RABÁR FERENC, DR. pénzügyminiszter:
RABÁR FERENC, DR. pénzügyminiszter:
RABÁR FERENC, DR. pénzügyminiszter: Szeretném szétválasztani a két problémát: azt, amit jogi problémaként itt már nagyon régen vitatunk, és magának a családi pótléknak a kérdését.
Amikor azt a kijelentést tettem, hogy a Kormány nem kívánja a költségvetési törvény megváltoztatását, akkor abban a hiszemben tettem, hogy jogi szempontból ez lehetséges. A jogi bizottságban és a költségvetési bizottságban egyaránt olyan jogi álláspont alakult ugyanis ki, hogy ez nem törvénysértő, nem alkotmányellenes, hanem egy lehetőségről van csak szó, amivel a Kormány vagy élni kíván vagy nem. Az itt elhangzott vita nyomán felmerült az a javaslat, hogy ezt bizottságban vizsgálják meg. Ezzel egyetértek, és a legtermészetesebb, hogy a Kormány semmiféle alkotmány- vagy törvénysértő dolgot nem akar tenni – a bizottság döntésétől teszi függővé ezt az ügyet.
Ami a dolog gazdasági oldalát illeti, nagyon nehéz helyzetben vagyok, hiszen olyan dolgon kell vitatkoznom, mint valaki, aki tizenhárom unokára hivatkozott. Nekem is van hét – ez természetesen nem jogosít fel arra, hogy másként foglaljak állást –, és ezért kénytelen vagyok a gazdasági, és kizárólag a gazdasági szempontokból, méghozzá az ország helyzete szempontjából megnézni ezt a kérdést.
Teljesen egyetértek abban, hogy a családi pótlékok szégyenletesen alacsonyak, és nem fedik a gyerek neveltetési költségeit; hogy a nagycsaládosok hátrányos helyzetben vannak, és hogy ezen valamilyen formában javítani kell. Újra hangsúlyozom azonban, hogy az itt fekvő módosítás nem ennek a célnak a kielégítése érdekében történt, hanem egy olyan kényszerintézkedés, amely semmiképpen sem oldja meg a sokkal általánosabb szociálpolitikai kérdéseket. A szociálpolitikai kérdések – ez a bizottsági ülésen is felmerült – sokkal tágabb, sokkal szélesebb körű problémák, minthogy egyetlenegy családipótlék-emeléssel vagy kizárólag a családi pótlék indexálásával megoldhatók legyenek. Surján miniszter úr is említette, rögtön fölmerült, hogy a nyugdíjakhoz viszonyítva mit teszünk. Nemcsak a nagycsaládosok és nemcsak a sokgyerekesek vannak bajban, hanem a nyugdíjasok igen széles köre is, akikről talán még kevesebben gondoskodnak, mint a gyerekekről. Amikor tehát ezt a kérdést vizsgáljuk, biztos, hogy sokkal nagyobb összefüggésrendszerben kell azt tennünk.
Szeretnék arra a – régebben lezajlott vitában felmerült – kérdésre is hivatkozni, hogy a családi pótlék alanyi jogon való megadása azt jelenti, bármilyen keresete van valakinek, egyformán megkapja azt a családipótlék-többletet; ugyanúgy a gazdagok, mint a szegények. Holott lehetséges, hogy az egyik családban semmit nem jelent az az 100-200 forint, a másik családban pedig jóval nagyobb összeget kellene adni.
Érdemes lenne megfontolni tehát a családi pótlék rendszerének ilyen szempontból való átgondolását is, nem beszélve azokról a problémákról, amelyeket a jelenlegi rendszer amúgy is felvet, mint az 1-2-3 stb. gyermek után járó pótlék.
Úgy érzem, amikor erről döntünk, akkor elhamarkodottan döntenénk, hogyha mindezeket a vizsgálatokat nem hajtanánk végre; és ezért nem szeretném a két kérdést itt most összekapcsolni. Azt javaslom, fogadjuk el a Kormány által előterjesztett rendkívül kis összeget, amely kétségtelenül nem elégíthet ki semmilyen szempontból egy családot, de valamiféle lehetőséget ad a jelenlegi keretekben, és a legrövidebb időn belül vizsgáljuk felül az egész rendszert, s kíséreljünk meg tartósabb, hosszabb távra vonatkozó megoldásokat adni. (Szórványos taps.)
