FRAJNA IMRE (FIDESZ)
FRAJNA IMRE (FIDESZ)
FRAJNA IMRE (FIDESZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! 1982-ben amerikai társadalomtudósok egy nagy kutatást végeztek azzal kapcsolatban, hogy az embereket érő tragédiáknak mekkora a stresszhatása. Ennek a kutatásnak az volt az eredménye, hogy a munkahelyről való elbocsátás stresszhatásánál pusztán a házastárs halála, illetve a börtönbüntetés jelent nagyobb lelki megterhelést az embereknek. Úgyhogy amiről most ebben a törvényjavaslatban döntünk, nemcsak gazdasági jelentősége miatt igen nagy, hanem az emberekre gyakorolt pszichés hatása miatt is.
A másik része a gazdasági jelentősége ennek a törvénynek. A nagyarányú munkanélküliség időszakaiban elszenvedett jövedelemkiesések a modern gazdaság legnagyobb dokumentált vesztesége. Sokszorta nagyobb, mint a monopóliumokból adódó hibás működés, vagy a védővámokból és a kvótákból adódó veszteségek Okun törvénye szerint a nagyarányú munkanélküliség időszakai olyan időszakok, amelyekben a tényleges bruttó nemzeti termék alatta van a potenciális bruttó nemzeti terméknek. Ez alatt annyit kell értenünk, hogy a nagyarányú munkanélküliség, tehát az igénybe nem vett vagy meg nem termelt kibocsátás szintjéhez társul éppúgy, mint hogyha ugyanazt a mennyiségű terméket – házat, autót, élelmiszert – az óceánba öntenénk.
A jelenlegi hazai munkanélküliség azonban távol áll a munkanélküliség úgynevezett természetes rátájától, amit az Egyesült Államokban a Reagan-kormányzat időszaka alatt 6% körül becsültek. Úgyhogy a nemzetgazdaság jelenlegi, legalább ekkora veszteségeit nem a munkanélküliség, hanem az úgynevezett rejtett munkanélküliség okozza, amiről Okun, mint amerikai közgazdász vajmi kevés tapasztalattal rendelkezhetett, de biztosan állíthatjuk, hogy ennek a veszteségei még a valós munkanélküliségnél is jóval nagyobbak.
Ezekhez kell az itt beterjesztett törvény jelentőségét mérnünk.
A törvényjavaslat véleményünk szerint megüti az európai mércét. A sajátos öszvér-jellege ellenére, amelyben keverednek a biztosítási és segítségnyújtási elemek, sem tartalmaz több kompromisszumot, mint a nyugat-európai országok hasonló törvényei.
Az, hogy a törvény jelen pillanatban rendszeridegen, nem a törvény, hanem a törvény környezetének a hiánya. Nincsenek meg az egyéb csatlakozó ellátó rendszerek, amit nem is ebben a törvényben kéne szabályozni, hanem más egyéb törvényekben kiépíteni, ezért van, hogy a törvény némileg légüres térben mozog.
A törvény öszvér-jellege ennek ellenére számos veszélyt rejt magában, amiből a két legfontosabb veszély: az egyik az ifjúsági munkanélküliség, a másik pedig a hosszú távú munkanélküliség problémája. Ennek kezelése a biztosítási elv sérelme nélkül nem valósítható meg. A jogosultságnak az időbeni vagy társadalmi térbeni kiterjesztése pedig állandó deficit-finanszírozási vitákat fog okozni, vagy pedig a segély-bér arányt fogja lesüllyeszteni.
Amiről kifejezetten szeretnék beszélni és részletesebben az általános vitában, az a fiatalok munkanélküliségének a kérdése.
A fiatalok munkanélküliségének a kérdése a világon úgy van számon tartva, hogy ennek igen nagy részét az úgynevezett frikciós vagy surlódásos munkanélküliség jelenti. Ez azt jelenti, hogy ebben az életkorban lévő emberek többször változtatnak lakóhelyet, megházasodnak, családot alapítanak, tehát rengeteg olyan egyéb hatás éri őket, ami miatt sűrűn kénytelenek munkahelyet változtatni. Ez a munkanélküliség másik jellemzője, hogy rendszerint viszonylag rövid ideig tartanak a munka nélküli periódusok, addig, amíg az illető munkát talál.
Sajnos, a hazai ifjúsági munkanélküliségnek nem ez a fő jellemzője, hanem a munkanélküliség másik csoportjába tartozó strukturális munkanélküliséghez kell sorolnunk, ami azt jelenti, hogy az illető azért nem talál munkát, mert képzettségének megfelelő munka vagy egyáltalán nincsen, vagy pedig a számára elérhető távolságban nem található.
Az ifjúság ebből a szempontból igen veszélyeztetett réteg. A 16 éves korig szóló tankötelezettség ellenére a nyolc általánost végzettek jelentős részének nincs lehetősége semmilyen továbbtanulásra. A pályakezdő fiatalok száma a demográfiai hullámnak nevezett, valójában csak a reprodukciós szintet elérő növekedés miatt a következő években akár 30 ezer fővel is gyarapodhat.
A gimnáziumot befejező, de tovább nem tanuló fiatalok között 1989-ben 100 főre 37 darab állás jutott, és az elkövetkező évben tovább romlott ez az arány. Az általános iskolát befejező ugyanennél a csoportnál ez az arány 55 volt, de jelenleg már egyes körzetekben a nullához közelít; és ők azok, akikre a törvénytervezet szerint még a munkanélküli járadék sem terjed ki.
A másik nagy probléma az állami gondozásból kikerülő, évente 2200 fiatal esete. Ezeknek a 70-80 százaléka semmiféle szakképesítéssel nem rendelkezik, és a pszichés sérüléseik, a beilleszkedő képességeik az átlagnál sokkal rosszabbak. Ez a tény önmagában olyan mértékű kritika, ami ezen a területen halaszthatatlanul sürgőssé teszi az intézkedések megtételét, tudván, hogy ennek az eredményei évek múlva érhetnek csak be.
A fiatalok még egy rétege, ami halmozottan veszélyes, az úgynevezett hátrányos helyzetű fiatalok kérdése. Ide tartozik például a cigány fiatalok kérdése, de általában azoknak a fiataloknak a kérdése, akik semminemű szakképesítéssel nem rendelkeznek, hátrányos körülmények között élnek. Az ő számukra azért is muszáj különleges figyelmet fordítani, mert ha nem tudnak elhelyezkedni, vagy csak igen rövid ideig tudnak munkakapcsolatot létesíteni, akkor ezek a fiatalok nem lesznek képesek elsajátítani az adott munkához szükséges szakértelmet, nem lesznek képesek munkakapcsolatokat kialakítani, valamint eme tulajdonságok miatt eleve alacsonyabb bért fognak kapni, és minden későbbi létszámleépítésnél ők lesznek ott az elsők, akiket utcára tesznek. Tehát ellentétben azzal az általános tendenciával, hogy a fiatalok között található nagyarányú munkanélküliség az idő múlásával csökken, felnőtt korára általában az adott népesség jóval kisebb arányban válik munkanélkülivé, mint fiatal korában, ebben az esetben nem áll fönn, hanem megőrződik, amennyiben nem teszünk ebben a kérdésben valamit.
Teljesen megoldatlan a szociális szempontú kezelése a munkanélküliségnek, ami szintén nem ennek a törvénynek a feladata. De amennyiben nem történik lépés ebben a kérdésben, fél lábon fog állni ez a kérdés. A jelenlegi szociális segélyezési rendszer ugyanis a rendszeres szociális segélyt teljes munkaképtelenséghez köti, úgymint 65 vagy 70 éves életkor, vagy 67 százalékos munkaképesség-csökkenés. Értelemszerűen a munkanélküli segélyből kiszoruló ember nem részesülhet ezekből. Részesülhet viszont rendkívüli, úgynevezett eseti segélyben. Ez viszont igen alacsony összeg, és évente mindössze 6 alkalommal adható. A segély összege a mindenkori özvegyi minimumnak megfelelő összeg, ami önmagában kicsi összeg, de az igénybevevők nagy száma miatt ez a segély a tavalyi évben átlag 2, illetőleg 3 ezer forint körül volt. Érthető módon ebből megélni nem lehet.
Segélyhez juthat még a jelen szabályok szerint a munkanélküli, ha van gyermeke, nevelési segély címén, de ugyanez a segély úgy van megtervezve, hogy a családnak kell, hogy legyen állandó jövedelme, mert csak kiegészítő jellegű segély.
Mindenképpen szükséges a munkanélküli segélyből kiesők részére a szociális segélyezésnek a kérdését megoldani. Tisztában vagyunk azzal, hogy az itt felsorolt problémákat nem ebben a törvényben kell szabályozni, nem is próbáljuk ezt megtenni. Módosító indítványaink olyan belső strukturális problémák korrigálására szolgálnak, amit például Tellér Gyula képviselőtársam említett, ezt tényleg hosszas lenne kifejteni, én remélem, mindenki figyelmesen végighallgatta, teljesen egyetértünk vele.
A törvénytervezetet magát főleg a szükséges javítások elvégzésével elfogadásra ajánljuk a Parlamentnek, és reméljük, hogy az általunk hiányolt intézkedések, mint például a szakképzési törvény vagy a szociális törvény meghozatala nem fog hosszú ideig váratni magára. (Taps.)
