SÓVÁGÓ LÁSZLÓ, DR.:

Teljes szövegű keresés

SÓVÁGÓ LÁSZLÓ, DR.:
SÓVÁGÓ LÁSZLÓ, DR.: Tisztelt Képviselőtársak! Van egy bölcs magyar mondás: "Akinek nem inge, ne vegye magára". Így a dr. Kövér László által felajánlott inget köszönettel visszautasítom. Én ismertettem a bizottságban többségben és kisebbségben lévők véleményét is. Annyira magánemberként kívánok szólni, hogy nem is veszem igénybe az előadónak kijáró emelvényt. (Derültség, taps.)
Itt a képviselők egymásnak már megválaszolták a különféle felvetett problémákat, nem hiszem, hogy szükséges lenne ezek további megválaszolása.
Egyetlen egy momentum ragadta meg a figyelmemet, nevezetesen a következő: dr. Horváth Tivadar SZDSZ-es képviselőtársunk felvetette, mely szerint a tanácsok mandátumát nem tartja határozott időhöz kötendően meghosszabbítani. Szeretném tájékoztatni a kedves SZDSZ-es képviselő kollégát a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége között létrejött megállapodás harmadik pontjáról, mely szerint a felek egyetértenek abban, hogy a tanácsok mandátumát folyó év augusztus 31-ig szükséges meghosszabbítani. Úgy gondolom, hogy az a felvetés, amely szerint határidőhöz nem kell kötni, vagy magánvéleményének tekinthető, vagy a szabad demokrata…
Egyéb felvetendő kérdésre azt hiszem, nem szükséges válaszolnom, hisz mindez megtörtént.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem