DARVAS IVÁN (SZDSZ)
DARVAS IVÁN (SZDSZ)
DARVAS IVÁN (SZDSZ) Mélyen tisztelt Elnök Úr! Elnézésüket kérem, kedves Hölgyeim és Uraim, én az imént sorban álltam a büfénél, aztán a toalettnél, így nem vagyok teljesen tisztában azzal, hogy vajon helyénvaló-e a felszólalásom. Én a költségvetés általános vitájához szerettem volna hozzászólni, viszont hangsúlyozom: anélkül, hogy egy módosító javaslatot benyújtanék, mivel csak a költségvetés egészéhez szerettem volna egy-két mondattal hozzájárulni.
Elnézésüket kérem, hogy ilyen későn igénybe veszem a türelmüket. Kérem, kedves Hölgyeim és Uraim! Amióta az eszemet tudom, azóta azt tapasztalom, hogy mihelyt kulturális igényekről kerül szó, akkor a mindenkori hatalom azonnal és mindig sztereotip módon ugyanazt a választ szokta adni, nevezetesen, hogy "Nincs rá pénz". Amennyire emlékezetem visszaér, így volt ez Horthy Miklós alatt, Rákosi Mátyás alatt, Kádár János alatt, Grósz – egyáltalán kár is róla szólni. (Közbeszólás: Helyes! – Taps.) És sajnálatos módon azt kell tapasztalnom, hogy majdnem így van most is.
Áttanulmányozva a 907-es szám alatt a Kormány által rendelkezésünkre álló csomagot, azt átvizsgálva az a benyomásom támadt, hogy igen-igen szükség van erre a kultúrára. Mennyit költsünk rá? Annyi marad, nincs rá több pénz.
Hölgyeim és Uraim! Én ezt az álláspontot nem tudom elfogadni, nem hiszem el, ez nem igaz. Van rá pénz, csak másra költjük
Engedjék meg kérem, hogy még ebben a késői órában is két történelmi példára irányítsam rá a figyelmüket.
A példázatom egyik szereplője egy olyan ország, amelyik semmiféle természeti kincsekkel nem rendelkezvén, történelme folyamán mindig is egyfajta hagyományos katonai erényekre támaszkodva próbálta hegemonista törekvéseit érvényesíteni. Természetesen Japánról beszélek itt: úgy hozta azonban a sorsa, hogy a második világháború után kényszer folytán egy radikális preferencia-váltásra kényszerült, ugyanis a vesztett háború utáni békediktátum arra kényszerítette, hogy hagyományosan mindig is létfontosságúnak tartott haderejét elképesztően alacsony szintre szorítsa, költségvetésének mindössze egyetlenegy százalékát költhette hadi kiadásokra.
Így hát a japánok hosszú évtizedeken keresztül azokat az összegeket, amelyeket minden normális vagy legalábbis, úgymond, normális állam fegyverkezésre költ, fogcsikorgatva, kénytelen-kelletlen oktatásra, művelődésre, kutatásra, tudományra, egyszóval kultúrára voltak kénytelenek költeni. Az eredmény közismert: egy példátlan, soha nem tapasztalt gazdasági fellendülés, ennek következtében egy fantasztikus politikai befolyás-növekedés következett be, amelynek eredményeit nap mint nap láthatjuk.
Példázatom második szereplője viszont a második világháború egyik győztes hatalma. Területét tekintve a világ legnagyobb országa, természeti kincsei tekintetében a világ egyik leggazdagabb országa, olaj-, földgáz-, nemesfém-lelőhelyek tekintetében abszolúte vezető nagyhatalom: a Szovjetunió. Nos, a Szovjetunió akkori vezetői úgy látták, hogy előbb kell szert tenni nyers katonai erőre, az vezet majd – úgymond – gazdasági fellendülésre, és csak legutoljára lehet aztán kulturális felemelkedésre gondolni.
Ennek a szemléletnek katasztrofális eredményei napjainkban tárulnak a csodálkozó világ szeme elé.
Hölgyeim és Uraim! Mi sokat beszélünk manapság rendszerváltásról. Az én megítélésem szerint minden rendszerváltás itt kezdődik, minden rendszerváltást meg kell, hogy előzzön egy radikális szemléletváltás.
Aki gondolatainak akárcsak leghátsó csücskében is azt latolgatná, hogy a mi speciális geopolitikai helyzetünkben azért mégiscsak szükség van ütőképes hadseregre, annak szíves figyelmébe ajánlom azt a már-már szimbolikus értékű körülményt, hogy a vesztes Japán a győztes Szovjetunióval szemben fennálló területi követeléseit minden valószínűség szerint a közeljövőben úgy fogja érvényesíteni, hogy egyszerűen megvásárolja a vita tárgyát képező bizonyos két szigetet. (Taps, derültség.)
Azt mondta nemrég Gorbacsov elnök úr, hogy aki elkésik, azt az élet bünteti meg. Úgy tűnik, Gorbacsov maga nemigen képes követni saját tanácsát. (Derültség.) Az általa megfogalmazott bölcs mondás ennek ellenére mit sem veszít érvényességéből.
Hölgyeim és Uraim! Mostani döntéseink gyermekeink és unokáink sorsát dönthetik el. Nincs más útja a felemelkedésnek, mint a hadi kiadások radikális csökkentése, és a kiművelt emberfők számának radikális bővítése. (Taps.)
Nekünk – Hölgyeim és Uraim – itt és most kell eldöntenünk: a japán utat vagy a szovjet példát követjük-e.
Hölgyeim és Uraim! Az Önök kezében a döntés. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
