PUSZTAI ERZSÉBET, DR. (MDF)

Teljes szövegű keresés

PUSZTAI ERZSÉBET, DR. (MDF)
PUSZTAI ERZSÉBET, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem tudom megállni, hogy ne válaszoljak vissza Wekler képviselőtársamnak. Az az érzésem, hogy súlyos félremagyarázás esete forog fenn. Teljesen nyilvánvaló, hogy az önkormányzatnak nem a választott képviselőktől, hanem azok esetleges jogtalanságaitól és visszaéléseitől kell megvédenie a lakosságot.
Az SZDSZ 209-es számú módosító indítványa azt javasolja, hogy a törvény címében is fejezzük ki azt, hogy az Országgyűlés csak átmeneti törvényt alkot az önkormányzatokról. Ez azonban elfogadhatatlan. Mert a lakosság számára súlyos bizonytalanságot teremthetne az a tudat, hogy az önkormányzatok kialakítása csak átmeneti. Nem várható el, hogy a polgármesterek, a helyi képviselők ezzel a tudattal kezdjék el munkájukat. A településfejlesztéssel, a helyi közszolgáltatások szervezésével nem lehet úgy foglalkozni, hogy esetleg csak két év áll rendelkezésre.
A Kormány vállalta, hogy az önkormányzatok érdemi működésének megkezdéséig, október végéig a legfontosabb csatlakozó törvények javaslatát benyújtja az Országgyűlésnek, s így azok meghozhatók lesznek. Súlyos ellentmondás van az SZDSZ álláspontjában. A Kormány javaslatát azzal vitatják, hogy a hiányzó törvények ismerete nélkül nem fogadható el, ugyanakkor azt javasolják, hogy ezek a törvények ne most, hanem csak két-három év múlva készüljenek el.
Átmeneti törvényt csak kivételes, rendkívüli helyzetekben szoktak hozni. A nemzetközi gyakorlatban sem alkotnak az önkormányzatokról ideiglenes törvényt, és hazánkban nincs rendkívüli állapot. Persze tudom, hogy léteznek olyan ideiglenes megoldások, amik harminc évre szólnak, de nem hiszem, hogy ez lenne a célunk.
Kérem tisztelt ellenzéki képviselőtársaimat, hogy ne hagyják figyelmen kívül a neves európai önkormányzati szakértők véleményét sem, akik az Európában kialakult gyakorlat, tapasztalat alapján a Kormány javaslatát színvonalasnak és alkalmasnak tekintik a magyar önkormányzati rendszer alapjainak megteremtésére és az önkormányzati fejlődés elindítására. Természetesen mi sem tekintjük a törvényt örökérvényűnek és megváltoztathatatlannak.
Ahogy Rott Nándor képviselőtársam már elmondta, a törvény alapján felállt önkormányzatok tapasztalatai két-három év múlva időszerűvé teszik az esetleges korrekciókat. Számítunk arra, hogy a már működő önkormányzatok fognak változtatásokat, módosításokat kezdeményezni a saját tapasztalataik alapján, és az Országgyűlés – mi – természetesnek tartjuk majd, hogy ezeket a kezdeményezéseket megvizsgáljuk, és az indokolt módosításokat elvégezzük. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem