SOÓS KÁROLY ATTILA (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

SOÓS KÁROLY ATTILA (SZDSZ)
SOÓS KÁROLY ATTILA (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ezúttal nem a bizottság elnökeként, hanem csak a bizottságban kisebbségben maradt vélemény ismertetőjeként szeretnék néhány szót szólni. Nevezetesen arról, hogy én egyszerűen nem értem, hogy a Kormány miért nem kíván belemenni a költségvetés módosításába. Tényleg van egy nagyon nyomós érv, amelyet dr. Török Ferenc elmondott, Kátay képviselőtársaim is a kormánypadsorból, hogy tudniillik a törvény kifejezetten úgy írja elő, hogy a családi pótlék módosítása a költségvetés módosításához kapcsolódik. Ha a családi pótlék összegét megemeljük anélkül, hogy a költségvetést módosítanánk, akkor törvényt sértünk.
Hozzá szeretném tenni – ezúttal az SZDSZ-frakció nevében –, hogy mi a magunk részéről mindenképpen meg fogjuk szavazni a családi pótlék módosítását; belátva, hogy ezzel sajnos a törvény meg lesz sértve, de azt mégsem vállalhatjuk és aligha vállalhatja bárki, hogy leszavazza a családi pótlék módosítását ilyen árintézkedések mellett; azért, hogy a törvényt betartsuk. Mégis tisztelettel kérném – amit egyébként a bizottsági ülésen is felvetettem a miniszter úrnak –; értem, hogy ez az intézkedéscsomag most szükséges, ennek nemzetközi összefüggései vannak, ezt most kell meghozni, miniszter úr nagyon nem szeretné, hogy ez elhalasztódjék akár egy héttel is. Egyetértek, ha ő így gondolja, hogy ezt most kell meghozni, terjessze be most, és az Országgyűlés határozzon most erről a dologról. Mi az akadálya annak – kérdezem –, hogy egyszerűen a törvényeknek eleget téve, az SZDSZ előbb említett, Alkotmánybíróságnál indítandó kezdeményezésének elejét véve stb., módosítsuk egy-két múlva a költségvetést? Nem értem, hogy mi akadályoz meg bennünket abban, hogy tiszteletben tartsuk az Alkotmányt és a törvényt?! (Az SZDSZ padsoraiból taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem