KATONA TAMÁS külügyminisztériumi államtitkár:
KATONA TAMÁS külügyminisztériumi államtitkár:
KATONA TAMÁS külügyminisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés, és különösen tisztelt Molnár Péter Képviselő Úr!
A Magyar Köztársaság Kormánya hivatalba lépésekor elkötelezte magát a szabadságjogoknak, így a gondolat, a kifejezés és a sajtó szabadságának védelme mellett, és az állami tulajdon leépítése, a magántulajdonon alapuló piacgazdaság megteremtése mellett is. A kormánykoalíció legnagyobb pártja már a választási programjában világossá tette, éppen a vállalatok körében kezdeményezett privatizációk során felmerült visszaéléseknek, vagy ezek gyanújának konzekvenciáit levonva, hogy az állami tulajdon magánkézbe adása során széles körben kívánja biztosítani a nyilvánosságot, melynek legkézenfekvőbb módszere a pályázati rendszer. Ezt egyébként a hatályos törvények általában elő is írják.
Csodálkozom azonban a szerkesztőség vétójogával kapcsolatban kifejtett gondolatokon, hiszen ez szögesen ellenkezik a FIDESZ elvi alapokon álló, és általam mindenben osztott liberális gazdasági felfogásával.
Nem vitás, hogy a dolgozói kollektíváknak vagy a dolgozók bizonyos csoportjainak a vállalat gazdálkodását érintő beleszólási jogát több, a történelemben jelentős szerepet játszott és játszó politikai mozgalom vallja, többek között a szindikalizmus, valamint a szocializmus egyes irányzatai is. A jugoszláv dolgozói önigazgatás gyakorlata állott legközelebb ezekhez az elvekhez. Ez a gyakorlat azonban a nyolcvanas évekre sajnos, látványosan csődöt mondott. A piacgazdaságra törekvő, vagy annak gyakorlatát folytató társadalmak ezeket a megoldásokat csak szűk körben engedik érvényesülni, és erre bizonyosan jó okuk is van. A magyar jogrendszer is teremt egyébként ilyen beleszólási lehetőségeket mind a vállalati és a társasági törvény, valamint a kapcsolódó jogszabályok keretein belül, mind pedig a szakszervezeti, egyesülési szabadság- vagy a sztrájkjog garantálásával.
Úgy vélem, mind a liberalizmus elveit valló hazai politikai erők, mind a magyaroszági privatizációt figyelemmel kísérő potenciális külföldi befektetők furcsának tartanák, ha egy kollektíva vagy annak egy csoportja vélt vagy valódi szakmai érdekeit azzal kívánja védeni, hogy saját munkakörülményein és egzisztenciális feltételein, esetleg a vállalat vezető tisztségviselőinek személyén túlmenően a vállalat tőkeviszonyaival, tőkés helyi részvényei vagy kft. esetében tagjai személyével kapcsolatban is vétójogot köt ki magának.
Aki ezt igényli, aki ezt kéri számon a Kormánytól, annak azt mondhatom, hogy a Kormány, összhangban a Köztársaság hatályos jogszabályaival és saját meghirdetett elveivel, semmilyen gondolatokat, semmilyen törekvéseket nem támogathat, annál kevésbé, mert ilyeneket a Parlamentben helyet foglaló egyik párt sem követ, sőt az ilyeneket mindegyik párt elutasítja, ugyanis valamennyien a piacgazdaság princípiumait vallják magukénak. A jog által kialakított mindenkori törvényes intézményrendszer keretein belül a Kormány messzemenően támogatja e dolgozói érdekek kifejezésének, és az azok érvényesítésére irányuló jogszerű törekvéseknek a szabadságát.
Hangsúlyozottan így van ez a sajtóban, melynek jelentős része közvetlen szerepet játszott az elmúlt másfél esztendő politikai fordulatának előkészítésében és véghezvitelében. Az újságoknak minden, magát civilizáltnak tekintő országban felelős tulajdonosuk van. Nálunk is. Ezt a tulajdonost a magyar sajtójog lapalapítónak, a sajtónyelv pedig lapgazdának nevezi. A magyar tételes jog szerint a lapalapító szabja meg a lap irányvonalát, viseli érte a felelősséget, s nevezi ki a vezető tisztségviselőket. Személy szerint sem tudok elképzelni olyan sajtóprivatizációt, mely a felelős lapgazda személyét megszüntetné, vagy amely a felelősség alapját, a tulajdonosi jogokat mellőzné.
Ezzel el is érkeztem a konkrét kérdésekre adandó konkrét válaszomhoz. A Magyar Nemzet privatizálása 1990. január 12-én a Magyar Nemzet Kft. megalapításával megtörtént. A lapalapító jogokat ez a gazdasági társaság gyakorolja. Az iratok tanúsága szerint a privatizáció menetében folyamatosan részt vett a szerkesztőség közvetlenül is, és a lap kollektívája által életre hívott újságírói alapítvány útján is.
A szerkesztőség domináns szerepére utal az a tény, hogy a kft. ügyvezetőjét a szerkesztőség javaslata alapján választotta meg a kft. taggyűlése, főszerkesztőjét és vezető dolgozóit szintén az újságírók választották meg. Ebben az eljárásban a tisztelt képviselőtársam által felemlített nyilvánosság elleni erőszaknak a legkisebb nyomát sem vélem felfedezni.
Figyelmet érdemel az alapítvány kuratóriumának sajtóértekezletén a kuratórium elnökének az a bejelentése, mely szerint a lap függetlenségének és hagyományai megőrzésének jogi garanciáit egyik partner sem kívánja elvetni. Ezzel kapcsolatos igényeit viszont eddig a szerkesztőség elmulasztotta a kft. tagjaival vagy a külföldi partnerekkel közölni.
Megkérdezem a kérdést feltevő képviselőt, hogy ugyancsak az erőszak megnyilvánulásának tartja-e azt a tényt, hogy a Pallas Lapkiadó Vállalat az alapítvány helyett minden feltétel támasztása nélkül befizette annak törzsbetétjét, amelynek révén az alapítvány a kft.-ben tulajdonosi jogait gyakorolhatja?
A Magyar Nemzet Kft.-be történő külföldi tőkebevonás kapcsán az iratok tanúsága szerint a szerkesztőség kizárásával semmiféle tárgyalást nem folytattak, és mivel a képviselő úr személyes véleményemre volt kiváncsi: ez semmilyen körülmények között nem is lett volna helyes. Úgy gondolom, hogy a külföldi partner bevonása már nem a privatizáció, hanem a privatizáns, állami részesedéssel működő tőke természetszerű és a kor gazdasági parancsának megfelelő működését jelenti. A Kormány immár a privatizált vállalat egyik tulajdonosának a gazdájaként kívánta fent említett elveit a gyakorlatban is érvényesíteni, ebben a folyamatban a pályázati rendszer alkalmazását javasolva. Ennek nyomán írta ki a lapalapítói jogokat gyakorló Magyar Nemzet Lapkiadó és Könyvkiadó Kft. a pályázatot, amelynek elbírálására a lap szerkesztőbizottsága maga választotta elnöke és főszerkesztője útján Kosáry Domokost, Hankiss Elemért és Gombár Csabát kérte fel azzal a megjegyzéssel, hogy a TV-ben a szerkesztőség is véleményt nyilvánít majd, de a döntés joga – miként azt a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény előírja – a társaság taggyűlését illeti meg.
A Pallas Lapkiadó Vállalat éppen a képviselő úr kérdése kapcsán arról tájékoztatott, hogy a társaság taggyűlése az előbbiek alapján hozta meg határozatát. Ennek érvényessége és így további sorsa a Kormány álláspontja szerint társasági jogi kérdés, amely bírósági hatáskörbe tartozik, és nem tartozik a Kormány vagy az Országgyűlés kompetenciájába.
Éppen ezért amint diktatúra és demokrácia között nem tudok harmadik utat elképzelni, a Magyar Nemzet ügyében sem látok olyan harmadik megoldást jogellenesség és törvényesség között, melyet kormányzati vagy más közjogi tényező közbenjárásával lehetne egyáltalán kialakítani. Kérem a válasz szíves tudomásulvételét. (Taps.)
