BALÁS ISTVÁN, DR. (MDF)
BALÁS ISTVÁN, DR. (MDF)
BALÁS ISTVÁN, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! (Zaj. – Közbeszólások: Hány perc?)
Amikor a vagyonpolitikai irányelveket először megnéztük és rájöttünk, hogy egy 14 oldalas anyagról van szó, először a műfaj kérdését kellett vizsgálni, hiszen egy országgyűlési határozat esetén a jogalkotási törvény behatárolja, hogy mivel foglalkozhat egy országgyűlési határozat és mivel nem.
A jogalkotási törvény szerint az Országgyűlés a neki alárendelt szervnek és az általa irányított szervnek adhat konkrét utasításokat.Ez volt a helyzet akkor, amikor az ÁVÜ-ről szóló törvényt annak idején a Parlament meghozta, hisz akkor valóban helye volt egy ilyen vagyonpolitikai irányelvnek, hiszen az Országgyűlésnek a saját szervének, neki alárendelt akkori ÁVÜ-nek adott benne utasítást. A helyzet azóta változott, elvettük az Országgyűlés alól az ÁVÜ-t, áttettük a Kormány alá, és azóta az a fucsa helyzet áll elő, hogy az Országgyűlés a vagyonpolitikai irányelvek keretein belül egy neki közvetlenül alá nem rendelt szervnek a Kormány feje fölött átnyúlva, a Kormánynak alárendelt szervnek adna konkrét utasításokat. Álláspontom szerint ez a helyzet felülvizsgálandó. Mint jogász, feltehetőleg zavar az, hogy jogi egyetemre jártam, átlag állampolgárt ez a helyzet nem zavarná.
Az anyag áttanulmányozása során figyelembe ötlik az, hogy részben privatizációs koncepciókat tartalmaz, részben talán a ma még nem létező törvényeket próbálja megelőlegezni, részben pedig a hatályos törvényekből indul ki. Ez a hármasság végigvonul az egész vagyonpolitikai irányelv tervezetén.
Nyilvánvaló, hogy a privatizációs koncepció vitája elméletileg nem tartozna a tisztelt Házra, az Kormány kompetencia. Ha a Kormány úgy döntött, hogy a privatizáció kapcsán a vagyonpolitikai irányelvek első három oldalában ilyen stratégiai elemeket szemelvényként közöl, akkor kiteszi magát annak, hogy bizony ezt a kérdést részleteiben megvitatja a Ház. Ez eldöntendő kérdés, de itt úgy tűnik, a beterjesztéshez képest ma már nem lehet eltekinteni attól, hogy részletes. Igen, részletes koncepcióvita folyik a Házban.
Törvénypótlás. A Kormány, és itt nem véletlenül utaltam erre az előbb, november 30-ig irányozta elő a törvényjavaslatok elkészítését, és én nem tudom ezt olyan könnyedén venni, hogy ez csak a Kormányra kötelező, hátha ebből nem is lesz semmi. Hiszen tudomásunk van arról, hogy a tárcakörözés a mai napon véget ért ebben a három törvényben, amire a miniszter úr is utalt, további kettő még erre a szintre nem jutott el, összesen öt törvényjavaslatról van szó.
Az általános vita lezárása persze azzal járhat, hogy az Országgyűlés azt mondja, hogy "a" és az öt törvényjavaslat fogja mondani,hogy "b" és ezt követően ezt kell majd módosítanunk. Tehát azt a célját, hogy a jövő év december 31-ig terjedő időre legyen hatályos, ilyen módszerrel garantáltan nem lehet elérni.
Nagyon hosszú szövegről van szó, és amint erre Pál László képviselőtársam is utalt, valóban elképzelhető, hogy a műfajból következően egészen más műfajú módosító indítványok beterjesztésére lenne szükség. Amikor megláttam, hogy milyen hosszú a szöveg, akkor eszembe villant egy egykori ügyvédi principálisomnak a mondása, aki azt mondta, a védőbeszédek hosszúságára utalva figyelmeztetésként, minél tovább áll a védő, annál tovább ül a vádlott. Nos, itt ez a helyzet áll elő, amikor nagyon hosszú a szöveg, és én most nem más magyar közmondásból kívánok idézni, de bizony hihetetlen mértékű hátrányt jelent önmagában a szöveg hossza is.
Ez a szöveg egyébként kiváló csemegét kínál mindazoknak, akik jogászok, vagy közgazdászok, vagy magyar szakosok, mindenkinek a maga területén. Néhányról már hallottunk itt utalást. Hallottuk az általános alany problémáját Lotz Károly képviselőtársamtól, aki utalt arra, hogy egyes rendelkezések – fogalmazzuk így – kicsit KB-határozat ízűek, tehát nincs alanya, nincs címzettje, ha nem teljesül, akkor, sajnos, nem teljesült, felelőssé senkit nem lehet utána tenni. Az ilyen jellegű rendelkezésekkel, ha nem alakíthatóak át megfelelő címzetthez szóló mondatokká, egyet lehet tenni, kihagyni ebből a 14 oldalból. Ezeknek a száma rendkívül hosszú, rendkívül sok.
Sajnálatos módon a vagyonpolitikai irányelvekre vonatkozó javaslat egyáltalán nem érzékeli azt a különbséget, ami az átalakulások, vállalatok átalakulása, másfelől a privatizáció között fönnáll. Ebben a házban hangzott el ezelőtt másfél hónappal egy neves ellenzéki közgazdász szájából olyan nyilatkozat, amelyből szintén ennek a kettőnek az összekeveredése tűnik ki. Pedig ha az ember a törvényt végigolvassa, kiderül, hogy maga a törvény, a mai szöveg is, különbséget tesz egyfelől az átalakulás, átalakítás, másfelől a privatizáció között.
Sajnálatos módon a mai jogszabályok sem, és így talán emiatt a vagyonpolitikai irányelvek javaslata sem ad garanciákat a privatizáció előtti, részben átalakulásokkal összefüggésben, részben ettől függetlenül végrehajtott vagyonvesztések elkerülésére, az állami vagyonértékek csökkenésének az elkerülésére, a mesterséges vagyonok, a mesterséges vállalati tönkretételekre, röviden a kótyavetyékre. A mai értékhatárok, a 20, 30, illetve 50 millió forintos értékhatárok egyszerűen nem teszik lehetővé, hogy az ezekkel kapcsolatos vagyonvesztéseket az Állami Vagyonügynökség egyáltalán érzékelni tudja, vagy ha netán valaki tájékoztatja ezekről az ÁVÜ-t, nem teszi lehetővé – hatáskör hiányában –, hogy bármit ellene cselekedhessen.
Hadd utaljak arra, hogy a mai jogszabályi környezet és így természetesen a vagyonpolitikai irányelvek is, fenntartják azt a jogi helyzetet, hogy ezek az értékhatárok szubjektívek annyiban, hogy a vállalatigazgatón múlik, hogy milyen értéket mond és ennek a felülvizsgálatára egyszerűen nincs lehetőség. Ezekkel nemcsak vissza lehet élni, hanem – amint ezelőtt másfél hónappal konkrét példán említettem is –, viszsza is élnek az egyes vállalatigazgatók.
Nagyon sajnálatos módon ezelőtt egy jó órával egy szavazás során az Országgyűlésünk megszüntette azt a lehetőséget is, hogy ezt az értéket az állam bármilyen módon, például feltűnő értékaránytalanság folytán megtámadhassa a jövőre nézve.
Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr!
Megszólította a Monopoly csoportot két képviselőtársunk is az ellenzék padsoraiból. A megszólítás jogán két mondat erejéig, a Monopoly csoport nevében is kell nyilatkoznom.
Örülök, hogy úgy látják mások is, hogy a vagyonvédelem nincs megoldva. Örülök, hogy úgy látják mások is, hogy a privatizációs törvény egésze, áttekinthető formában, hiányzik. Azonban valami félreértést tartalmaz az, hogy mi centralizálni szeretnénk. Ezt a vádat én is olvasom naponta, de nem egészen látom ennek a mibenlétét.
A Monopoly csoport egy 60 napos gyorsított átalakulást kívánt nagyon ellenőrzött módon előírni, és ez nem centralizálás, hanem éppen a folyamat ellenkezője. A kérdés csak az, hogy ebben a 60 napban ellenőrizze-e ezt valaki, vagy sem. Mi úgy gondoljuk, hogy igen, és valakit megnevesítettünk; más úgy gondolja, hogy nem, de nem mond helyette jobbat; vagy igen, de nem mond helyette jobbat. A helyzet mindössze ennyi. Volt ilyen, azt hiszem, ezt Lotz Károly képviselőtársam mondta, hogy mi el kívánjuk távolítani az igazgatókat. Nem kívánjuk, ilyen szándékunk nincs. Az más kérdés, hogy nyilvánvaló, egy átalakulás után az új vállalati vezetés, az új gazdasági társasági vezetés nyilván nem fog bizalmat szavazni annak a volt, korábbi igazgatónak, akiről tudják, hogy csak a saját zsebére játszott eddig. Ilyen körülmények között tehát egy nagy félreértést kellett eloszlatnom.
A jelenlegi jogszabályaink – és így, természetesen a vagyonpolitikai irányelv tervezete is – egy köztes álláspontot foglalnak el az Európában szokásos privatizációs gyakorlatokat vizsgálva. Ugye, ismert az "osztogató" elmélet, a lengyel, cseh, román példa, és ismert egy alapvetően eladásra alapuló elmélet, amely szerint – mint Franciaországban, Angliában, illetve Németországban és Magyarországon – ez lenne az egyik elsődleges vezérelv. A kettő keverése, megfelelő arányainak megtalálása az, amiben a magyar rendszer eltér a Németországban alkalmazott rendszertől.
A jogszabályok azért nem koherensek most, mert egyfelől a Kormány előirányozza a központi állami költségvetési terhek csökkentése érdekében bizonyos közalapítványok létrehozását vagy létrehozásának megengedését, ugyanakkor erre jogszabályi háttér még nincs. Ilyen vagyonpolitikai irányelvet, melyben ez szerepel, meglehetősen nehéz szívvel fogadnék el mint jogász, hiszen hiányzik a jogi alapja, hiányzik a törvénykezési alapja – ugyanakkor, ha ezt nem tesszük, nem kerül be az anyagba, akkor egy nagy hiány keletkezik a Kormány stratégiájához képest. Módosító indítványokban ezért ezekre is gondolni kellett.
Igaza van Pál László képviselőtársamnak, mikor hangsúlyozta, hogy a privatizáció olyan témakör, ami talán a legnagyobb azok között, amikkel az Országgyűlés eddig foglalkozott, hiszen az országnak a jövőjét évtizedekre határozhatja meg. Úgy gondolom ezért, hogy a módosító indítványok előterjesztésekor nemcsak az a száz módosító indítvány lesz előttünk, amit eddig a képviselőknek kézbesítettek: a Monopoly csoport eddig körülbelül ötvennél tart a szövegezésben. Ez leírási kérdés, ezt így most pusztán bejelentem, de már jeleznem kell azt, hogy várhatóan, mikor a Kormánynak beérkeznek a törvényjavaslatai – számításunk szerint körülbelül 10 nap múlva –, akkor mind az ötvennek, sajnos, új változatát kell majd valószínűleg előterjeszteni. Ezt szerettük volna elkerülni. Köszönöm szépen. (Taps.)
