez a Világbank. Holott, kérem szépen, azt hiszem, hogy valahol a nemzeti jövedelem megteremtésénél kéne e jeles tudós küldöttségekkel körülnézni és a nemzeti jövedelem megteremtésének az előfeltételeit kellene megteremteni, hogy a jövedelemből, amit megtermelünk, abból fizessük ki az adósságainkat! Nem is beszélve az államadósságnak arról a részéről, hogy az államadósság bizonyos hibás követelésekből állott össze. Hát, a legegyszerűbb dolog, kérem szépen, kiröhögik azt a hitelezőt, aki egyszerüen "olcsójánosnak" jelzálog nélkül, jótállók nélkül kölcsönt ad! Hát, milyen volt az a tisztelt hitelező társaság, hogy Kádár Janinak és jogfolytonosan következő csirkefogóknak, kérem szépen, ennyi pénzt odaadott és most rajtunk és unokáinkon akarja behajtani! Kérem, erről van szó és nem kevesebbről a vagyonpolitikai irányelvek esetében. (Taps.)
