SALAMON LÁSZLÓ, DR. (MDF)

Teljes szövegű keresés

SALAMON LÁSZLÓ, DR. (MDF)
SALAMON LÁSZLÓ, DR. (MDF) Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Nagyon röviden Orbán Viktornak szeretnék segítséget nyújtani, hogy a jogi problémát helyére tegyük, mert valóban kizárólag jogi problémáról van szó.
Én úgy látom, 8 most már az előterjesztés indokait érti és a gondolatmenetet is érti, kizárólag ott van a probléma, hogy véleményem szerint a párttörvényt értelmezi helytelenül. Nevezetesen a párttörvényben benne vannak a pártok gazdálkodásának szabályai, és meg vannak határozva a pártok számára a gazdálkodás keretei.
Az egész törvény szerkezetéből és indokolásából világosan kitűnik, hogy a pártoknak csak ezekben a keretekben lehetséges gazdálkodni. Ezt meghaladóan gazdálkodási tevékenységet kifejteniök nem lehet. Márpedig hasznosítást párt csak tulajdonában levő vagyontárgyak tekintetében gyakorolhat, a jelen esetben ha tehát használatában marad olyan ingatlan, amely korábban kezelésében volt, azt eleve nem hasznosíthatja, mert ez a tevékenység számára tilos, minthogy nem tulajdonában, hanem más tulajdonában levő ingatlanról van szó. Ez a párttörvény egészéből következik. Gondolom én, mert nem én terjesztettem elő ezt a módosító javaslatot, hanem a gazdasági bizottság. És hadd nyugtassam meg Orbán Viktort afelől is, hogy az alkotmányügyi bizottság emlékezetem szerint pártállásra való tekintet nélkül, teljes egészében, ha nem tévedek, egyhangúlag osztozott ebben a jogi megoldásban.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem