BALÁS ISTVÁN, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság alelnöke:
BALÁS ISTVÁN, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság alelnöke:
BALÁS ISTVÁN, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság alelnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Két olyan törvényjavaslat tárgyalása kezdődik most el, amely nélkül egy jogállamban egy országgyűlés nem is tud működni. Egy jogállamban a választások előtt minden képviselőjelölt pontosan tudja, hogy milyen helyzetbe kerül, ha megválasztják, Magyarországon nem ez volt a helyzet. Az elmúlt évtizedekben köztudottan annyira formális volt az Országgyűlés szerepe, illetve annyira formális volt maga a választás is, hogy egyszerűen nem merült fel az igény a képviselők jogállásának a rendezésére.
Az előző Kormány már érezte, hogy a kérdés tisztázatlansága nagy bajokat eredményezhet, ezért megkísérelte a dolgot rendezni, a korábbi Országgyűlés elé terjesztette a képviselők jogállásáról, valamint költségtérítéséről szóló alkotmányerejű törvények tervezetét, de az előző Országgyűlés ebben nem hozott érdemi döntést.
Ilyen előzmények után állt elő az a paradox helyzet, hogy a szabad választásokon induló képviselőjelöltek a jövőjüket illetően teljes bizonytalanságban voltak. A problémák már a választási kampány idején kezdődtek, amikor a munkáltatók egy része természetesen nem örült annak, hogy képviselőjelölt dolgozójuk távol marad a munkától.
A választás befejezését követően azonban a gondok fokozódtak, mert a megválasztott képviselők túlnyomó többsége nem állástalan volt, nem munkanélküli, hanem biztos egzisztenciával rendelkezett. A választás után ezek a képviselők, valamint a munkáltatóik nem tudták pontosan mi is legyen dolgozójuk állásának a sorsa. Az ugyanis jól előrelátható volt – és a gyakorlat alapján ez be is igazolódott –, hogy a képviselői megbízatás nem jelent egy időszakos, alig-alig elfoglaltsággal járó megbízatást, másrészt az is előrelátható, hogy a képviselői megbízatás nem jelent nyugdíjas állást. Minden képviselőnek gondolnia kell ugyanis arra, hogy ha a következő választáson netán indul is jelöltként, esetleg nem választják újra meg. Számolnia kell azzal, hogy esetleg négy év múlva beáll az állást keresők közé, miközben most biztos egzisztenciával rendelkezik.
Valójában itt három érdek ütközik egymással:
– a megválasztott képviselőnek az az elemi és emberi joga és érdeke, hogy ne kerüljön létbizonytalanságba;
– másfelől a munkáltatóknak az az ugyancsak elemi érdeke, hogy a munkavállalója a munkaidőt dolgozza le, és ne legyen távol a munkától
– végül a választópolgárok szavazatai útján közvetített össztársadalmi érdek arra irányul, hogy a képviselő az Országgyűlésben végezze zavartalanul a munkáját.
A mai napig e három érdek összeütközése még nincs feloldva. E tisztázatlan helyzet azután mellesleg azt eredményezte, hogy sok képviselő nem mert bizottságban munkát vállalni, mert az olyan lekötöttséggel járt volna, amelyet a munkáltatója már nem tűrt volna el. Ez automatikusan azzal is járt, hogy a többi képviselő kénytelen volt két bizottságban is feladatot vállalni, aminek az volt a következménye, hogy olykor a bizottsági ülések ütközései idején az egyikben ott ült, a másikból hiányzott. A közvélemény azt észlelhette, hogy a határozatképtelenség és határozatképesség problémái mutatkoznak a bizottságokban, holott a háttérben éppen a képviselői jogállás rendezetlensége húzódott meg. Sok képviselő volt kénytelen az Országgyűlés egyes üléseiről is távol maradni, mert munkáltatója egyszerűen nem engedte el munkaidőben. A közvélemény persze ezt nem tudhatta, csak azt észlelte, hogy üresek a széksorok. Kívülálló arra nem gondolhatott, hogy e mögött is részben a képviselők jogállásának tisztázatlansága bújik meg. Az Önök előtt fekvő két törvényjavaslat a vázolt problémákat igyekszik megoldani.
Előljáróban néhány szóval szeretnék vázlatosan utalni arra, hogy milyen módon is készültek ezek a törvények. A képviselői tiszteletdíjat ideiglenesen rendező országgyűlési határozat előírta, hogy a képviselők jogállásáról, valamint tiszteletdíjáról szóló törvényeket ne a Kormány terjessze elő, hanem az Országgyűlés erre illetékes állandó bizottsága. Ennek a szokatlan megoldásnak mellesleg az volt az egyik indoka, hogy még a látszatát is kerülni kellett annak, hogy itt egy koalíciós kormány esetleg a saját pártjai érdekében jár el és az ő érdekeiket szem előtt tartva nyújt be valamilyen tervezetet.
Az Országgyűlés említett bizottsága, a törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság azonban köztudottan fantasztikusan elfoglalt, hiszen minden törvényjavaslatot megvitat, ami az Országgyűlés elé kerül. Eddig 16 törvényt és 17 országgyűlési határozatot vitattunk meg – ez a múlt heti adat.
Megjegyzem: csupán az alkotmánymódosítási csomag körében 63 módosító indítványról kellett állást foglalni. Nem kell ezért bőven indokolnom, hogy ez az új Országgyűlés első 30 napja után már nagyon jól látható volt, hogy ez a bizottság belátható időn belül hozzá sem tud kezdeni a képviselői jogállásról szóló törvény elkészítéséhez. Ezt látva egy – fogalmazzak így – hatpárti, alulról jövő népi kezdeményezés keretében alakult egy ad hoc munkabizottság, amelyik június 5-én kidolgozott egy 31 pontból álló koncepciót, ezt szakemberek bevonásával normaszöveggé dolgoztatta fel. Így jött létre a vitaalap, a vitaalaphoz kértük a képviselői észrevételeket, és azok bedolgozása után létrejött a tervezet, amelyet minden országgyűlési képviselő megkapott. Ismét jöttek az észrevételek, minden párt és a pártonkívüliek részéről és ezek feldolgozása után készült el a most Önök előtt fekvő törvényjavaslat.
A két törvényjavaslatot sorra véve, a képviselők jogállásáról szóló törvényjavaslat az első részében a képviselőjelöltek munkajogi helyzetével foglalkozik,. Az itteni szabályozás azt kívánja lehetővé tenni, hogy aki a választási kampányban jelöltként indul, az ilyen tevékenységét a munkáltatója – netán más párthoz tartozó munkáltatója – ne tudja adminisztratív módon meggátolni. Ezért írja elő a javaslat, hogy a kampányban való részvétel céljából a munkáltató köteles fizetés nélküli szabadságot engedélyezni a dolgozónak.
A javaslat következő része a képviselőt megillető mentelmi jog kérdéseit taglalja.
A mentelmi jognak két oldala van, az egyik az úgynevezett felelőtlenség, a másik a sérthetetlenség. A felelőtlenség elnevezés alatt azt értjük, hogy a képviselőt ebben a minőségében fokozottabban védett szólásszabadság illeti meg. Ez azt jelenti, hogy nem vonható felelősségre bíróság vagy más hatóság előtt a képviselői hivatása gyakorlása során általa közölt tény vagy vélemény miatt, illetve az itt leadott szavazata miatt. Természetesen a képviselőt megillető és ilyen garanciákkal körülbástyázott szólásszabadság nem jelenti azt, hogy a képviselő nyilatkozata megsérthetné másoknak személyhez fűződő jogait, ezért a javaslat rögzíti, hogy az előbbi általános szabály ellenére a képviselő felelősségre vonható akkor, ha nyilatkozata rágalmazást vagy becsületsértést valósítana meg, illetőleg polgári jogi értelemben véve kárt okoz.
A mentelmi jog másik oldalát a közismert sérthetetlenség jogintézménye jelenti, melynek az a fő célja, hogy a képviselőt jelentéktelen vagy pláne politikai indítékú bírósági vagy rendőrségi eljárásokkal ne lehessen könnyen kivonni az Országgyűlés munkájából. A javaslat megfogalmazása szerint a képviselőt csak tettenérés esetén lehet őrizetbe venni, továbbá ellene csak az Országgyűlés előzetes hozzájárulásával lehet büntetőeljárást vagy szabálysértési eljárást indítani vagy folytatni.
Az eljárási szabályok körében a javaslat előírja, hogy szabálysértési ügyekben, továbbá büntető ügyekben nyomozati szakban – ha itt derül fény a mentelmi jogra – a legfőbb ügyész, míg bírósági szakban már az eljáró bíróság fordul megkereséssel az Országgyűlés elnökéhez. A képviselő a mentelmi jogáról csak a szabálysértési eljárás során mondhat le. Ennek indoka teljesen egyértelmű. Nem indokolt például egy tilos parkolás miatt az országgyűlési képviselőt itt a plenáris ülésen az ország nyilvánossága előtt meghurcolni.
Ezt követően a javaslat az országgyűlési képviselői mandátumnak más foglalkozásokhoz való viszonyát taglalja. Ismeretes, hogy az Alkotmány 20. szakaszának (5) bekezdése felsorol néhány foglalkozást, amelyet a képviselői minőséggel összeegyeztethetetlennek tart. Egyben lehetőséget ad arra is az Alkotmány, hogy ez a törvényjavaslat, illetőleg – elfogadása esetén – törvény bővíthesse ezt a kört. A javaslat élve ezzel a felhatalmazással minimális bővítést rögzít.
Előírja viszont azt is, hogy a képviselőnek 30 napon belül fel kell számolnia az összeférhetetlenségi okot. A javaslat azonban egzisztenciális védelemről gondoskodik ebben a körben. Kimondja, hogy aki összeférhetetlenség miatt kénytelen megszüntetni a mandátuma érdekében a korábbi állását, azt a mandátum lejártát követően a munkáltató köteles visszavenni állásába.
A javaslat világosan kimondja azt is, hogy a képviselő fenntarthatja a mandátuma mellett korábbi állását, hogyha az egyébként nem összeférhetetlen a mandátummal. Ebben a körben azután a javaslat többféle megoldást kínál.
Elöljáróban utalok arra, hogy a Munka Törvénykönyve 24. szakaszának (1) bekezdése értelmében a felek bármikor módosíthatják közös megegyezéssel a munkaszerződést. Ebből az következik, hogy közös megegyezéssel eddig is lehetőség volt arra, hogy a munkáltató és a munkavállaló egy részfoglalkozásban, egy csökkentett munkaidőben állapodjon meg.
Előfordulhat azonban, hogy a munkáltató nem kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az országgyűlési képviselő hétfőn és kedden itt üljön a plenáris ülésen, és csak szerdán, csütörtökön, pénteken végezze a korábbi munkáját. Erre az esetre a javaslat előírja, hogy a képviselőt kérésére a munkáltató köteles a mandátum teljes időtartamára vagy a kéréstől függően annak egy részére fizetés nélküli szabadságban részesíteni. Ez a rendelkezés egyébként a Munka Törvénykönyvének 43. szakasza (1) bekezdésében írt lehetőséggel összhangban áll, ahol az a rendelkezés olvasható, hogy fizetés nélküli szabadság közérdekből kötelezővé tehető, illetve a jogszabály ennek adását kötelezővé teheti.
Tisztelt Ház! A hagyományos jogi felfogás szerint, ha valaki Magyarországon dolgozik, akkor azt vagy a Munka Törvénykönyve vagy a Polgári Törvénykönyv alapján nevesíthető jogviszony alapján teszi, tehát vagy munkaviszonyban áll, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében végzi feladatát. A javaslat azonban abból indul ki, hogy a képviselői mandátum egyik típusba sem sorolható be; az úgynevezett harmadik típusú foglalkoztatás egy politikai, közjogi, államjogi státust jelent.
A magyar jogrendszer eddig ilyen politikai állást nem ismert, pontosabban: nem szabályozott. Így fennállt az a veszély, hogy például a szolgálati idő számításánál vagy különféle társadalombiztosítási szolgáltatások esetén a képviselő – szabályok hiányában – hátrányos helyzetbe kerül.
A javaslat a problémát egy úgynevezett fikció beiktatásával oldja meg, azaz bár a képviselő nem áll e minőségében munkaviszonyban, a munkajogi és a társadalombiztosítási jogszabályok szempontjából úgy kell tekinteni, mintha olyanban állna, és akkor rögtön megoldódik a problémája a munkajogászoknak, illetőleg a társadalombiztosítási jogászoknak.
Végül a képviselők jogállásáról szóló törvényjavaslat előírja, hogy a képviselők a mandátumuk kezdetén, majd annak lejártát követően is kötelesek vagyonnyilatkozatot tenni. Ennek nyilvánvalóan az a célja, hogy megállapítható legyen, hogy a képviselő esetleg korrupciógyanús okok miatt nem jutott-e feltűnő vagyongyarapodáshoz.
A javaslat zárórendelkezései pedig megszüntetnek néhány olyan hátrányt, amely mindeddig az ügyvédeket, illetve a jogtanácsosok egy körét abban tette érdekeltté, hogy ne vegyenek részt a törvényhozás munkájában.
Tisztelt Országgyűlés! Amíg a jogállás kérdéseiben a késedelem alig-alig volt elviselhető, meg kell állapítanunk, hogy a képviselők tiszteletdíjáról szóló törvénynél nem ez a helyzet. Itt a késedelem bizonyos értelemben használt a törvényjavaslat kidolgozóinak, elsősorban azért, mert bizonyos gyakorlat is kialakult, amit a törvény szövegezése során már hasznosítani lehetett.
Milyen kérdésekre gondolok? Tisztázódott az, hogy milyen elfoglaltságot jelent egy bizottsági tagság, melyik bizottság mennyire elfoglalt. Tisztázódott az, hogy a képviselői mandátum milyen olyan járulékos költségekkel jár, amelyeknek – valamely részének – megtérítésére a képviselő igényt tarthat. A rendező elvek között itt is elöljáróban kell megemlíteni a teljes pártsemlegességet, vagyis minden képviselő azonos elvek alapján kapja a díjazást.
A javaslat elöljáróban rögzíti, hogy a képviselők díjazása alapdíjból és pótdíjból áll. Kérem, két koncepció között kellett választani. Az egyik az úgynevezett üléspénz koncepciója volt, amely abból indult ki, hogy a képviselőt anyagilag érdekeltté kell tenni abban, hogy itt üljön a plenáris ülésen vagy a bizottságban; ha nem ül ott, nem kap pénzt – ha ott ül, kap díjazást. Ennek érdekében e koncepció hívei rendkívül részletes kimutatást javasoltak, igazolási rendszerrel kötötték össze ezt az elképzelést, és elkezdtük vizsgálni érdemben ezt a kérdést.
Az elemzés során kitűnt annak néhány gyenge pontja. Először is tudni kell azt, hogy a képviselői munkának csak egyik része, és nem mindig a legfontosabbik része az, hogy a képviselő itt ül a plenáris ülésen. Az más kérdés, hogy rendkívül fontos, hogy a szavazásnál itt üljön. De óriási képviselői elfoglaltsággal jár a bizottsági munka, ezek előkészítésé-ben való részvétel, esetleg a választókerületi munka, mindezekre való készülés, továbbá a pártokhoz tartozó képviselőknek a képviselőcsoportok ülése, azok előkészítő ülései, munkacsoportokban való részvétel stb.
Ezek közül a szerteágazó elemek közül csak egyet, maximum kettőt tervezett volna mérni ez a koncepció, és távolról sem biztos, hogy ilyen körülmények között ez helyes lett volna. Ha belegondolunk, hogy a mérés bizonyos jelenléti ívek aláírásából állt volna, ez még nem jelenti azt, hogy ha valaki aláírja az ívet, utána még itt ül az ülésteremben. Tehát az üres széksorok kérdését nem oldotta volna meg, ellenben sújtotta volna ez a rendszer azt, aki tényleg betegsége miatt nem tud itt lenni, vagy netán épp az Országgyűlés megbízásából egy finn delegációt fogad az épület ellenkező sarkában és emiatt akadályoztatva van az ív aláírásában.
És végül az igazolási rendszer körében: mindaddig, amíg Magyarországon nem ütközik legyűrhetetlen akadályba egy orvosi igazolás beszerzése, praktikusabbnak tűnik, ha ezzel a kérdéssel így nem foglalkozunk tovább.
A másik koncepció abból indult ki, hogy a jelenlét vagy jelen nem lét kérdése nem az anyagiakban, hanem a frakciófegyelem körében döntendő el, ott honorálandó a frakciók belügye. Roppant egyszerű a helyzet. Egy többpárti parlamentben a kormánypárti képviselők azért ülnek itt, mert tudják, hogy ha nem ülnének itt, egy szavazásnál leszavazhatná a Kormányt az ellenzék, és így végső soron a képviselői mulasztás akár kormánybukáshoz is vezethet. Az ellenzék meg azért ül itt, mert abban bízik, hogy egyszer akkora lesz a hiányzás a kormánypárt soraiban, hogy egy ravasz szavazás útján megbuktathatja a kormányt teljesen váratlanul. Emlékeznek önök, néha a szavazások során számolni szoktuk, hogy hogy is néz ki az arány.
Úgy gondolom, hogy ugyanez az elv a bizottsági üléseken is. Tehát az egyes pártok elemi érdeke, hogy ott üljön a képviselője, és a pártokon belül kell a szankcionálás rendszerét kidolgozni, ha a párt úgy véli, hogy más megoldás nem járható.
Ilyen meggondolás mellett így azután a második koncepciót fogadtuk el.
Ami a részleteket illeti: a tövényjavaslat átveszi az ideiglenes szabályozás főbb elveit. Átveszi azt a szabályt, hogy az alapdíj a miniszteri illetmény 50 százaléka, úgy, mint eddig, és átveszi azt is – mint legfontosabb rész-szabályt –, hogy a képviselőt a bizottsági tagsága alapján megillető pótdíj összege az alapdíj 40 százaléka. Hangsúlyozom, elsősorban a közvélemény tájékoztatására, hogy természetesen nyugdíjjárulékot kell fizetni a díjazás után és személyi jövedelemadót is. Ebben a jövedelmi kategóriában, tehát ahol az egy hónapra eső bruttó jövedelem a 43 ezer forint körüli összeget meghaladja, a legmagasabb adósáv szerint kell az adót fizetni, azaz pontosan 50 százaléka az összegnek jövedelemadó, ami visszakerül a költségvetésbe, tehát ezt nem viszi haza a képviselő, illetőleg további 10 százalék a nyugdíjjárulék. Bizonyos korrekciók természetesen vannak az alkalmazotti kedvezmény analógiás alkalmazása miatt, de nagyjából a képviselői bruttó tiszteletdíj 40 százaléka kerül kifizetésre a pénztárnál.
Ez talán sok, országgyűlési részletkérdésekben nem járatos állampolgár tájékoztatására elmondásra indokolt volt.
Ami a képviselői tisztségek, tisztségviselések alapján járó pótdíjakat illeti, itt minimális korrekcióra került sor az ideiglenes szabályozáshoz képest, 10, 20, 30 százalékos eltérés egy-két személyt érint, nem kívánom ezekkel az Önök türelmét most igénybe venni.
A képviselő változatlanul jogosult költségtérítési átalányra. Ennek a rendeltetése elsősorban a képviselői megbízatással szükségképpen felmerülő egyes – tehát nem minden, hanem egyes – kiadások megtérítésére irányul.
Ezek között a legjelentősebb tétel a gépkocsihasználat költsége. Nyilvánvaló, hogy ez a távolságtól arányosan több és több összeget jelent. Ezért a javaslat azt a megoldást választja, hogy az a képviselő, aki budapesti állandó lakással rendelkezik, kevesebb költségtérítési átalányban részesül, mint aki Budapesten nem rendelkezik állandó lakással. Itt bizonyos sávos megoldást vezetett be a javaslat.
Változatlanul fennáll az a rendszer is, amely szerint a képviselők igazolt szállásköltségét az Országgyűlés megtéríti. Ez a jelenlegi gyakorlattal megegyezik, tehát új szabályt nem jelent.
Új elem ebben a javaslatban, és azt hiszem, hogy elsősorban az ellenzékben lévő pártok sérelmeinek a kielégítésére szolgált, bár megjegyzem, a kormánypártokat ugyanúgy érintette ez, hogy a javaslat szakértői díj igénybevételét teszi lehetővé a képviselőcsoportok számára. Korábban vita tárgya volt az, hogy a képviselők mellé vagy a képviselőcsoportok mellé rendeljük ezt az összeget. Végül az előkészítő bizottság úgy foglalt állást, hogy a pártok képviselőcsoportjai esetén a képviselőcsoport kapja ezt az összeget, illetőleg a pártokhoz nem tartozó, úgynevezett független képviselők személyenként rendelkeznek bizonyos összeg felett.
Itt ismét hangsúlyoznom kell, hogy a mindenkori kormánypártok, és másfelől a mindenkori ellenzék talán nem is jogi, inkább szociológiai értelmű eltéréseit a javaslat mérlegre tette, amikor a mindenkori ellenzéknek bizonyos számítási mód szerint nagyobb – egy főre számítottan nagyobb – összegű képviselői szakértői díjat tett lehetővé.
Hasonló megfontolások vezettek abban is, hogy a mindenkori kis pártok és nagy pártok viszonylatában a mindenkori kis pártok ne kerüljenek önmagában a létszámuknál fogva kedvezőtlenebb helyzetbe, ezért amikor a fejkvóta meghatározása történt, a kis pártoknál ebből az elvből levezetve bizonyos összeget egyenlően kaptak meg a képviselőcsoportok, akár kis párt, akár nagy párt, és ettől ezen túlmenően történt differenciálás.
Végül két kérdésről szeretnék röviden szólni. A pártok képviselőcsoportjainak az Országgyűlés hivatali szervezete az Országgyűlés épületében vagy ehhez közeli épületben – nevezetesen természetesen a "fehér házat" értjük alatta – megfelelő elhelyezést biztosít. A képviselőcsoportok számára biztosított irodahelyiségben el kell helyezni a munkájukat segítő segédszemélyzetet is.
A képviselők esetén kissé más a helyzet. A képviselők gyakorlatilag a javaslat szerint választhattak: ha itt a "fehér házban" kívánják az elhelyezést, ezt a hivatal meg tudja oldalni, ha nem itt, hanem az ország más területén, máshol, akár Budapest területén is másutt kíván irodát nyitni, ennek a feltételeit most neki, illetőleg az önkormányzat előtt még a tanácsoknak kell megteremteni, anélkül, hogy a javaslat ezt így kimondaná. Ebben az esetben a hivatali segédszemélyzet költségeit állja az Országgyűlés bizonyos felső határig.
Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársak! Rengeteg javaslat, ötlet merült föl a több futamban lebonyolított ötletbörzén. Ezek túlnyomó többségét az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság be tudta építeni a javaslatba. Voltak olyan igények, amiknek a beépítésére most – és ezt nem győzöm hangsúlyozni, most – nem kerülhetett sor. Néhány ilyenről röviden említést kell tennem.
Fölmerült az a kérdés, hogy ki dolgozik többet a választókerületben, az egyéni képviselő – az egyéni választókerületben megválasztott képviselő –, vagy netalán a megyei, illetőleg országos listán megválasztott képviselő. Bizottságunk összességében úgy foglalt állást, hogy nehéz lenne igazságot tenni, most nem indokolt ebben a körben a képviselők között különbséget tenni.
Természetesen, mint minden döntés, ez is szótöbbséges döntés volt.
Külön vizsgáltuk azt a kérdést, hogy igényelheti-e az országgyűlési képviselő azt, hogy az Országgyűlés számára a választókerületében – tipikusan egyéni választókerületről van szó – biztosítson irodahelyiséget. Ezt a kérdést részletesen megvizsgáltuk, és úgy láttuk, hogy most az állam teherbíróképessége – hangsúlyozom, most – ezt nem teszi lehetővé, annak ellenére, hogy magától értetődő és természetes lehetne, ha egy ilyen igény kielégíthető lehetne. Ez nem zárja ki azt, hogy erre a kérdésre később az Országgyűlés ne térhessen vissza. Azt hiszem, ezt mondanom is szükségtelen volt.
Fölmerült az albizottságok, bizottságok, ad hoc bizottságok díjazásának a kérdése. Tudjuk, hogy van olyan országgyűlési bizottság, ami lényegében albizottságok formájában ülésezik. Ennek ellenére a bizottság többségi állásponttal azt fogadta el, hogy nem lenne célszerű anyagilag arra késztetni az Országgyűlés bizottságait, hogy albizottságokat hozzanak létre. Nem lenne jó, hogyha ebben tennénk őket érdekeltté. Ugyanez az ad hoc bizottságokra is irányadó.
Tisztelt Képviselőtársak! Néhány kérdés ennek ellenére még nyitva maradt. Fölmerült az, hogy van olyan képviselő, aki 25 faluban, van, aki 125 faluban végez területi munkát.
Ebből a körből érkezett olyan indítvány, hogy a náluk szükségképpen fölmerülő többlet-gépkocsihasználat költségét az Országgyűlés valamilyen módon térítse meg, hiszen adott esetben elviszi a teljes tiszteletdíját. Ezt a kérdést megvizsgáltuk. Hangsúlyozom: szótöbbséggel a bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy ez ma rendkívül nehezen ellenőrizhető. Elsősorban a nem budapesti képviselők költségtérítési átalány meghatározásánál kell ezt honorálni. Erre ma lehetőség van. A szótöbbséges szavazás nem tartotta indokoltnak az egyéni elszámolást.
Tisztelt Képviselőtársak! Ezt követően a javaslat néhány technikai kérdést rendez, melyet most nem kívánok külön ismertetni.Valamennyien ismerjük ezeket a rendelkezéseket a jelenlegi ideiglenes szabályból, illetve a gyakorlat alapján. Ott érdemi változtatás nem történt.
Végül szeretnék röviden utalni arra, hogy a törvény kihirdetése napján lép hatályba. A kihirdetés alatt a közlönyben való megjelenés értendő. Rendelkezéseit – elfogadása esetén – 1990. július hónapban már alkalmazni kell. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
Határozathozatal a törvényjavaslatok általános és részletes vitájának együttes lefolytatásáról
