ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Nem támogatja. Az Országgyűlés? Most kérem szavazatukat. (Megtörténik.) Köszönöm. Az Országgyűlés a módosítványt 276 "nem" szavazattal 39 ellenében, 18 tartózkodás mellett elutasította.
A jelentés 22. pontjának 17. §-a (2) bekezdésére vonatkozó része, valamint a 30. pont alternatív megoldásokat ajánl. Kónya Imre javaslata szerint a földalap számításánál szövetkezeti tagként, illetve alkalmazottként, állami gazdasági alkalmazottként az vehető figyelembe, aki a jelen év január 1-e óta és azóta továbbra is a szövetkezet vagy a gazdaság tagja vagy alkalmazottja, és a meghatározottnál kisebb saját mezőgazdasági földtulajdonnal rendelkezik. Török Ferenc, Gaál Gyula és Kis Zoltán Kónya Imre javaslatát azokra is indokoltnak látja kiterjeszteni, akik a szövetkezet vagy annak valamelyik önállósult egysége jogutódai, tagjai vagy alkalmazottai. Tehát aki valamelyik egységének, illetve jogutódjának tagja, alkalmazottja.
Először Török Ferenc, Gaál Gyula és Kis Zoltán javaslatát teszem fel szavazásra a jelentés 30. pontja szerint. Egyik bizottság sem támogatja a módosítványt. Miniszter úr?

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem