PINTÉR ISTVÁN (FKgP)

Teljes szövegű keresés

PINTÉR ISTVÁN (FKgP)
PINTÉR ISTVÁN (FKgP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Urak! A magyar mezőgazdaság egyik lényeges ágazata a szőlőtermelés. Mindeddig olyan ágazat volt, amiből aránylag kis területen, mégis jól tudott megélni ebben az országban több százezer ember. Nem tudom, hogy az ország más vidékein van-e annyi probléma, mint az Alföldön. A legfrissebb értesüléseim szerint országos probléma a szőlő felvásárlása.
Nem reméltünk nagy jövőt ez évben sem a szőlőtermelésben, de ezt a kicsit is elvesztettük, amikor a pincegazdaság július közepén bejelentette, hogy ez évben egy kilogram szőlőt sem hajlandó felvásárolni. Magántermelőknek régóta nincs szerződésük, hiszen eddig nem volt gond a szőlő vagy később a bor eladása. Hiába kötöttek a termelőszövetkezetek, szakcsoportok szerződést, ezt a pincegazdaság egyoldalúan felmondta.
Kötelességemnek éreztem, hogy utánanézzek, mi indokolja ezt az egyoldalú lépést. A pincegazdaság, valamint a felvásárlással foglalkozó egyéb kereskedelmi szervek egyöntetűen arra hivatkoznak, hogy igen magas készleteik vannak. Az elmúlt év termése jelenleg is eladatlan. Arra nincs lehetőségem, hogy utánajárjak, mi a lényeges oka az eladatlan borkészletnek. Megszoktuk az utóbbi időben egyéb terményeinknél, hogy a KGST-piac összeomlására hivatkozunk. Ezt senki nem vitathatja, ez valóban katasztrófa a számunkra, de a jó kereskedő ilyenkor kell, hogy megmutassa, hogy tényleg jó kereskedő-e.
A minap meglepett a rádióban elhangzott riport, miszerint magánvállalkozó nagy mennyiségű hízósertést adott el Szibériába nyersolajért cserébe. Az elhangzottakból kitűnt, hogy nem is ment nagyon simán a dolog. A Barátság olajvezetékbe nem akarják bevenni az így szerzett olajat, egy évvel hamarabb be kell jelenteni az ilyen szándékot. Nagyon jónak tartom ezt az üzletet, és csak dicsérni tudom a hasonló magánvállalkozókat, de óva intem, nehogy úgy járjon, mire az olajszállítási lehetőséget megkapja, nem tud sertést vásárolni cserébe.
Ezt csak azért jegyeztem meg közben, hogy egy ilyen riport hallatán a termelő kétségbe vonja, hogy megtettek-e mindent az illetékesek a nagyon kiéleződött sertésháborúban. Legalább ennyire meglepett, amikor a Világ című hetilap augusztus 14-i számában Börze hirdetési rovatában azt olvasom szó szerint: "Exportra keresünk ötszázezer liter fehér asztali bort. A partner fizetni tud különböző gépekkel." Ez a bor Olaszországba kell. Ez engem arra a következtetésre juttat, hogy mégiscsak kell a magyar bor nyugaton. Úgy lehet, hogy egy bartelüzlettel még jól is járna a magyar mezőgazdaság.
Ahogyan már korábban említettem, leginkább a Dél-Alföldi Pincegazdaság helyzetét ismerem, és azoknak a termelőknek a gondját, akiktől korábban ez a szerv vásárolta fel a termést. Ez az intézkedés vagy nem intézkedés hétszázezer családot érint. A legnagyobb probléma az, hogy ebből hetvenezer olyan termelő van, akinek fő jövedelemforrása a szőlő vagy a bor értékesítéséből származó bevétel. Kérdezem, hogy hetvenezer ember, azaz család munkanélküli lesz. Nem munkanélküli, mert a munkát már elvégezte, de jövedelem nélküli, mert munkája gyümölcsét nem tudja értékesíteni. Ennek a levét is mi igyuk meg, mi termelők?
El vagyunk keseredve. A paraszti munkával foglalkozók tízezrei mennek tönkre, mindegy, hogy újrakezdő vagy régi termelő. A szőlő évelő növény. Ki lehet vágni a tőkét, de hogy a terület újra teremjen, akár szőlőt, akár mást, igen hosszú idő kell. Nem tudjuk, mi következik ezután, de hogy anyagilag teljesen tönkrementek a szőlővel foglalkozó emberek, azt látjuk, érezzük. Az utóbbi öt évben a szőlő felvásárlási ára stagnál, vagy inkább visszaesik. Ugyanakkor az inflációval párhuzamosan, de talán még azt is megelőzve, a növényvédőszerek, műtrágyák, egyéb szükséges anyagok ára ötszörösére emelkedett. A Dél-Alföldi Pincegazdaságtól szerzett értesülésem szerint a felvásárlás megtagadásának fő oka, hogy a felvásárláshoz szükséges pénzt a bank rendkívül magas teherrel tudja biztosítani. Az így felvett hitelt a szőlőfelvásárlást követően két-három hónapon belül meg kell kezdeni törleszteni.
Tudjuk, hogy a bor legalább hat hónap után piacképes. Kérdezem, hogy a pénzügyi szervek mért nem veszik ezt figyelembe. Javasolni tudnám, hogy a felvásárláshoz kedvező kamatfizetés és tőke-visszafizetés lehetőségeit dolgozzák ki minél előbb. Az idő sürget bennünket, mert a szüret 15-20 nap múlva megkezdődik. Tudjuk jól, hogy erre fel kell készülni munkaszervezéssel és pénzügyileg is. Ezért aggaszt engem, hogy ezen a téren semmi konkrét intézkedést nem tapasztalok. Olyan tájékoztatást kaptam, hogy háromszázmillió forint kedvezményes hitel megoldaná a Dél-Alföldi Pincegazdaság felvásárlási gondját. Hasonló a helyzet a Közép-Magyarországi Pincegazdaságnál is. Ha ez nem megy, biztos vagyok benne, hogy később sokkal nagyobb anyagi terheket ró az országra, nem is beszélve az erkölcsi kárról.
Azzal szeretném zárni az interpellációmat, hogy mentegetőzések, magyarázkodások helyett megoldásra törekedjünk. Válasszuk ketté a jelenlegi problémát, ugyanis nem tudom elképzelni, hogy ne legyen a szőlő felvásárolva, és kezdjük meg kidolgozni a szőlőtermesztés későbbi kilátásait. Köszönöm. (Gyér taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem