HORN GYULA (MSZP)

Teljes szövegű keresés

HORN GYULA (MSZP)
HORN GYULA (MSZP) Köszönöm. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A magam és a frakció nevében is tudom mondani, hogy alapvetően egyetértünk a törvénytervezettel és szükségesnek tartjuk a vagyonelszámoltatás rendezését, annál is inkább, hiszen nem voltak egyértelműek sem a mostani, sem a korábbi szabályok. Mindjárt ennek kapcsán szeretnék azonban valamit elmondani, részben utalva Kőszeg Ferenc felszólalására is, és általában a különböző megnyilatkozások kapcsán felmerült, hogy elszámolt-e a Szocialista Párt a vagyonával, vagy egyáltalán el akar-e számolni a vagyonával?
Én is abból indulok ki, amiből Tóth Sándor, vagyis a tényekből, és amire tegnap Göncz Árpád elnök úr is utalt. Tudniillik a tények a következők:
A Szocialista Párt 1990. március 28-án elszámolt a vagyonával az Állami Számvevőszék felé. Két kimutatást adott át, pontos dokumentumot, amely egyfelől tételesen kimutatja a leadott vagyonokat, amelyek az összes tulajdonában volt vagyonnak 90 százalékát jelentik. Mi van a maradék 10 százalékkal? Vajon ezt nem akarta leadni a Szocialista Párt? Szó sincs erről. Nem vették át tőle ezeket az objektumokat addig az időpontig!
Hadd mondjak egy-két konkrét példát. Például a Magyar Tudományos Akadémiának kívántuk átadni abban az időben a döntésnek megfelelően a Társadalomtudományi Intézetet. Költségvetési fedezet hiányában ezekben a hetekben, hónapokban az Akadémia ezt nem tudta lebonyolítani. Több vidéki helységben, községben, faluban szervezeteink át kívánták adni a pártházakat. A helyi tanácsok - nem tudván mit kezdeni velük vagy anyagi fedezet hiányában nem vettek át jó néhány ilyen pártházat.
A Hírlapkiadó Vállalattal az történt, hogy hónapokig húzódott az átadásának ügye, mert nem volt meg a megfelelő kormányzati döntés ezzel kapcsolatban. De erről - tehát a fennmaradó objektumokról, amelyeket nem sikerült átadni addig az időpontig egy pontos listát adott át a Szocialista Párt a Számvevőszéknek.
A következő: ezt követően - tehát március 28. után - minden függőben lévő ügyet rendezett a Szocialista Párt, és az átadás ezekben a problematikus esetekben is lebonyolódott, megtörtént.
Nagyon fontosnak tartom ehhez hozzátenni, hogy kivétel nélkül minden ilyen objektumot teljes felszereléssel és berendezéssel együtt adott át a Szocialista Párt, attól a szándéktól vezettetve, hogy a működőképességet az első pillanattól kezdve biztosítani lehessen. Így történt például az Alkotmánybíróság esetében a volt XIII. kerületi székháznál, az MDF új székházával kapcsolatban, vagy pedig szomszédunkban a "fehér házzal", ahol a Parlament megkezdte a működését. De ugyanezt el tudom mondani a Parlamenten kívüli pártok esetében is, például a Magyarországi Szociáldemokrata Pártról és más pártokról.
Ezekről, tehát az átadott összes objektumról, vagyonról szóló kimutatás elkészült, készülőben van, hiszen ez nem könnyű munka, és ennek jegyében szeptember 15-ig - tehát még a most beterjesztett törvénytervezet előtt - a Szocialista Párt átadja a pontos kimutatásokat az Állami Számvevőszéknek, illetve a zárolt állami vagyont kezelő központnak. És nyugodt szívvel tudom mondani azt, hogy a párttörvénynek megfelelő pénzügyi, gazdálkodási feltételeknek megfelelően működik, közepette működik a Szocialista Párt.
Ezek a tények, amelyeket példaszerűen felsoroltam, amelyeket említettem, ellenőrizhető tények.
Engedjék meg, hogy nem visszaélve a türelmükkel, azért egy-két elvi politikai kérdésről is szóljak, ami már itt elhangzott, szóba került.
Először: mind a 340-es indoklási része, mind pedig ennek a törvénytervezetnek a címe egyfelől tartalmazza, hogy a letűnt politikai rendszerhez leginkább kötődő: ezt így indokolja a 340-es törvénytervezetnek a szövege, másfelől a 341-es címe pedig úgy szól, hogy az elmúlt rendszerhez kötődő.
Én hangsúlyozni szeretném, hogy ilyen címek, megfogalmazások a Szocialista Pártot nem rendítik meg, alapvetően nem változtatnak a helyzetén. Megmondanám azt is, hogy hozzátehetném azt is személyes véleményként, hogy annyiban kötődik a Szocialista Párt, hogy egyik főszereplője, közreműködője volt annak, hogy a régi rendszert lebontottuk, vagy lebontották. De nehezen tudom elfogadni a magam részéről - és azt hiszem, a frakció nevében is mondhatom azt -, hogy egy törvényben politikai minősítés szerepeljen. Márpedig az említett 340-es és a 341-es címe politikai minősítést fejez ki. Egy pártot vagy egy társadalmi szervezetet a választók minősíthetnek egyfelől, vagy pedig az a szervezet, az a párt maga. Senkinek másnak hivatalosan - törvénybe foglalva pláne - nincs joga minősíteni. Enyhén szólva nem tartom éppen etikusnak azt sem, hogyha a Kormány egy ellenzéki pártot minősít ily módon, ahogy ebben a törvénytervezetben szerepel. Nekem meggyőződésem, hogy ez nemcsak a Szocialista Pártnak érdeke, hogy ilyen minősítések ne legyenek, hanem valamennyi itt helyet foglaló - mind a hatunknak, mind a hat - pártnak érdeke, hogy ilyen szövegek ne kerüljenek megfogalmazásra. Mi azzal értünk egyet, hogy minden olyan társadalmi szervezetet számoltassanak el, amelyik állami támogatást kapott vagy kap. Ez nagyon fontos elvi kérdés, és éppen ezért ezzel összefüggésben mi feltétlenül javasoljuk, szükségesnek tartjuk a 341-es számú törvénytervezet címének a megváltoztatását, akár úgy, ahogy javasolva volt, hogy "egyes társadalmi szervezetek", vagy külön megnevezés nélkül.
Második, nagyon röviden: egyetértünk azzal, hogy a Kormány ne csak figyelemmel kísérje az elszámolás végrehajtását, hanem ha szükséges, megfelelő intézkedéseket is javasoljon a Parlamentnek. Ezzel összhangban én ezt úgy énem - ebből az elvből, megközelítésből kiindulva -, hogyha valamelyik társadalmi szervezet nem tesz eleget az elszámolási kötelezettségnek, akkor erről a Kormány tegyen jelentést a Parlamentnek. Minden más, ami netán a párttörvénnyel ellentétes, az diszkriminációt jelentene.
És végül harmadszor: feltétlenül szükségesnek tartjuk - ahogy az alkotmányjogi és más bizottság is megfogalmazta -, hogy a Parlament kapjon tájékoztatást arról, hogy mi lett ezeknek az ingatlanoknak, vagyonoknak a sorsa. Tehát mindenképpen helyeseljük azt, hogy a Kormány tegyen jelentést a leadott ingatlanoknak, vagyonoknak a sorsáról, és tegyen javaslatot ezek hasznosítására. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem