TAKÁCS PÉTER, DR. (MDF)

Teljes szövegű keresés

TAKÁCS PÉTER, DR. (MDF)
TAKÁCS PÉTER, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A bizottságunk megtárgyalván a Társadalombiztosítási Alappal összefüggő törvénytervezeteket, sorrendben tárgyalta, és mind történetileg, mind számszakilag úgy tartaná helyesnek, ha először az 1989. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényt tárgyalná meg az Országgyűlés. Lévén azonban ez napirendre még nem tűzve, a szociális okokra és a nyugdíjasok novemberben történő nyugdíj-kiegészítésére tekintettel, bizottságunk nem zárkózik el az elől, hogy az 556-os számú törvényjavaslat megtárgyalásra kerüljön.
Hosszas vita bontakozott ki bizottságunkban elsősorban azzal kapcsolatban, hogy keveselljük azt a bevételi forrást, amit a Népjóléti Minisztérium megnevezett. Olyan javaslatok is elhangzottak, hogy a Magyar Nemzeti Banknál regisztrált bérkiáramlási összegeket is vegyék figyelembe az előrejelzés készítésénél, és egy pontosabb bevételi prognózist bocsásson a Népjóléti Minisztérium, illetve a Társadalombiztosítási Intézet a bizottság rendelkezésére.
Vita támadt akörül is, hogy az árkompenzációt vagy a szociális szempontokat helyezze előtérbe bizottságunk a nyugdíj-kiegészítés odaítélésénél. Végül is 12 "igen" és 2 "nem" szavazat mellett a szociális bizottság által előterjesztett javaslat mellett törtünk lándzsát, amennyiben az 5000 forint alatti nyugdíjasok egyszeri 4000 forint támogatásban részesüljenek, az 5001 és 8000 forint közötti nyugdíjasok 3200 forint egyszeri támogatásban részesüljenek, valamint a 8001 és 13 800 forint közötti nyugdíjasok 2400 forint összegben részesüljenek.
Fölmerült a bizottságban az is, hogy a Minisztériumnak nincs joga, illetve propagandisztikus célt szolgál, ha támogatási összeget szavaz meg. Ezt az Országgyűlésnek van joga megszavazni és nyilvánosságra hozni. Ezért a bizottság kért engem, hogy tolmácsoljam: a Minisztérium ezt követően csak azután közöljön ilyen jellegű számösszegeket, hogyha a bizottságok állást foglaltak, és a Ház jóváhagyta ezeket a számösszegeket.
A bizottságunk jóváhagyta az egészségügyi ellátás pótlólagos kiegészítését is.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem