VARGÁNÉ PIROS ILDIKÓ (független)

Teljes szövegű keresés

VARGÁNÉ PIROS ILDIKÓ (független)
VARGÁNÉ PIROS ILDIKÓ (független) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Köztársaság 1991. évi költségvetésének tárgyalása kapcsán hosszú töprengés után mégis úgy döntöttem, el kell mondanom véleményemet még akkor is, ha sajnálkozva látom, hogy véleményemmel kisebbségben fogok maradni. Azonban lelkiismeretem megnyugtatására mégis szólnom kell, kötelességem teljesítetlen ne maradjon! Ezt tennem kell azért, mert úgy látom, a rendszerváltás, a demokrácia számláját nem úgy törlesztjük, ahogy azt tenni kellene.
Mire alapozottan mondom ezt? Ma már senki előtt nem kétséges, áldozatokat kell hozni még olyan áron is, hogy életszínvonalunk csökken. De kérdem én, megtehetjük-e azt nyugodt lelkiismerettel, hogy a számlatörlesztés nagy részét azok végezzék, akik számára ez az élettér megszűnését jelenti? Én mint szatmári képviselő, sajnos, e szomorú tényeket máris tudom bizonyítani. Csak a fehérgyarmati körzetben év végére megháromszorozódik a munkanélküliek száma, úgy, hogy a szatmári paraszt szemérmessége folytán ezzel a lehetőséggel nem is él.
Nem értem, miért kell tisztességgel dolgozó embereket munkanélküli segélyre kényszeríteni akkor, amikor hasznos termelő tevékenységet folytattak, nyugati exportra termeltek. Konkrétan, mi okozta, okozza ezt? Az a kormányzati döntés, ami a kedvezőtlen adottságú földeken gazdálkodó termelői ár kiegészítését lecsökkentette és most még tovább csökkenti. Lehet, hogy a pénzügyi politikát a hidegfejű közgazdászok meggyőzték, hogy ebben az országban nincs szükség mezőgazdaságra, hogy sokkal olcsóbb az országnak, ha nem termelünk, nem exportálunk, hanem inkább importálunk. Mert ez a költségvetés számomra ezt sugallja! Ha a célja a politikai vezetésnek ez, rövid időn belül elérheti.Ugyanis ezeken a földeken, amely az össz-szántó negyven százaléka, termelődik az alaptevékenységi árbevétel 36 százaléka. És közel hatszázezer embert érint! Ugyanis ez a támogatás az átlagostól gyengébb minőségű földeken termelési feltétel.
A most említett bajokon túl az egész országot sújtó negatív közgazdasági és egyéb hatások ezekben a körzetekben hatványozottan jelentkeznek, aminek megelőzése a mezőgazdasági problémákon messze túlmutató belpolitikai, alapvető önkormányzati, állami érdek,
A költségvetési anyag nem számszerűsíti, hogy a mezőgazdaságban a halmozottan hátrányos következmények miatt mekkora földterület növelésével hagynak fel, milyen összeget igényel a földek búza-állapotban tartásának költsége, a munkanélküliség milyen mértékű lesz, mibe kerül, ez hogyan hat a családok, önkormányzatok életére. Az ingatlanok, így a nemzeti vagyon hányadrésze jut az ebek harmincadjára? Mennyi új lakás, munkahely létesítése válik valahol máshol szükségessé, mivel itt az infrastruktúra hiánya miatt erre esélyünk is nagyon kevés van. Tehát földönfutóvá kell válnunk!
Nem láttam olyan ellenzést sem, amely a termelési ágazatok hatékonyságát, gazdaságosságát komplexen hasonlítaná össze és megnyugtató választási alternatívát jelentene, és a területfejlesztési csomagtervbe beillene. Létezik-e ilyen egyáltalán? Ha ez az ágazat, mármint a mezőgazdaság a világon még egy ilyen országban nettó költségvetési befizető, akkor miért kell feláldozni a magyar falvak többségét a költségvetés oltárán?
A költségvetés elemzése közben nem volt nehéz megállapítanom a gyerekes trükkök alkalmazását. Például a minisztériumok többségénél a bevételek alultervezését, a kiadások túltervezését. Csak itt több milliárdról van szó! És ha ez a lelkiismeretes teherviselés jegyében születik, a hiányzó négymilliárd fedezete meg is van! Ezért erre módosító indítványt szeretnék beadni. Mert mindannyiunk által ismert, néhány napja még azt szerettük volna, hogy csökkenjen Európában a mezőgazdaságnak nyújtott támogatások mértéke. Az európai kormányok ezt nem tették meg. Nem dobták oda parasztjaikat a bizonytalanságnak. Önök megteszik, ha a mérték így marad! De ne higgyék, hogy büntetlenül! S téved, aki azt hiszi, hogy ezek az intézkedések csak a szövetkezeti parasztságot sújtják. Ez a kialakult helyzet az egyéni és a társas vállalkozások tömeges felszámolását eredményezi, akadályozza a mezőgazdaság privatizációját, mivel a legkevésbé vonzó lehetőséggé válik. Nem akarom, hogy Napóleon egyik miniszterének legyen igaza: Uraim, amit tettek, több mint vétek, hiba. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem