SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányjogi törvény előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke:

Teljes szövegű keresés

SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányjogi törvény előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke:
SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányjogi törvény előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: Tisztelt Országgyűlés! A korábbi Országgyűlés az 1990. évi XXVll. törvény megalkotásával a történelem régi tartozását törlesztette a hazának, a diktatórikus hatalom által méltatlanul megtagadott nagy és kicsiny fiaival szemben. Ez a törvény azonban nem tökéletes megoldás, mert bár alapvetően az állampolgárságtól való jogfosztó intézkedésekkel hatályon kívül helyezte, mégis, az élő állampolgárok szempontjából kezelte elsődlegesen a kérdést, és azok tekintetében rendelkezett. Nevezetesen, csak emlékeztetőül, abból a megfontolásból, hogy egyes országokban a kettős állampolgárság keletkezése hátrányos helyzettel jár, ebből a megfontolásból az élők számára külön kérelemhez kötötte a magyar állampolgárság visszaszerzését. Ebből a törvényi szerkezetből következően azonban, a már elhunytak tekintetében, az 1990. évi XXVII. törvény nem tartalmazott egyértelmű rendelkezést. Ezt a hiányt van hivatva pótolni a jelenlegi törvényjavaslat.
Ezen túlmenően én különösebb indokokat hozzáfűzni nem kívánok, talán csak egyet: politikailag és jogilag is, azt hiszem, jelzi a kérdés kezelését, hogy az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság a javaslatot teljesen egyhangúlag, tartózkodás és ellenszavazat nélkül terjeszti a Ház elé. Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a javaslatot fogadja el és ezáltal emelje törvényerőre. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
Határozathozatal

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem