KATONA TAMÁS (MDF)
KATONA TAMÁS (MDF)
KATONA TAMÁS (MDF) Tisztelt Országgyűlés! Amikor történészkedni kezdtem, rövidesen rá kellett jönnöm, hogy kétféle történész van a világon: az egyik, amelyik gondolkozni tud, a másik, amelyik emlékezik. Szégyenkezve kell bevallanom, hogy én az utóbbi csoportba tartozom. Éppen ezért legyen szabad most is elsősorban a memóriámra hagyatkoznom, amikor az önkormányzat kérdéséhez hozzászólok.
Nyilvánvaló, hogy itt, amikor az Országgyűlés nekifogott a kérdés tárgyalásának, két fix pontja volt, amit senki nem vont kétségbe. Az egyik fix pont mi magunk vagyunk, tehát az, hogy ebben az országban van egy demokratikusan választott országgyűlés, amelynek a hatáskörét, legitimitását, kompetenciáját senki nem óhajtja megkérdőjelezni. A másik fix pont, hogy meg kell oldani alulról jőve, a legalsóbb szinten az önkormányzatok kérdését, amelyik ugyanilyen fix, mint a legfelső, ha úgy tetszik, az országgyűlési szint. (Derültség és taps.)
Amióta Szent István királyunk letelepített minket nem éppen feltétlenül a saját örömünkre, azóta renkívül hevesen él bennünk egy érzés, amit Szent Istvánnak köszönhetünk, a lokálpatriotizmus érzése. Azelőtt csak a vérségi kötelék számított, azóta hála istennek a szülőföldhöz, akár a szülőfaluhoz való ragaszkodás érzése ezzel szinte egyenértékű. És mivel az embereknek megvan az a rögeszméjük, hogy nemcsak átláthatatlanul nagy közösségekhez szeretnek tartozni – gyermekkoromban ez a hatszázmilliós béketábor volt (derültség) –, hanem ennél jóval kisebb és áttekinthetőbb közösségekhez is, tehát ez nagyon kiirthatatlanul él az emberekben.
Éppen ezért nyilvánvaló volt, és mind a hat, az Országgyűlésben képviselt párt ezzel egyetért, hogy a községi, a települési önkormányzat kérdéseit épp olyan fontos rendezni, mint amennyire magának az Országgyűlésnek a kérdését is.
Emlékszem azonban arra, hogy érdekes módon az a nagy gondolkodónk – Eötvös József báró –, aki azt mondta, hogy az ország nem más, mint a szabad településeknek az összessége, nos nem egy "centralisták" néven nevezett pártnak volt-e a vezére. Tudniillik rettenetesen könnyű, hogy ha háromezer önkormányzatot létrehozunk, ezeket úgy manipulálni, ezek fölött úgy uralkodni, hogy ez az önkormányzat rettenetesen szűkre szabódjék, és az állam hatalma legyen nagy.
Tehát nem feltétlenül kell az elnevezések alapján vagy a szándékok alapján megítélni, hogy ki paternalista meg ki centralista meg ki az igazi önkormányzat híve.
Való igaz az, amit Békesi László képviselőtársunk elmondott, az önkormányzati törvény megköveteli, hogy ez és ez és ez és ez szintén törvényileg szabályozva legyen. Tökéletesen igaza van. Rettenetesen nehéz helyzetben van itt az Országgyűlés. Abban a helyzetben van, amit a Franco utáni Spanyolországból ismerünk, amikor pillanatok alatt nem kevesebb, mint 600 törvényt kellett meghozni, mert ott is rájöttek arra, hogy a jogrendszer, az egy piszok dolog, és ha egy szálat kihúzok belőle, jön az egész gombolyag!
És ezt igenis meg kell csinálnunk: a spanyolok is meg tudták csinálni. Valami paktumot kötöttek ők is, és ez a paktum működött, és ez a 600 törvény létrejött.
Nagyon igazat adok Békesi Lászlónak, és nem is azt szeretném mondani, hogy emlékezem arra persze, hogy az előző Kormánynak volt egy ilyen nevű minisztere (derültség) és ezért nagyon sajnálom, hogy ezeket a szükséges törvényeket nem kezdték meghozni, mert igenis elismerem, az olcsó fogás volna a részemről, hiszen az előző Kormányt már ugyanúgy szorította ez a kényszer, mint bennünket.
Az a tény, hogy itt két végén van egy fix elhatározás bennünk – az ország és az önkormányzat létrehozása –, egyben azt is jelenti, hogy vagy nem marad elég erőnk arra, hogy a köztes szintet megoldjuk, vagy megpróbáljuk kiiktatni ezt a köztes szintet, amit Magyarországon jobb híján úgy hívnak, hogy megye; ne adj' isten, én ókonzervatív, én a vármegyét is kibírom.
Nos, azt hiszem, hogy szerte a világon célszerűségi alapon rendezik el ezeket a dolgokat. Amire itt állandóan hivatkozunk, a zseniális, de talán az Országgyűlés által nem eléggé ismert és talán ennek következtében túlontúl fetisizált Bibó Istvánnak egy 1946-os nagyszerű, csodálatos tanulmánya, amelyik az akkori parasztpárti hivatalos álláspont szerint a jelenlegieknél vagy az akkoriaknál jóval kisebb, tehát ahogyan ma mondanánk, az állampolgárhoz közelebb eső megyerendszert tervezett el. De Bibó Istvánnak nemcsak ez az egy tervezete volt, hanem a nem éppen jó emlékezetű Erdei Ferenc kérésére számtalan más megoldási javaslatot is készített a későbbiekben, amelyek a tartományi, a megyei és az egész apró városmegyei vagy városkörnyéki elképzelések egész légióját sorakoztatták föl. Bármelyik mellett nagyszerű, logikus érveket lehet elmondani.
Az Alföldet valóban be tudom teríteni a mezővárosok hálózatával úgy, hogy semmi nem lóg ki alóla; de mit csináljak Dél-Baranya vagy Észak-Borsod aprófalvas községeivel, ahol nem tudok ehhez folyamodni?
Úgy érzem, pillanatnyilag a célszerűség azt követeli, hogy hagyjuk meg ezt a bitang megyerendszert – jó alaposan megnyirbálva, s úgy érzem, ez az előterjesztés jó alaposan megnyirbálja a megye hatásköreit – úgy, ahogy most van, azért, mert egyszer majd be fogunk kerülni Európába, és akkor nagyon kívánatos, hogy legyenek olyan csatlakozási pontjaink, ahol a mi berendezkedési formáink csatlakozási pontokat találnak az európai berendezkedési formához. S vegyük tudomásul, hogy Bibó gyönyörű '46-os elképzelésével szemben a világ azóta nagyobb méretű megyéknek, sőt tartományoknak az irányába halad; hogy a grófságrendszer olyan fellegvárában, mint Nagy Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyság, egész Skóciában és egész Wales-ben megszüntették a csodálatos régi grófságokat – tradicionalista szívem őszinte fájdalmára – és tartományokat, régiókat hoztak létre a helyükben.
Pillanatnyilag úgy érzem – és itt Illéssy képviselőtársamhoz csatlakozom –, hogy gyakorlati megfontolásokból és költségkímélő meggondolásokból nem nyúlnék a megyerendszerhez, ha ezeket mint területeket nézem, hanem eljön majd az az idő, amikor szép nyugodtan meggondolhatjuk, hogy mit csináljunk, milyen köztes szervezetre van szükség. De jelenleg valóban fordítsuk a figyelmünket a legfelső és – ennél a törvénynél – a legalsó kormányzati szintre, és nagyvonalúan feledkezzünk meg erről. Természetesen egy pillanatra sem óhajtom azt mondani, hogy az a megye, amihez területileg nem nyúlunk, az olyan legyen, mint annak idején az Eötvös által ostorozott megye, vagy olyan legyen, mint a Horthy-féle megye, vagy olyan legyen, mint a Rákosi-féle megye! De a területrendezés gondolata tovább növeli a bizonytalanságérzést az emberekben. Mindig volt benne egy ilyen elem, hogyha az országban valamilyen baj volt, akkor rögtön területet rendeztünk, mert akkor mindenki jól viselte magát, mert féltette az állását. Egyszerűen úgy érzem, pillanatnyilag a megyék határaihoz nem szükséges hozzányúlni ebben a törvényben, esetleg meg kell tennünk majd máskor.
És itt megint van valóban egy olyan varázslatos szó, amire emlékszem, arra a bizonyos "súlyegyen" szóra. Igen, ennek a törvénynek, amit meghozunk, ezt a súlyegyent, ezt az egyensúlyt kell létrehoznia! Nem vagyok benne biztos, hogy tökéletesen megteremti ezt, de úgy érzem, hogy egy fogalmazványnál ez több! Ez tárgyalási alapnak, kiindulási alapnak megfelelő. És mondanom sem kell – úgy gondolom, az egész kormányzat nevében mondhatom –, hogy minden, bárhonnan jövő, használható módosító indítványt a legnagyobb készséggel és örömmel fogadunk!
Annak idején Horváth Balázs mellett ültem itt a bársonyszékben, amikor Ungár Klára elmondta a FIDESZ nevében módosító indítványait, azon súgtunk össze, hogy ez elfogadható. ez elfogadható.
Szerintem ennél a törvénynél – az egész ország szempontjából sarkalatos törvénynél – csak ez a megközelítési mód fogadható el és ez lesz a kormányzat megközelítési módja.
Itt valami jót szeretnénk létrehozni. Egy szempontból mégis ideiglenes rendezésnek kell tekintenünk ezt a jelenlegi önkormányzati törvényt. Egy olyan szempontból, amelyiket szintén több felszólaló említett már – és borzasztó szomorú, hogy ez így van, nem rajtunk múlik, hogy ez így van. –, ez pedig az önkormányzatok gazdasági alapjainak megteremtése. Igenis, javaslatunk itt szűkkeblűbb, mint kellene legyen, és az ország jelenlegi gazdasági helyzete miatt szűkkeblűbb, mint ahogy kellene legyen. Nagyon szívesen odaadnánk az önkormányzatnak mindazt szívünk szerint, ami megilletné őket; mégis, a szegény ember már csak olyan, hogy egy igazi vagyona szokott lenni, a terület – és a szegény ember a területet eladja, ahelyett, hogy szállodát építene rá. Sajnos, ezen a téren tényleg, bármennyire szívünk szerint való lenne, nem lehet minden állami ingatlantulajdont odaadni az önkormányzatnak! Ezért kell erről majd nagyon ésszerűen, nagyon józanul egy külön törvényben dönteni – és ne felejtsük el, hogy ez a törvény az államháztartási törvény nélkül ugyan hogy' a manóba fog megszületni.?
Tehát itt is egy irtózatosan nehéz helyzetben vagyunk, és ebből a szempontból elismerem, hogy ez a rendezés nem tekinthető örökérvényűnek, hanem nagyon is átmeneti.
Mindig szoktunk arról beszélni, hogy az országnak háromféle megújulásra van szüksége: politikaira – és úgy érzem, a politikai megújulás most az önkormányzati törvénnyel, tényleg azt lehet mondani, hogy nagyjából befejeződik, – gazdaságira, és van még egy, – ami rettenetesen fontos, amit mindeddig tényleg úgy mondtunk – morális megújulásra, mert mindig úgy éreztük, hogy rengeteg olyan kitűnő emberi tulajdonság van, amit negyvenegynéhány esztendőn keresztül nevetségessé tettek, kicsúfoltak, igyekeztek kinevelni belőlünk – és most rettenetesen csodálkozunk, hogy nem találjuk meg magunkban és leszármazottainkban ilyeneket, hogy: megbízhatóan dolgozni, jól dolgozni, lelkiismeretesnek lenni, kiszámíthatónak, beszámíthatónak stb., stb. lenni. Ezek a lenézett kispolgári tulajdonságok szokták az országot a nagy bajból kihúzni. Ezek mentették meg az országot az I. világháború után, ezek mentették meg a II. világháború után. és most negyvenegynéhány esztendős párturalom után félek, egy picit olyan helyzetben vagyunk gazdaságilag, mintha egy harmadikat is elvesztettünk volna.
Nos, nem morális megújulásról beszélek mégsem, hanem szellemi megújulásról, arról a szellemi megújulásról, amit éppen az Európához való csatlakozás terén majd meg kell oldanunk.
Már Görögország és Portugália csatlakozása az Európai Közösséghez rettenetes nagy gondot vetett fel, azt tudniillik, hogy ezeknek az országoknak rengeteg magas és alacsony beosztású hivatalnokot kell adni az Európai Közösség számára, és ezek nincsenek meg. Most azonnal el kell kezdenünk ezeket az embereket kinevelni, hogy mire odakerülünk, legyen kit odaültetnünk az íróasztal mellé. Itt kapcsolódnék az önkormányzati törvényhez, ne haragudjanak a kitérőért.
Nekünk már most meg kell keresnünk azokat az embereket, akik alkalmasak arra, hogy az önkormányzat élére kerüljenek. Nagyon fontosnak tartom, hogy itt valóban az embereket keressük meg, s ne pártállás szerint keressük őket, mert sokkal kisebb beleszólása van a hagyományos pártoknak egy-egy önkormányzat választásába, mint az Országgyűlés választásába. Egészen más helyi elvek, helyi érdekek érvényesülhetnek. Itt valóban a képességeket, az emberek felkészültségét, az emberek – jó értelemben vett – tekintélyét kell alapul vennünk, amikor megkeressük ezeket a majdani önkormányzati vezetőket.
Hogy a részletes vitában ne kelljen külön szót kérnem, legyen szabad még egy olyan kérdést megemlíteni, amit az önkormányzatoknál szintén figyelembe kell vennünk. Azt tudniillik – az én választókerületemben is van ilyen település –, hogy nem pusztán állandó lakosai vannak egy-egy településnek, nem egy olyan község van, amelynek lélekszáma az üdülőszezonban háromszor akkora, mint az év más részében.
Ezeknek az embereknek ott nyaralójuk, üdülőjük stb. van, adójuk egy része ezekhez a településekhez megy, meg kell oldani, hogy ezeknek az embereknek valami szavuk legyen ezekben a speciális helyzetű községekben, mint vendégpolgároknak.
Természetes, nem igényelhetjük azt, hogy szavazzanak állandó lakóhelyük szerint is, valamint ezen községekben is, ahol sokszor életüknek szinte felét töltik el, de meg kell teremteni – teoretikusan legalább – a községek számára azt a lehetőséget, hogy az ilyen vendégpolgárokat is inkorporálják a maguk választott testületeibe.
Nagyon örültem annak, hogy Hack Péter részéről – ami hosszú ideje nem történt meg ebben az ülésteremben – egy udvariassági gesztust hallottam. Arra hívott fel bennünket, hogy a konstruktivitás kedvéért ne élezzük a hangnemet állandóan. Tessék megengedni, hogy igenis azt mondjam, ezt a Házat néha nemcsak a személyeskedés, hanem néha az eldurvulás bizonyos veszélye fenyegeti. Saját érdekünkben próbáljunk meg mértéktartóak lenni! Ez nem a Tudományos Akadémia közgyűlése, ezt úgy hívják, hogy népképviseleti országgyűlés. Ezért nem szabad megengednünk azt, hogy valahányszor a nép hangja, akadozva akár, megszólal – legyen az az MDF, legyen az SZDSZ, legyen, uram bocsá' szocialista munkásképviselőé, vagy kisgazdapárti parasztképviselőé – azonnal lábdobogás, tehénbőgés, lónyerítés és egyéb – hisztérikus hajlamainkat gyönyörűen bizonyító – hanghatás alakuljon ki. (Taps.)
Szeretnék még egyszer visszautalni arra, hogy ez az önkormányzati törvény már csak azért is nagyon fontos, mert – ne felejtsük el – ez az új magyar demokrácia nem utolsósorban ott kezdett létezni – ez az ellenzék, amelyben valamennyien együtt voltunk, úgy kezdett létezni –, hogy szót emelt olyan dolgokért, amelyek talán a hagyományainkkal voltak kapcsolatosak, és rájöttünk, hogy vannak olyan területek, ahol a hatalom helyi birtokosaival igenis eredménynyel lehet perlekedni, ahol őket logikus érvek meghallgatására rá lehet vezetni. A lokálpatrióta szellem volt ez, a városvédők, városszépítők mozgalma. Itt bizony ellenzéki képviselőtársamnak Ráday Mihálynak óriási érdemei vannak. (Taps.)
Ne felejtsük el, hogy ez a magyar demokrácia nem utolsósorban ott kezdte az első lépéseket megtenni, ott tanultunk meg először érvelni egyáltalán, ott tanultunk meg először rájönni arra, hogy nem szabad hallgatni, hogy igenis rengeteg olyan dolog van, ahol szót kell emelni és nem is eredménytelenül. Tradicionalista vagyok, és ezt is az új magyar demokrácia nagyon fontos hagyományának érzem.
Úgy érzem, itt nem egy fogalmazványról, hanem egy tárgyalási alapnak mindenképpen alkalmatos törvényről van szó, ez a törvény valóban megérdemli az egyeztetést, megérdemli, hogy valamennyi használható módosítás elfogadása után tényleg alapul szolgáljon, ne csak fenn, hanem odalenn is megszülessen az a bizonyos magyar demokrácia, amelyről ellenzéki korunkban közösen, és most mint kormánypárt és ellenzék – talán egy láthatatlan vonallal elválasztva bár, szívünkben mégis egyformán – gondolkozunk valamennyien, s ez valamennyiünk érdeke. (Általános taps.)
