KOVÁCS PÁL, DR. (MSZP)
KOVÁCS PÁL, DR. (MSZP)
KOVÁCS PÁL, DR. (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A miniszteri expozéval együtt négy felszólalást hallottunk, és ezekben van két olyan vonás, amelyekhez a szocialista frakció nevében örömmel csatlakozom. Az egyik az, hogy mindannyian örülnek, illetve örülünk annak, hogy a téma egyáltalán a Ház elé került, hiszen sokan vagyunk, akik türelmetlenül vártuk mind az önkormányzati, mind a társadalombiztosítási törvénytervezetet, illetve koncepciót.
A másik, amelyben az látszik – legalábbis az eddig elmondottak alapján –, hogy szükségesnek tartja mindenki a társadalombiztosítás reformját. Én ezt azért mondom el, mert az utóbbi hónapokban e kérdéssel a bizottságon belül is foglalkozva többször is tapasztaltuk, hogy elsősorban szakemberek részéről felvetődött, hogy várni kellene a társadalombiztosítás reformjával, és a jelenlegi rendszert tenni működőképesebbé, és amikor ezen túl vagyunk, akkor megcsinálni a reformot. Örömmel tapasztalom azt, hogy más pártok felszólalói is – velem együtt – ez ellen vannak, és a reform megkezdésének a szükségességét hangsúlyozzák.
Itt nyilvánvalóan egy nagyon hosszú folyamatról van szó, nem egy egyszeri aktusról, de ez még inkább szükségessé teszi, hogy minél előbb kezdjünk neki. Én nem kívánom itt a szükségességnek a teljes indoklását felsorolni, de néhányat feltétlenül, amelyekről már képviselőtársaim is szóltak több-kevesebb részletességgel. Ilyenek a finanszírozási gondok, ilyenek az ellátások elértéktelenedésének a gondjai, aztán az, hogy nem áttekinthető a rendszer, hogy rendkívül bürokratikus. Velem együtt önök is tudják, hogy 120 nap kell körülbelül ahhoz, hogy megállapítsák valakinek a nyugdíját, s majdnem ugyanennyi ahhoz, hogy a táppénzét megállapítsák. Egyszóval a rendszer diszfunkcionális, és ezért itt az ideje a változás megkezdésének.
Hangsúlyozni kell azonban azt is, hogy nagyon hosszú távú felelősségvállalásról van szó, hiszen bármilyen intézkedés – amit ezen a területen hozunk – több évtizedre hat ki. Ezért szükséges ezen intézkedések megtételéhez a legszélesebb alapú társadalmi konszenzus, amelynek a megteremtésénél én viszont már látok problémákat.
Nagyon fontosnak tartanám azt, hogy a kormányzat segítse elő a társadalombiztosítás koncepciójának a kialakítását oly módon is, hogy gyorsítsa meg a készülő szociális törvény alapelveinek a kidolgozását. Itt arról van szó, hogy – ahogy az előterjesztés is több helyütt leírja – a társadalombiztosítás a szociális biztonsági rendszernek a leglényegesebb eleme vagy egyik leglényegesebb eleme. Ebből következik az, hogy nem közömbös, hogy a szociális biztonsági rendszer milyen elvek alapján épül fel, és ezek közé hogyan illeszthető be a társadalombiztosítás. Társadalmi konszenzus alapján kellene eldönteni azt, hogy milyen legyen a viszony a társadalombiztosítás és a szociális szféra egyéb elemei, a kommunális szociálpolitika, vállalati szociálpolitika, illetve a nagy országos szociális rendszerek között. Eh- hez ismerni kellene a szociális törvénynek legalább a koncepcióját.
Ugyancsak fontosnak tartanám azt, hogy rögzíteni, deklarálni kell a szociális állampolgári jogokat, mégpedig véleményünk szerint az Alkotmányban kell ezt megtenni. Nemcsak azért, mert ebben benne van az is, hogy a társadalombiztosításhoz való jog állampolgári jog, hanem azért is, mert itt van 1992, az egységesülő, az egységesebbé váló Európa megszületése, és ez szükségessé tenné azt, hogy a szociális jogrendszerünket a szociális Európáéhoz közelítsük.
Nagyon fontos lenne az, hogy a Kormány nyilatkozzék arról – bár miniszter úr egy vonatkozásban az expozéjában már érintette ezt –, hogy milyen mértékűvé kívánja alakítani a jövőben a jövedelemcentralizációt, és mi a véleménye a jóléti, kizárólag a jóléti újraelosztásról. Tudniillik ezek szintén befolyásolják a társadalombiztosításról kialakítandó elképzeléseinket.
Fontos lenne a vonatkozásban is hallani a kormányzat véleményét – bár ezt is érintette halványan a miniszteri expozé –, hogy vajon hogy látják, hogy a piac és a magántulajdon bevezetése, illetve uralkodóvá válása mellett nem kell-e visszalépni bizonyos szociális ellátásoktól, és ha igen, akkor milyenektől.
Van egy kis utalás az anyagban erre vonatkozóan is, amely túlzott kötelezettségvállalásról ír, túl liberális jogosultsági feltételekről, de a társadalombiztosítás keretén túli szociálpolitikai területeken nem kell-e visszalépni valamitől, valaminek a fenntartásától, valamely szociális intézmény fenntartásától? Kellene tudnunk azt is, hogy milyen szociálpolitikai filozófiát kíván a kormányzat a szociális rendszer mögé helyezni, milyen filozófia alapján kívánja a szociális rendszert felépíteni, milyen szerepet szán például az aktív foglalkoztatáspolitikának; a foglalkoztatottságnak mint a szociális prevenció egyetlen hatásos eszközének milyen szerepet szán vajon a kormányzat?
Nagyon fontos lenne azt is tisztázni, még a szociálpolitikai törvény koncepcionális részének kidolgozásánál, hogy hogyan befolyásolják a társadalmi egyenlőtlenséget azok a tények, hogy bizonyos ellátásokban megjelenik a piac, más ellátásokban nem, hogy magánfinanszírozás és közfinanszírozás, hogy magánszolgáltatás és közszolgáltatás is megjelenik a jóléti szférában.
Úgy gondolom, hogy nincs még késő ahhoz, hogy az egyébként is készülő, készülgető szociális törvénynek eme koncepcionális elemeit megismerjük és felhasználhassuk még a jelen törvény, illetve koncepció általános vitájában is. Néhány sajátosságát a társadalombiztosítási reform körülményeinek már az előbb előttem szólók elmondták. Felhívnám a figyelmet arra, hogy egy átmeneti állapotban lévő társadalom társadalombiztosításáról van szó. Nagyon egyetértek az előttem szóló képviselő úrral, hogy nekünk arról is gondoskodnunk kell, hogy néhány éven keresztül átmeneti jellegű rendszert kell üzemeltetni.
Nagyon fontos, hogy leszámoljunk néhány, a társadalombiztosítási reformmal kapcsolatos illúzióval. Ilyen illúzió az, amit képviselőtől is hallottam, hogy ez a folyamat rendkívül gyorsan, sőt szinte egyik napról a másikra véghezvihető, és azonnali sikerrel jár. Orvoskollégákkal társalogva hallottam ugyancsak olyan illúziókat, hogy ettől aztán már gazdag lesz a magyar egészségügy, egyszerűen a társadalombiztosítás reformjától. Bízzunk benne, hogy majd egyszer igen, de nem kizárólag ettől, az száz százalék.
Le kellene számolni – egyre többen vagyunk szerencsére, akik leszámoltak – azzal az illúzióval, hogy lenne valamilyen egyedül üdvözítő társadalombiztosítási recept, amely minden körülmények között bevezetendő. Nekünk kell – ez szerencse és hátrány is – a magunk rendszerét kimunkálni és adaptálni a sajátos viszonyainkhoz.
Néhány koncepcionális problémáról, amelyeket már részben érintettek is: nagyon fontosnak tartjuk a különbségtételt az állampolgári jog és a kötelező biztosítás útján szerzett jog között. El kell döntenünk, hogy a szociális ellátásnak milyen részei, mely részei azok, amelyeket állampolgári jogon kell biztosítani, és ennek megfelelően költségvetésből kell finanszírozni, és melyek azok, amelyeket a kötelező biztosítás alapján. Úgy gondoljuk, hogy létre kell hozni az abszolút biztonság garantálására vonatkozó rendszert, amely azt jelenti, hogy a társadalom minden tagja számára biztosítunk egy elfogadható fogyasztási szintet, és ez alá esni nem engedünk senkit. Másként ezt a minimumok garanciájának is lehet nevezni. Ezt a rendszert kizárólag költségvetésből kell fenntartani. Erre épülhet a relatív biztonság rendszere, amely a járulékfizetésen alapulna. Mindkét rendszerben szükségesnek tartjuk az indexálás bevezetését, természetesen a két típust megkülönböztetve e tekintetben is.
Nagyon fontosnak tartom megemlíteni azt, hogy időnként szakemberektől is és képviselőktől is lehet hallani azt, hogy a biztosítási alapra helyezés valami panácea. Itt erről szó sincs, hiszen a társadalombiztosításban, ahogy ma már erről valaki e teremben beszélt, örökösen jelen van, jelen kell lenni, ilyen a jellege, hogy jelen van, a szolidaritás elve. El kell jutni oda természetszerűleg, hogy a biztosítási elvet érvényesítsük, de olyan mértékben, hogy a másikat, a szolidaritás elvét ne sértsük meg. Itt ugyanis az a helyzet, hogy a társadalombiztosítás kockázatviselő, a közös kockázat viselőinek a szövetsége, amelyben a járulékfizetés nem függ az egyéni kockázattól, többet betegeskedő ember nem fizet szerencsére több járulékot, mint az, aki egészségesebb. Így tehát a biztosítási elv azt kell, hogy jelentse, hogy minden járadék, minden juttatás, minden szolgáltatás mögött kell járulékfizetésnek állni még akkor is, ha ezt nem az egyén fizeti, hanem valami más szervezet.
Szólni kell a társadalombiztosítás önállóságáról. Ebben két elemet tartok lényegesnek. Az egyik az, hogy a költségvetéstől különüljön el minden tekintetben. Annak hátrányát, hogy költségvetési fejezetként szerepel a társadalombiztosítás, ismerjük. A másik elem a társadalombiztosítás önkormányzati irányítását jelenti.
Örömmel hallottam az imént kisgazdapárti képviselőtársamtól, hogy átmeneti időre ők is az egy önkormányzati irányítás alatt álló társadalombiztosítást tudják elképzelni. Az átmenet idejére mi is ezt valljuk. Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a társadalombiztosítás finanszírozása biztonságossá váljék. Önök nagyon jól tudják, hogy a mi biztosításunk egy csapdában, csapdahelyzetben van, s ezt úgy hívják, hogy felosztó, kiróvó rendszer. Egyébként igen sok országban ez működik. Ennek a csapdahelyzetnek az a lényege, hogy a folyó kiadásokat a folyó bevételekből kell finanszírozni. Igen sokféle elképzelést lehet hallani a járulékok tőkésítéséről, esetleg az úgynevezett várományfedezeti rendszer bevezetéséről. Ma valójában ez a parlament nincs választási lehetőségben, nincs ilyen lehetőségünk, mert a várományfedezeti rendszer kialakításához az kellene, hogy hosszú időn keresztül kétfajta nyugdíjrendszer működjék egymás mellett. Az egyikben a jelenlegi nyugdíjakat valahonnan finanszírozzuk, a másikban pedig a majdani nyugdíjasok járulékát fektetjük be és tőkésítjük. Erre csak nagyon hosszú távlatban lehet törekedni.
Fontos kérdésnek tartjuk a társadalombiztosításnak vagyonnal való ellátását még akkor is, ha nagyon jól tudjuk, hogy a vagyonból, önmagából a vagyon hozadékából a társadalombiztosítás soha sehol nem működik, de a nagy kilengések ellensúlyozására, a kiadási csúcsok finanszírozására alkalmasnak tartjuk, mégpedig oly módon, hogy a privatizációs folyamat során ingyen kapjon vagyont a társadalombiztosítás, illetve ha már ágazatokra tagolódott, akkor valamennyi ágazatra.
Fontos kérdés az, hogy milyen viszonyban állnak egymással a járulékok és a járadékok. Ma valójában olyan áttekinthetetlen a helyzet, hogy nem lehet követni az általam befizetett járulék sorsát. Itt a reform során feltétlenül egy átláthatóbb rendszert kell kialakítani, amelybe be kell építeni a járulékfizetésre való ösztönzésnek bizonyos elemeit is. Ez másként azt jelentené, hogy közelíteni kell az életkeresettel arányos járadékok rendszerével, hiszen ez ösztönzi a személyt arra, hogy járulékait rendszeresen befizesse.
Fontos kérdésnek tartjuk az ágazati megosztást. Olyan okok miatt elsősorban, hogy másfajta kockázatot jelent a nyugdíjbiztosítás és másfajta kockázatot az egészségbiztosítás. Többször is szó esett már erről, és a részletes vagy az általános vita későbbi szakaszaiban feltétlenül erről még szólni kell. Igen gyakran és jogosan felvetődik a magánbiztosítás és a kötelező társadalombiztosítás viszonya.
Mi egy többlépcsős biztonsági rendszerben gondolkodunk, ahogyan ezt ma már másoktól is hallottuk, és a nyugdíjrendszerben is, de a szociális biztonság egész rendszerében is megkülönböztetni kívánjuk – ezt javasoljuk a Parlamentnek – az abszolut biztonság állampolgári jogon járó részét, a biztosítási, kötelező biztosításra alapuló szolgáltatásokat, általában a szociális szolgáltatásokat, nemcsak társadalombiztosításit, és az önkéntes biztosítások körét, mondom, a társadalombiztosításon túli szociális területeken is.
Végezetül azt még el kell mondani, hogy véleményünk szerint a magánbiztosításnak növekvő tendenciájában feltétlenül növekvő szerepe lesz a jövőben, azonban arra nem kell számítani, hogy rövid időn belül ez fogja megoldani a magyar társadalombiztosítás, nyugdíj- és betegbiztosítás problémáját.
A probléma megoldásához természetesen a nagyobb bevételek, a jobb gazdálkodás, a célszerűbb felhasználás kellene. A rendszer reformja többek között ezt célozza. Nagyobb bevételekre természetszerűleg nem járulékok emelésével, hanem a járulékok értékének, magyarul a béreknek és a járulékalapoknak a növekedésével számolhatunk csak.
Végezetül milyen társadalombiztosítást tudunk elképzelni, vagy legalábbis milyen koncepciójút?
Azt a társadalombiztosítást, amely egy preventív, egy megelőzési elvű szociális biztonsági rendszer része. Egy olyan szociális biztonsági rendszer, amely az univerzális ellátásokra, az általános ellátásokra épül, ezek dominanciájára épül. Egy olyan szociális biztonsági rendszer, amely nem hagyja figyelmen kívül azt, hogy a szociális jólét és a munka, a szociális jólét és a foglalkoztatás milyen összefüggésben van. Olyan szociális rendszert tudunk elképzelni, és ezen belül olyan társadalombiztosítási rendszert, amely ágazatokra tagolódik, és amelyet egy független, erős, jogilag is megerősített társadalombiztosítási önkormányzat irányít. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
