BALOGH GÁBOR (KDNP)
BALOGH GÁBOR (KDNP)
BALOGH GÁBOR (KDNP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Amikor készültem erre a beszédre, azon studíroztam, hogy mi nem fog elhangzani. Úgy néz ki, talán sikerült is olyant találni, ami még idáig nem hangzott el anélkül, hogy túlságosan eltérnék a tárgytól, a társadalombiztosítás koncepciójától.
A koncepcióról beszélni anélkül, hogy tisztában lennénk a valós helyzettel, felelőtlenség. De a koncepcionális változtatást mellőzni akkor, amikor saját bőrünkön érezzük a negatívumokat, a helyzet tarthatatlanságát, úgyszintén felelőtlenség. Amint a miniszter úr és az előttem szóló képviselőtársaim szavaiból kitűnik, mind a Kormány, mind a pártok tudatában vannak a jelenlegi körülményeknek, s akkor cselekednének felelőtlenül, ha nem változtatnának a már-már tarthatatlan helyzeten.
A koncepció olykor évtizedekre határozza meg az érintettek sorsát. Különösen igaz ez a társadalombiztosításra, hiszen mint a történelem tanúsítja, már több mint egy évszázada bekerült a magyar közgondolkodásba, és egyre nagyobb elvárás mutatkozik vele szemben. Anélkül, hogy ezt a társadalmi igényt misztifikálnánk, s az elmúlt 100 évet rózsásabb színben tüntetnénk fel, mint amilyen valójában volt, meg kell állapítanunk, hogy a társadalombiztosítás a kezdetekhez képest sikerintézménnyé vált, és azzal, hogy a társadalom szinte valamennyi tagját magában foglalja, mégpedig ex lege, azaz a törvény erejénél fogva, a magyar társadalombiztosítás számos fejlett, és nem ritkán a legfejlettebb országok közül is többet megelőz. Mi ugyanis már elmondhatjuk, amivel például az USA a 27-30 millió társadalombiztosítási ellátásra jogosulatlan miatt, vagy amivel Hollandia a húszezer utcán és hidak alatt felnövő gyermek miatt, vagy például amivel Németország a kb. 95%-os kötelező biztosítási köre miatt nem dicsekedhet, hogy mi már eljutottunk odáig, hogy nem a jogkiterjesztés okoz komoly gondokat számunkra, hanem az, hogyan feleltetjük meg a társadalombiztosítást egy magasabb minőségi követelménynek. Hogyan valósítjuk meg a minőség javítását a jelenlegi nehéz gazdasági és társadalmi viszonyok között.
A Kereszténydemokrata Néppárt koncepciójának megértéséhez mindenképpen figyelembe kell venni azt az utat, amit a társadalombiztosítás az elmúlt több mint 100 év alatt megtett. Nem kívánok ismétlésekbe bocsátkozni, s így ezt a koncepciót sem ismételném, amelyet a párt 1989-ben megfogalmazott, illetőleg az idei év első felében kibővített, s amelyet képviselőtársaim szociális bizottságban levő tagjai kivétel nélkül megkaptak. De engedjék meg, hogy teljesen új és sokak számára talán visszatetszést keltő megvilágításban rámutassak néhány olyan politikai tényre, amelynek figyelmen kívül hagyása hamisításhoz vezetne.
Tisztelt Képviselőtársaim! Gondolom, nem élek vissza türelmükkel, ha megismétlem azt a kijelentésünket, amelyet egyedül csak mi mondhatunk el a Parlamentben, tehát azt, hogy egyedül a KDNP közelít meg minden kérdést világnézeti alapon. Ezt annál inkább tehetjük, mert mi vagyunk az egyetlen világnézeti párt, amely pontosan definiálja magát, mégpedig a következő négy elvvel. Az egyik a személy méltósága, más szóval a keresztény ihletésű perszonalizmus. A másik a közjó kitüntetett szerepe, a harmadik a szubszidiaritás, vagyis a kisegítés elve. Végül a szociális elkötelezettség.
Ez politikai síkon – mint ahogy már tapasztalták és sokszor illettek emiatt szürkeséggel bennünket – teljesen más logikát, más megközelítési módozatokat kíván. Emiatt kellett és kell sokszor szembehelyezkednünk azokkal, akik nem a személy és családja, azok szociális biztonsága oldaláról közelítik meg a kérdéskomplexumokat, a politikai, gazdasági és társadalmi viszonyokat.
Ezeket azért tartottam szükségesnek hangsúlyozni, hogy jelezzem: a kormány-előterjesztés jelentős mértékben eltér ugyan a KDNP hivatalosnak tekinthető felfogásától, de annyira azért nem, hogy ne lehessen ezen értékek, elvek alapján felépíteni az új rendszert. Ha kitekintünk a világba, láthatjuk, hogy a társadalombiztosítás az eltelt száz év alatt az állami szociális intézményekkel együtt bizonyos értelemben polgárjogot nyert, beépült a politikai, gazdasági és a társadalmi közgondolkodásba.
Ha tüzetesebben vizsgálat alá vesszük, akkor azt is észrevehetjük, hogy az igazi, a társadalom tagjai számára lényegesen kedvezőbbnek tekinthető szervülés nem liberális vagy az adott kor szintjét tekintve jobboldali konzervatív társadalmi hangulatban történt meg, sőt még csak nem is önként, hanem társadalmi nyomásra, a konfliktusok elkerülése vagy mérséklése céljából. A liberális vagy konzervatív túlsúly ugyanis gazdasági téren eredményez nagyobb fejlődést, miközben a társadalmi feszültségek, a jövedelemkülönbségek óriásira növekednek.
A jobboldali konzervatív dominancia esetében viszont nagyon sok helyen a juttatások lefaragása történt, míg a baloldali konzervatívok – itt gondolok a szélsőséges szocialistákra, kommunistákra stb. – az egész gazdaságot ideológiájuknak megfelelően elszociálpolitizálták, s az úgynevezett közjó, amely valójában az uralkodó párt javát jelentette, töltött be mindent.
Anélkül, hogy ezek mélyebb taglalásába kezdenék, elismerem, hogy mindegyik irányzatnak megvan a maga előnye és hátránya. De úgy gondolom, hogy most, a jelen körülmények között itt az ideje a társadalombiztosítást és vele együtt a szociális szférát méltó helyére tennünk a szociáldemokrata és a keresztényszociális mozgalmak elveinek megfelelően, mert csak így tudjuk biztosítani, hogy a társadalombiztosítás ne a gazdaság ellenpólusaként vagy idegen testként jelenjen meg, hanem valós tartalmában, a szociális piacgazdaság mindhárom szótagjának megfelelően, mert nem feledhetjük, hogy a gazdaság csak a hátteret, a technikai szintet adja a személy méltóságához, a közjóhoz és a szociális biztonsághoz.
Ha pedig a politikai helyzetet nézzük, akkor azt tapasztaljuk, hogy a társadalombiztosítás és a szociális szféra azokban az országokban nyerte el közjogi méltóságát, amelyek nem liberálisak vagy konzervatívak, hanem nyitottak voltak az említett elvek irányában.
Ezek után érdemes néhány szakmai, illetve szakmapolitikai szempontra is rávilágítani. Kiindulásként mindenképpen tisztázni szeretném, hogy biztosítási elvről csak technikai értelemben beszélek. A KDNP ugyanis vallja, hogy a jövőben a társadalombiztosításnak ex lege, tehát a törvény erejéből kifolyólag minden állampolgárra ki kell terjednie, azaz abból senki sem zárható ki, még az sem, akinek járuléktartozása van. Ha a biztosítási jogot az állampolgári jog fölé helyezem, akkor az embert és a családját degradálom, ami előbb-utóbb oda vezet, hogy a fizetési gondok, a csődök, a vállalkozói morál – és még sorolhatnám tovább – miatt akár egy-másfél millió ember esne ki a társadalombiztosítás hatálya alól, ennyi embernek sérülne elképesztő mértékben a szociális biztonsága.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt elzárkózik a helyes megoldás keresése elől, sőt úgy gondolja, hogy a helyes megoldást a társadalombiztosítás alkotmány jellegű felfogása adja, ami a már említett alapelvekre épül, és tagadja a társadalom organikus vagy társadalmi szerződés jellegű felfogását. Ebből következően a Kereszténydemokrata Néppárt felfogása szerint a társadalombiztosítás a közjó körébe tartozik, a személyi méltóságnak, a szociális biztonság legalapvetőbb feladatainak egy részét megvalósító társadalmi alkotmány, nem pedig olyan társadalmi szerződés vagy evolutív organikus modell, amit a politikai sugallatoknak vagy egyéni érdekeknek megfelelően tetszés szerint lehet kötni vagy felmondani.
Itt most nem áll szándékomban – és az idő sem engedi meg –, hogy a társadalombiztosítás és a többi ágazat, így a pénzügy, az egészségügy, a szociálpolitika, a bankszféra, a gazdaság – és még sorolhatnám, mely ágazatok – közötti kölcsönös kapcsolatra és egymásra gyakorolt hatásukra, ezek elemző bemutatására kitérjek. Mindössze azt szeretném kiemelni, hogy a jövőben a társadalombiztosítást nem szabad vegetálásra kárhoztatni, hanem – bár tudom, hogy komoly gazdasági, banki és egyéb érdekeket fog sérteni –, új horizontot kell nyitnunk. Meg kell adni a társadalombiztosításnak a lehetőséget, hogy polgárjogot nyerjen a bankszférában, a perszonális vállalkozói gazdaságban és a gazdaság egyéb területein is, s ha szükséges, minden olyan területen, ahol érdekeit hatékonyan tudja érvényesíteni. Ezzel a horizontalitással jelezni kívánom, hogy egyáltalán nem értek egyet azokkal a nézetekkel, amelyek a társadalombiztosítást csupán vásárlóvá degradálják. Más szavakkal: a társadalombiztosítás és a szociális szféra váljék egyenrangú féllé a többi szférával, hiszen a szociális piacgazdaságban nemcsak piac van, nemcsak szociális piac vagy szociális kereslet és kínálat. Ebben a háromtagú szóösszetételben a szociális olyan fontos tényező, mint a piac, tehát a kereslet-kínálat sem vindikálhat magának abszolút elsőbbséget a gazdasági életben.
Tisztelt Ház! A képviselőtársaim birtokában lévő kereszténydemokrata néppárti koncepció, továbbá az előző parlamenti üléseken és a bizottságban elmondottak, valamint a most elhangzottak egyértelműen jelzik, hogyan képzeli el a Kereszténydemokrata Néppárt a társasdalombiztosítás megújítását, milyen társadalombiztosítási koncepciót tart elfogadhatónak. A Kormány által beterjesztett határozati javaslatból kiszűrődő egy-egy fénysugár közel áll hozzánk, úgy tűnik, mintha a javaslataink egy része beépült volna. Olykor viszont az az érzésem, hogy ez csupán frazeológiai és nem pedig tartalmi szinten történt meg. Más szavakkal: a kormányjavaslat nem a 4 kereszténydemokrata alapelvből indult ki, hanem a társadalom, a gazdaság organikus vagy társadalmi szerződés jellegű felfogásából. Ebből következően a társadalombiztosítás csak féloldalú lehet, holott nagyon jól tudjuk, hogy egy testileg, szellemileg beszűkült intézmény csak korlátozott szerepet játszhat.
Ezért a koncepcionális vitában azt javaslom, hogy a Parlament ismerje el a társadalombiztosítás jog- és cselekvőképességét is, mert csak így szolgálhatjuk megfelelően a társadalom, az ember és családja szociális biztonságát.
Befejezésül szeretnék egy idézetet mondani, mégpedig A századik év című körlevélből. "A különböző kapcsolatok kereszteződésében a személy áll, s az erősíti a társadalom személyességét. Az ember ma gyakran elvész az állam és a piac két pólusa között. Néha ugyanis úgy tűnik, mintha időnként csak árutermelőként és fogyasztóként vagy az állam közigazgatási alanyaként létezne, mintha feledésbe merülne, hogy az emberek együttélésének nem célja sem az állam, sem pedig a piac, hanem az ember önmagában olyan páratlan értékkel bír, amelyet az államnak is és a piacnak is szolgálnia kell."
Úgy gondolom, hogy ez a feladata a társadalombiztosításnak is. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
