SZABAD GYÖRGY, az Országgyűlés elnöke:
SZABAD GYÖRGY, az Országgyűlés elnöke:
SZABAD GYÖRGY, az Országgyűlés elnöke: Tisztelt Országgyűlés! Nem fogás a részemről, őszintén hálás vagyok Fodor Istvánnak, hogy ezt a felszólalást elmondta, ilyen formában kérdést intézett hozzám, így módomban van nyilatkozni négy kérdésben is.
Az első a formalitást érinti: miért nem adtam meg tegnap a szót?
A másik: érinti-e kezdeményező szándékom bejelentése a lezajlott eseményeket?
Harmadszor: mi a szándékom tényleges tartalma?
Negyedszer: milyen módon kívánom ezt érvényesíteni?
Az elsőt illetően: a lezajlott vitát én zárszavammal lezártnak nyilvánítottam. Valóban megjelent a monitoron – én legalábbis akkor láttam meg –, a belügyminiszter úr válasza után, az én zárszavam elmondása közben Fodor István neve.
Én azonban zárszót mondtam, és úgy gondoltam, hogy ha zárszóm után bármilyen, ehhez kapcsolódó kérdésben vitát nyitok, akkor ez a vita továbbgyűrűzését vonja maga után, konfliktusba kerül felszólalásom zárszó jellegével. Erről ennyit.
A második kérdés. Már az egyik mai lapban elnöki manőverről beszélt egy általam nem ismert újságírónő. Kérem, szó sincs elnöki manőverről, és szó sincs annak az aggodalomnak az indokoltságáról, amit Fodor István mondott. Én nem a múltat illetően kívántam és kívánok az Alkotmánybíróságtól állásfoglalást. Természetesen, a múltat illetően egy politikai konfliktus lezárását megpecsételő megegyezést semmilyen módon, sem magam, sem az Országgyűlés helyett vagy nevében megkérdőjelezni nem kívánok. Semmi olyan akciót nem kívánok indítani, ami ilyen megkérdőjelezést a múltat illetően előmozdíthat. Azt hiszem, ez félreérthetetlen.
Nem a megegyezés ellen, nem a megegyezés hatályossága ellen, az elhangzott kormánynyilatkozatok megkérdőjelezése végett mondtam, amit mondtam. Amit én mondtam, a vitában megnyilatkozók hangsúlykülönbségeitől is ösztönzötten, az a gondom volt, hogy Alkotmányunk, illetve a gyülekezési törvényünk rendkívül sommásan fogalmaz. A jogos politikai tiltakozás – szeretném hangsúlyozni: a jogos politikai tiltakozás – résztvevője, és a jogos politikai tiltakozási formák alkalmazója jogbizonytalanságban lehet pillanatnyilag a tekintetben, hogy mikor lépi át az Alkotmányban, illetve a törvényben megvont határokat. Ugyanígy, a törvény megtartatására kötelezettek számára sem egyértelmű minden határ megvonása – én legalábbis, a jogszabályokat illetően, ezt így találtam. Éppen ezért egy jogállamban mindkét fél számára teljesen egyértelműnek kell lenni, és nem szabad csak alkalmi politikai mérlegelésnek alávetni azt a kérdést, hogy a jogok és kötelességek határa hol húzódik. Lehet, hogy tisztelt képviselőtársaim, lehet, hogy maga az Alkotmánybíróság is egyértelműnek találhatja a jelenleg fennálló helyzetet. Én a válság idején nem éreztem ezt az egyértelműséget.
Indokoltnak tartottam tehát tegnap, és indokoltnak tartom ma, hogy az Alkotmánybíróság – amelyik nem csak jelentkező konfliktus esetén, hanem aggály felmerülése esetén is olyan szerv, amely indokolatlan élhet alkotmány- illetve törvényértelmezéssel a tekintetben: egyértelműek-e és csak politikailag értelmezendők-e a jogszabályok – vállalkozik-e mint hivatott testület erre. Hiszen nem utolsósorban ezért állította fel ez az Országgyűlés, pontosabban, már tett megfelelő lépéseket jogelődje is az Alkotmánybíróság felállítására, a múlt évi politikai megegyezés értelmében. Tehát, az Alkotmánybíróság lát-e indokot akár arra, hogy értelmezze a fennálló jogszabályokat, netán lehetséges konfliktusaikat, akár lát-e indokot arra, hogy az Országgyűlés kiegészítéssel éljen, ami a kételyeket eloszlathatja.
Nem tartom szerencsésnek, hogy az utcán kelljen vitatkozni arról, kinek milyen direkt lépésre van joga vagy nincs joga. Megítélésem szerint tehát egyértelművé kell tenni a jogszabályok tényleges tartalmát, vagy ha azok nem eléggé egyértelműek, akkor ki kell egészíteni őket. (Közbeszólás a jobb oldalról: Helyes!) Ez a tartalmi vonatkozás.
Semmiféle jogkorlátozó szándék ebben nincs. És ha valaki ilyet tulajdonít felszólalásomnak, az vagy a felszólalás hibája, vagy egy törekvés arra, hogy olyat adjanak hozzá gondolataimhoz és szavaimhoz, amiket – legalábbis szándékom szerint – nem kívántak tartalmazni.
Jogértelmezésre azonban egy jogállamban, igenis, szükség van – nem is ritkán. Úgy érzem, ennek a konfliktusnak ez az egyik félreérthetetlen tanulsága.
Ki kérheti a jogértelmezést, pontosabban az Alkotmánybíróság állásfoglalását? Fodor István nagyon precízen felsorolt jónéhány lehetőséget. Nyilvánvaló, hogy nekem – ő mondotta, hogy hányféle formában –, van lehetőségem az Alkotmánybírósághoz fordulni. Amikor én az Országgyűlés elnöki székéből a zárszót mondottam, elnökként mondtam, amit mondtam. Nem szóltam arról, hogy milyen utat kívánok választani. Amiatt nem szóltam, mert nem álltak rendelkezésemre azok a jogforrások, amelyek pontosan eligazítottak volna.
De az, hogy nekem lehetőségem van kezdeményezni (zaj) – kérem a meghallgatásomat –, hogy nekem lehetőségem van ilyet kezdeményezni, az a Fodor István által elsoroltak folytán is teljesen nyilvánvaló volt. Most hozzá szeretném tenni, hogy természetesen az utat a fennálló törvények szerint fogom megkeresni. Ezek pedig a Fodor István által felsoroltak mellett tartalmazzák azt a lehetőséget, hogy én kezdeményezőleg lépjek fel az Országgyűlésen belül a tekintetben, hogy az Országgyűlés vagy annak valamelyik illetékes szerve forduljon az Alkotmánybírósághoz.
Magyarán mondva, és még egyszer összefoglalva válaszom lényegét: a lezajlottakat és annak egyezménnyel lezárult tényeit semmi módon megkérdőjelezni nem kívántam.
Másodszor: arra kívánom kérni a megfelelő úton az Alkotmánybíróságot, hogy nyilvánítson véleményt, van-e szükség alkotmányértelmezésre, van-e szükség esetleg kiegészítő jogszabályalkotásra?
Harmadszor: sem szándékomban, sem nyilatkozatomban, sem mostani, nem zárszóként rögtönzött, hanem Fodor István által számomra lehetővé tett kitűnő alkalommal élve jelzem: semmiféle törvénysértő úton ezt nem kívánom lefolytatni, hanem a fennálló jogszabályok legpontosabb érvényesítésével! Köszönöm. (Taps.)
