MOLNÁR PÉTER, DR. (FIDESZ)
MOLNÁR PÉTER, DR. (FIDESZ)
MOLNÁR PÉTER, DR. (FIDESZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy nagyon fontos kérdésben kell a türelmüket kérnem néhány percre a napirend előtt. Arról van ugyanis szó, hogy a demokrácia egyik tartópillérét, a nyilvánosságot veszélyezteti egy ponton egy bizottsági döntés. Ugyanis a nemrégen az Országgyűlés határozata által felállított vizsgálóbizottság, amely az írott és az elektronikus sajtó privatizációs folyamatait hivatott vizsgálni, elfogadott a múlt héten zárt ülésen egy olyan ügyrendi szabályt, amely a zárt ülések tartását teszi főszabállyá. Ez megítélésem szerint a hatályos Házszabályunkat sérti. A Házszabálynak ugyanis az ide vonatkozó 63. § (4) bekezdése azt mondja, hogy az államtitok védelme érdekében az Országgyűlés elnöke, a Minisztertanács tagjai, vagy a bizottság elnökének javaslatára a bizottság zárt ülést tart. A bizottság bármely tagja is javasolhatja a zárt ülés tartását.
Megítélésem szerint ez egyértelműen azt jelenti, hogy esetenként, kivételes esetekben, ha ez indokolt, akkor törhető meg a nyilvános ülések rendje, mint főszabályként érvényesülő ügyrend.
Ráadásul az ügyrend vitatott pontjánál az első szavazati arány 5:5 volt, ez a bizottság ugyanis 10 tagú. Erre az öt fős szavazati arányra kénytelen leszek egyszer még visszatérni. A szavazás akkor arról folyt, hogy a nyílt ülés vagy a zárt ülés legyen a főszabály a bizottság munkájában. Én a dolog súlyára való tekintettel már ott kértem, hogy ebben a dologban a vizsgálóbizottság kérje ki az ügyrendi bizottság és a házbizottság véleményét. Ezt elutasította a vizsgálóbizottság, többek között azzal az érveléssel, hogy a vizsgálóbizottság komolytalan színben tűnne fel, hogyha ebben a kérdésben más, erre hivatott bizottságok véleményét kikérné. Később egy újabb szavazás a zárt ülést tette a vizsgálóbizottság ügyrendjében főszabályává, ezért vagyok kénytelen most a plenáris ülésen ismét felvetni a kérdést.
Véleményem szerint kivételes esetektől eltekintve – ilyen lehet szerintem elsősorban a meghallgatott személyek személyiségi jogainak védelme, tehát kivételes esetektől eltekintve – a vizsgálóbizottságok üléseinek is nyilvánosaknak kell lenni. A nyilvánosság csak segítheti a vizsgálóbizottságok munkáját. Ebben a tárgykörben tisztelettel az Országgyűlés figyelmébe ajánlom a Magyar Narancs ez évi 2. számának egy cikkét, amelyben "Az információ szabadsága az első lépés egy botrány tisztázásakor" című írásban egy amerikai barátunk leírja, hogy ezek a vizsgálóbizottságok és a nyilvánosság hogyan is működhetnek működő demokráciában.
Úgy gondolom, hogy különösen szükséges a nyilvánosság kontrollja egy olyan vizsgálat esetén, egy olyan vizsgálóbizottság esetén, ahol a vizsgálóbizottságok esetében kívánatos – megítélésem szerint a pártatlanság érdekében kívánatos – paritásos összetétel nem érvényesül. Ebben az esetben a nyilvánosság különösen fontos követelmény volna, és itt kell visszatérnem röviden az említett 5:5-ös szavazati arányra.
Amikor a vizsgálóbizottságban arról szavaztunk, hogy a nyílt ülés vagy a zárt ülés legyen a fő szabály a vizsgálóbizottság munkájában, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Kisgazdapárt, az SZDSZ, a FIDESZ és az MSZP képviselője, tehát öt parlamenti párt képviselője egyaránt amellett szavazott, hogy a nyílt ülés legyen a fő szabály. Hogyan történhetett akkor, hogy mégis a zárt ülés lett a fő szabály egy későbbi szavazás eredményeként? – kérdezhetik Önök. A következőképpen: a vizsgálóbizottságban helyet foglaló négy MDF-es képviselő a zárt ülés – mint fő szabály – tartása mellett voksolt, az ötödik szavazatot pedig, megbocsásson személyének megemlítése miatt, dehát ez tény, Pálos Miklós államtitkár úr adta, aki megítélésem szerint a házbizottság által sürgősséggel beterjesztett, az államtitkárok és a bizottsági tagság összeférhetetlenségéről szóló, most sürgősen napirendre kerülő országgyűlési határozat szellemében, véleményem szerint, önmérsékletet kellett volna hogy ebben a kérdésben tanúsítson, és a feltehetőleg elfogadásra kerülő határozat szellemében talán nem kellett volna ebben a kérdésben szavaznia. Tehát így alakult a szavazati arány, és hadd említsem meg, hogy úgy érzem, hogy az MDF talán presztízskérdésként kezelte ezt a dolgot. Talán nem tudott elszakadni kellőképpen Csurka Istvánnak – ez megint ténykérdés, úgyhogy ne vegye ő se, kérem, személyeskedésnek, Csurka Istvánnak – attól az álláspontjától, amit ő már a vizsgálóbizottság első ülésén kifejtett, nevezetesen, hogy már az első ülésen zárt ülés tartását kívánta, indítványozta. Ezt a bizottság akkor is megszavazta.
Úgy érzem tehát, hogy ebből a dologból – még egyszer mondom – nem kellene presztízskérdést csinálni. A nyilvánosság kulcskérdés a vizsgálóbizottság munkájában, ezzel kapcsolatban éppen akkor járunk el komolytalanul, ha nem kérjük ki ebben a döntő súlyú kérdésben a házbizottság és az ügyrendi bizottság véleményét. Úgyhogy én tisztelettel arra kérem az Elnök Urat és a tisztelt Házat, hogy kérje fel az ügyrendi bizottságot és a házbizottságot, hogy ebben a kérdésben, nevezetesen tehát, hogy a vizsgálóbizottság és általában a vizsgálóbizottságok munkájában a fő szabály, a Házszabályt értelmezve a nyilvános ülések tartása, avagy netán a zárt ülések tartása legyen, adja ki ezt a kérdést állásfoglalásra nevezett bizottságoknak a tisztelt Ház, hogy ez megnyugtatóan rendezve lehessen, és hogy ezzel is segítsük azt, hogy valódi közvélemény kialakulhasson és megerősödhessen Magyarországon, ami véleményem szerint ilyen zárt ajtók mögött folyó vizsgálatok esetén nem biztosított. Ha már ez a vizsgálat a sajtó egészére kiterjed, nem hiszem, hogy a titkos ülések segítenék a vizsgálat eredményességét, nem hiszem, hogy a titkos ülések ugrasztanák ki a bokorból az amúgy is lapító lapalapítókat, akik amúgy is, azt hiszem, éppen eléggé fenyegetve érzik magukat ettől a sajtó – írott és elektronikus sajtó – egészére kiterjedő vizsgálattól.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
