SZABÓ LUKÁCS (MDF):
SZABÓ LUKÁCS (MDF):
SZABÓ LUKÁCS (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Súlyos, rendkívüli ügyben kértem önöktől szót. Nemcsak súlyos, hanem a magyar demokráciák történetében páratlan eset történt meg velem szombaton délután. Képviselői feladatom teljesítése közben a rendőrség megbilincselve beszállított a debreceni rendőrkapitányságra, és ott csak két óra hossza után engedtek szabadon.
Az előzményekről annyit mondanék, hogy többszöri hívás után végre – miután szombaton reggel segélykiáltás érkezett hozzám a debreceni szeretetotthonból, amely úgy szólt, hogy ha még ezek után sem érek rá, akkor nem marad más a hívó számára, csak az öngyilkosság –, azonnal a helyszínre mentem. A telefonáló azt kérte tőlem, hogy az ott lakók életének súlyos veszélyeztetése miatt feltétlenül őrizzem meg az inkognitómat, látogatási időben érkezzek, amikor – tekintettel arra, hogy itt szabad emberek élnek, és látogatási időben őket bárki, hozzátartozó és idegen meglátogathatja – nem lesz feltűnő az érkezésem. Akkor az általa megnevezett emberek a súlyos sérelmeiket nekem elő fogják adni.
Sérelmeik között testi fenyítés alkalmazása, lelki procedúrák, szidalmazás, gyógyszerekkel, tisztálkodási eszközökkel, étellel való súlyos visszaélések, lopások, sőt hullarablás is szerepel. Néhány embert már meghallgattam, amikor – mivel nem tudtam, hogy hol lakik – az ott szolgálatot teljesítő nővértől kértem útbaigazítást. Feltehetőleg ekkor észrevehette a kezemben lévő kis magnetofont, mert rögtön rákérdezett, hogy honnan vagyok. Gondolva arra, hogy mire figyelmeztettek korábban az engem odahívók, azt mondtam, hogy a szeretetszolgálattól vagyok. Ez a valóságnak meg is felelt, változatlanul az a véleményem, hogy ezt a szolgálatot a szeretet vezérelte. Az kétségtelen, hogy van egy másik, a Máltai Szeretetszolgálat, amelyet szintén ugyancsak ez a cél vezérel.
Bementem a keresett hölgyhöz, néhány perc telt csak el, és ezután megjelent ott, illetve berontott öt feldúlt nővér, és arra szólított fel, hogy igazoljam magamat, és csak az írásos engedély alapján, amelyet az igazgató ad ki, annak az alapján folytathatom tovább az ottani felvételt.
Nem igazoltam magamat, rendőrséget hívtak. A rendőrök felszólítottak az igazoltatásra, azt kértem tőlük, hogy csak nekik tárhassam fel a személyazonosságomat. Az öt nővér sajnos nem ment ki a szobából, indítványoztam, hogy mivel az autóban van lent az igazolványom, menjünk az épületből semleges területre. Mi kimentünk a rendőrökkel, de sajnos az öt nővér oda is, a semleges területre is utánunk jött, ott sem tudtam magamat igazolni.
Ezek után az egyik rendőr visszavonult az öt nővérrel. Ezután feltártam az egy ott maradó rendőrnek a személyazonosságomat. Visszatért a másik rendőr, és se szó, se beszéd, közölte velem, hogy előállíttat, sőt megbilincselve. Kértem, hogy azonnal lépjen érintkezésbe az ügyeletvezető tiszttel. Ezt megtagadta, azt mondta, az intézkedést ő helyezte foganatba, és ő dönti el, hogy mikor mit tesz.
Elfelejtettem mondani, hogy megkértem őket arra, hogy használhassam az intézkedésük során a diktafonomat, a kismagnetofonomat. Így, mivel ők ehhez hozzájárultak, gyakorlatilag az intézkedésük első percétől az utolsóig meg van örökítve minden.
Többször felhívtam a figyelmüket az autóban is, miközben a kapitányság felé mentünk, arra, hogy országgyűlési képviselő vagyok, megmondtam a nevemet, megmondtam, hogy vagy az autómhoz vigyenek, vagy a lakásomra. Sajnos, egyiket sem voltak hajlandók megtenni.
Európai bánásmódra, civilizációra emlékeztető cselekedetre csak a rendőrkapitányságon leltem. Attól a pillanattól kezdve, ahogyan a kapitányságnak átléptük a küszöbét, attól a pillanattól kezdve éreztem, hogy jogállamban élünk, attól kezdve állampolgárnak éreztem magamat, és csak az ettől kezdve történteket tudom elfogadni mint a Magyar Köztársaság rendőrségének a cselekedetét.
Kérném a tisztelt belügyi államtitkár urat, hogy az eset súlyosságára való tekintettel tegye meg a szükséges lépéseket, valamint kérném a jelen lévő tisztelt népjóléti államtitkár urat, hogy a debreceni nagyerdei szociális otthonban uralkodó katasztrofális állapotokat vizsgáltassa ki, és a szükséges lépéseket tegye meg.
Mi Debrecenben már tegnap délelőtt megtettük az első lépéseket: azokat az embereket, akik nem ember módjára, hogy ne mondjam, hogy nem nővér módjára viselkedtek ott, átmenetileg onnan, arról a helyről eltávolították. (Mozgás.)
Arra kérném a népjóléti miniszter urat, hogy az, ami ki van írva, valóban az legyen ez az intézmény: a szeretet otthona, ne pedig megsemmisítő tábor.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)
