ILLÉSSY ISTVÁN (MDF)
ILLÉSSY ISTVÁN (MDF)
ILLÉSSY ISTVÁN (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Bár én az önkormányzáshoz va-ló jogot, eltérően Wekler képviselőtársamtól, nem egyéni szabadságjogként értelmezem, mégis ígérem Önöknek, a felé kormányzom magam, hogy a lényegnél maradjak. Kizárólag a magam véleményét tolmácsolom.
Hozzászólásomban megpróbálom az önkormányzatiság lényegét értelmezni, majd az önkormányzathoz kapcsolódó viszonyokról fejtem ki véleményemet, így az önkormányzat és az állam viszonyáról, a lakosság és önkormányzati szervei viszonyáról, az önkormányzatok egymáshoz való viszonyáról, végül pedig az önkormányzatok gazdasági alapjairól.
Wekler képviselőtársam szerint minden valamirevaló jogász, szociológus stb. tisztázza azon eszme értelmét, amit törvénybe akar foglalni. Én mint szociológus nagyon óvnám a tisztelt Házat, hogy eszmét, netán rögeszmét akarjon törvénybe foglalni, mert az ismét kétes diadal lenne a józan ész fölött. Törvénybe jogok és garanciák valók, amelyek mögött egységes koncepciónak kell állnia.
Vele szemben úgy gondolom, a törvényhozónak koncepciója kialakításához az illető társadalom adott állapotával kell tisztában lennie, és meg kell teremtenie azokat a szervezeti és jogi feltételeket, amelyek nem akadályozzák a társadalom jövőbeni szabad mozgását. Vele szemben úgy gondolom, nem az eszme, és nem elsősorban a jog konstituálja a társadalmat. Hatását a jog nem egy törvényen, hanem a jogrendszer egészén keresztül próbálja meg érvényesíteni.
Engem, megvallom, a fentieken túl prózai elvek is vezérelnek, mint például: a létrehozandó szervezet működjön, olcsóbb legyen, mint elődje, könnyen megtanulható és demokratikus legyen. Továbbá azt is állítom, nem a jog szül szabad polgárokat, hanem a szabad polgárok hozzák létre a maguk jogállamát.
Anélkül, hogy a magyar polgárosodást lebecsülném, szeretnék utalni arra, hogy egyes szerzők szerint nálunk polgári forradalom zajlik polgárok nélkül, továbbá hiányoznak a civil társadalom gazdagon tagolt autonóm szerveződései.
Eltérően egyes ellenzéki képviselőtársaimtól én az önkormányzatokat nem elsősorban közhatalmi, hanem közszolgáltató intézményekként definiálom, amelyek emellett látnak el közhatalmi funkciókat. Óriási esélyt látok bennük a helyi energiák felszabadításában, a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátásában, a közpénzek elköltésének ellenőrzésében, és érdekeltséget a lakossági igények kielégítéséhez elengedhetetlen eszközök bővítésében. Valódi lehetőséget, hogy a polgárok önállóan kezükbe vegyék anyagi és szellemi szükségleteik kielégítését, és megkapják ehhez az állam segítségét.
Wekler képviselőtársam szerint minden településnek politikai társulássá kell nyilvánítani önmagát, attól függetlenül, hogy hány száz éve lakják. Ez következik legalábbis azokból, a számára mértékadó, megkerülhetetlen európai értelmezésekből, miszerint az önkormányzás az individuum szabadságjoga. Megkerülve a megkerülhetetlent – tisztelt képviselőtársaim – rá kell mutatnom arra, hogy itt – finoman fogalmazva – tudáshiánnyal állunk szemben. Nem igaz ugyanis, hogy alapjogai csak természetes személyeknek lehetnek. Egy demokratikus jogállamban alapjogai jogi személyeknek, sőt jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezeteknek is lehetnek. Ha ezt nem ismernénk el, úgy a jogállam fontos értékei maradnának megfelelő védelem nélkül, mint például a piacgazdaság, vagy az önkormányzatiság.
Azt is tudjuk persze, hogy a piacgazdaság működhet jogállam nélkül, míg fordítva nem lehetséges. Az önkormányzatiságot csak közösségi és nem egyéni szabadságjogként ismerhetjük el, illetve ismeri el a szuverén jogállam, mint annak alanya pedig a népfelség elvét megtestesítő, legitim összetételű Országgyűlés. Vagyis mi, az Országgyűlés, benne természetesen Wekler képviselőtársam, vagyunk a paternalisták, amennyiben a népfelségből eredő jogainkat ezek alapján elismerjük, és védjük az önkormányzáshoz való közösségi jogot. Ezt azt hiszem, vállalhatjuk.
Az önkormányzatok nem államon kívüli alakulatok, hanem szervesen beilleszkednek a jogállam mechanizmusába, annak részeiként alanyai a területi munkamegosztásnak. Az pedig történelmi tény, hogy zsákutcás szervetlen fejlődésünk eredményeként valóban – egy bizonyos értelemben – az önkormányzatokat törvénnyel, felülről hozzuk létre. Reméljük azonban, hogy az önkormányzatok megerősödése után az önkormányzati képviseleti szervekre és különböző autonómiákra épül rá majd a felső hatalmi szervek elkülönülése és tevékenysége.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az állam és az önkormányzatok viszonyában természetesen legfontosabb – mint erre Szabad György képviselőtársam is utalt – az egymást egyensúlyban tartó szerkezetek, s jogi garanciák megléte, vagyis hogy a túlhatalomra, és mindig túlhatalomra törő államot mennyire tudjuk állandóan saját illetékességi területére szorítani.
A törvényjavaslatban ennek eszközei a következők:
1. Az önkormányzatok önállósága. Ugyanis egy önkormányzat mindent megtehet, amit törvény nem tilt.
2. Az önkormányzati ügyben csak törvény szabályozhat.
3. Az önkormányzatok bírói védelme.
4. A feladat- és hatáskörök precíz meghatározása és elhatárolása az állami közigazgatás és az önkormányzati közigazgatás között.
Ez utóbbi kérdésben – elismerem – van teendő, de azt külön törvényben kell szabályoznunk, tudva azt, hogy a teljes elválasztás soha nem sikerülhet.
Szükséges továbbá, hogy a közigazgatás hatalmi jellege helyett közszolgáltató jellege érvényesüljön. Az államtól való védettséget, ugyanakkor a racionális működést szolgálják az önkormányzatok szabad társulásai, autonómiájuk a területük meghatározásában, felirati joguk, és azok a legitim érdekvédelmi szervezetek, amelyeket a mai tanácsi érdekvédelmi szervezetek helyett, mit például a TÖOSZ, majd létrehoznak.
Az államot természetesen nemcsak az önkormányzatok gyengítik és korlátozzák, hanem mindenekelőtt az, ha megszabadítjuk az államot túlzott gazdasági szerepvállalásától – vagyis a magántulajdonon alapuló piacgazdaság megteremtése. A XXI. századhoz közelítve XIX. századi liberálisként álmodozhatunk ugyan az éjjeliőr-államról, de minek? Gondoljunk inkább a szociális piacgazdaság közepesen gyenge jóléti államára, s próbáljuk azt megmenteni. Sajátos nézőpontnak tartom – hölgyeim és uraim –, ha valaki csupán az állami túlhatalom kormányzati ördögeivel próbálja riogatni a társadalmat és az újságírókat, s nem veszi észre, hogy az önkormányzati hatalom is szociológiai értelemben elkülönült hatalomként fog megjelenni, különös tekintettel az elmúlt 45 év társadalmi fejleményeire. Ezért állítom, hogy ellensúlyokat és garanciákat a lakosság és választott testületei közé is be kell építeni, ebben az értelemben a lakosságot meg kell védenünk saját önkormányzati testületétől és hivatalától. Az ezt szolgáló garanciális eszközök szintén megtalálhatók az önkormányzati törvényjavaslatban. Ilyenek: önkormányzatot, önkormányzati testületet kizárólag az Országgyűlés oszlathat fel. Ilyen a helyi nyilvánosság megteremtése, a képviselőtestület és bizottságai működésének szabályozása, a kötelező feladatok törvényi előírása és pénzügyi fedezetének biztosítása, a helyi népszavazás és közmeghallgatás intézménye, azon hatósági ügyek kivétele az önkormányzatok hatásköréből, amelyekben ellenérdekelt az önkormányzati szerv és az ügyfelek – érdekként a kisajátítási ügyekre gondolok –, az önkormányzatok főispáni vagy köztársasági megbízotti törvényességi ellenőrzése – bár ezen ellenőrző szerv ellenőrzéséről hallottunk egyéb ötleteket is.
Megdöbbenve hallottam az önkormányzati bizottság ülésén, de most Hack Péter megerősítette, hogy az SZDSZ már az ügyészséget sem akarja törvényességi ellenőrként, hanem azt szeretné, hogy a bíróság hivatalból észlelje a törvénysértéseket. A közigazgatási bíróságról van szó.
Megfontolandónak tartom a FIDESZ javaslatát, mely a helyi nyilvánosságot mint garanciát próbálja beépíteni a törvényjavaslatba.
Tisztelt Országgyűlés! Szerintem a legnagyobb vita nem a leglényegesebb kérdés körül bontakozott ki: a megye vagy nem megye kérdése. Európában általánosan elfogadott a többszintű önkormányzat. Nálunk természetes politikai ellenérzés él a megye mint államigazgatási testületi szerv ellen. A törvényjavaslatban természetesen nem ilyen megyéről van szó. Az igazi kérdésnek azt tartom, hogy az önkormányzati rendszerre való áttéréssel egyidőben a működőképesség fenntartása és a költségek miatt vállalhatjuk-e az állami közigazgatási és a megyei önkormányzatok teljes területi átszervezését. A kérdésre én nemleges választ adok. Ha viszont azt a kérdést teszem fel, hogy szükség van-e a területi szerveződési szintek megváltoztatására, akkor a válaszom: igen. Vagyis csak időbeli különbségről van szó. Van ennél egy sokkal fontosabb tényező is: ki döntse el, hogy milyen területi egységek jöjjenek létre? Az állami közigazgatás tekintetében természetesen az állam. Az önkormányzati megye határai tekintetében – mivel még nincsenek önkormányzataink – nem lehet dönteni.
A következő kérdés: legyen-e és milyen megfelelés a két szerveződés között? Ha a válasz igen, akkor most mi alapján döntsön az állam, hiszen az önkormányzatok még nem döntöttek. Tehát oda jutottunk, hogy meg kell várnunk az önkormányzatok területi szerveződésének kialakulását. Ekkor már csak az a kérdés, a jelen törvény lehetővé teszi-e az önkormányzatok területi szerveződéseit? Válaszom igen, mert társulásokat, körjegyzőségeket hozhatnak létre és szabadon dönthetnek megyei hovatartozásukat illetően is. Természetesen a nemdöntés joga nincs fenntartva számukra, hiszen mindenképpen tartozni kell valahova.
A törvény – jogosítványait tekintve – kétféle területi, általam területinek nevezett, önkormányzatot tartalmaz: a megyét és a megyei várost. Ez utóbbit két alternatívában. Módosító javaslatként szerepel még egy harmadik, a városközösségi forma. Ezt is elfogadhatónak tartom. Ebből következik, hogy a megyei városoknál a kisebb lélekszámot támogatom. A megyét így megszabadíthatjuk az őt esetleg uraló városoktól, és valóban a kisközségek, községek, kisvárosok egységeivé tehetjük, egyben utat nyithatunk a regionális szerveződéseknek, valamint a megyei jogú várossal való szabad társulásnak. Úgy gondolom, 4-5 év alatt kialakulnak azok az önkormányzati területi szerveződések, amelyekhez hozzá lehet igazítani az állami közigazgatás területi szervezetrendszerét.
Vita tárgya a megye tekintetében, hogy milyen funkciói legyenek a megyének. Elég-e, hogy intézményfenntartó társulásként működjön csupán, vagy legyen érdekképviseleti funkciója is? Úgy gondolom, mivel, ha megyei város lesz, mely képes érdeket képviselni, akkor nem lehet kérdéses, a megyének is kell ilyen funkciót biztosítanunk. Ebben az esetben a megye és a megyei jogú város egymással szemben nyilván érdekellentétbe kerül, illetve a megye a Kormány tekintetében képvisel érdeket.
Ezért az a javaslatom, hogy a vita inkább arról folyjon, hogy mi és mennyi érdekképviseleti funkciót hagyjunk a megyének. Egy nagyon fontos érvre utaljunk, amit Szabad György képviselőtársam mondott el ezzel kapcsolatban. Az érdekképviseletek tekintetében mindenképpen meg kell különböztetnünk a tájegységi és a regionális érdekeket és ezek képviseletét, az olyan fajta országos érdekszövetségtől, amely a hasonló nagyságú és típusú települések között jön létre. Természetesen mindkettő fontos, de az országos érdekszövetség nem helyettesítheti a területi érdekek képviseletét.
Ha ezt az érdekképviseleti funkciót megadjuk, akkor a megyéhez mindenképpen testületet is kell rendelni, méghozzá választott testületet.
Néhány szót engedjenek még meg az önkormányzatok vagyonáról és gazdálkodásáról. Erről már egy korábbi ülésen részben kifejtettem a véleményemet. Szeretném megerősíteni, hogy az önkormányzat elsősorban közjogi, szolgáltató intézmény, és nem piaci szereplő. Illetve csak ez után piaci szereplő. Ez természetesen nem jelenti, hogy a regionális piacok szervezésében, a piaci szereplők számának növelésében ne lennének feladatai. De elsősorban ez utóbbi a feladata. A kialakítandó piacgazdaság logikájának is ellentmond az az elképzelés, hogy az önkormányzatok széles tulajdonosi jogosítvánnyal rendelkezzenek. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a harmadikutasság bélyegét a közelmúltban a közösségi tulajdonforma miatt próbálták ránk, az MDF-re sütni.
El kell fogadnunk azt az Európában általánosan bevett gyakorlatot, hogy az önkormányzatok gazdasági alapjait túlnyomórészt a törvényhozás biztosítja. Nekünk kell tehát törvényileg szabályoznunk, kedves képviselőtársaim, mind a normatív támogatásokat és helyben maradó bevételeket, mind azokat a differenciált támogatási formákat, amelyek az önkormányzatok autonómiáját és gazdasági esélyegyenlőségét biztosítják, illetve a történelmileg kialakult különbségeket csökkentik.
Az Országgyűlésnek kell arra is figyelni, hogy a már egyszer odaítélt támogatásokat a Kormány év közben ne rövidíthesse meg.
Összefoglalóan azt mondhatom, hogy a törvényt koncepcionálisan jónak tartom, ami természetesen nem zárja ki a részletek, a megoldási technikák és garanciális feltételek változtatási lehetőségét. Ez azonban a törvényalkotás természetes folyamatának része, képviselőtársaim, és senkit nem jogosít fel arra, hogy átmeneti törvénykezésről beszéljen. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
