ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A bizottsági jelentés 10. pontja tartalmazza az alkotmányügyi bizottság módosító javaslatát, amely a törvényjavaslat 6. §-ának (3) bekezdésére vonatkozik. Lényege: a Kormánynak ne október 31-ig, hanem november 30-ig kelljen a hasznosítási javaslatait benyújtania. A módosító javaslat elfogadásával a kormányzat egyetért.
Kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e a határidő ilyen értelmű módosítását. Kérem szavazatukat – most! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 204 szavazattal 45 ellenében, 15 tartózkodással a módosítást elfogadta.
Rátérünk a jelentés 11. pontjára, amely az alkotmányügyi bizottságnak Salamon László és Kutrucz Katalin észrevétele alapján benyújtott módosító javaslatát tartalmazza – volt már szó róla –, mely ugyancsak a törvényjavaslat 6. §-ának (3) bekezdésére vonatkozik. Pontosításról van szó, arról, hogy a rendelkezésben kijelentő mód legyen, tehát szó szerint: "tegyen" helyett "tesz" igealak kerüljön a szövegbe. A Kormány a módosító javaslat elfogadásával egyetért. Tehát parancsoló mód helyett kijelentő mód.
Kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e a módosító javaslatot. Most kérem a szavazatukat. (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 186 szavazattal 8 ellenében, 66 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elfogadta.
Ugyanennek a jelentésnek a 12. pontja tartalmazza Gál Zoltán képviselőtársunk módosító javaslatát, amely ugyancsak a törvényjavslat 6. § (3) bekezdésére vonatkozik. Lényege, hogy a parlamenti pártok képviselőiből álló bizottság véleménye alapján dolgozza ki a Kormány az ingatlanok hasznosítására teendő javaslatát. A módosítvány elfogadását nem támogatja az alkotmányügyi bizottság, és azzal a Kormány sem ért egyet.
Kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e Gál Zoltán módosító javaslatát. Kérem most a szavazatukat! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 39 "igen" szavazatot adott le; az államtitkári szavazattal 160 "nem" ellenében és 61 tartózkodás mellett a módosítványt elvetette.
Kérdezem végül a tisztelt Országgyűlést, hogy a már elfogadott módosító javaslatokkal együtt elfogadja-e a társadalmi szervezetek kezelői jogának megszüntetéséről szóló törvényjavaslat egészét. Határozathozatal következik. Most kérem a szavazatukat! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés az elfogadott módosítványokkal 251 "igen" szavazattal 3 ellenében, 9 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta.
Még egy további jegyzői bejelentés következik.
 

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem