POZSGAY IMRE (MSZP)

Teljes szövegű keresés

POZSGAY IMRE (MSZP)
POZSGAY IMRE (MSZP) Tisztelt Országgyűlés! Elnök Úr! Csak egy rövid észrevételre kértem szót. Ebben a vitában a Szocialista Párt nem kíván részt venni, éppen azért, mert kifejezni óhajtja, hogy az ügyben a teljes következetes, jogállami és alkotmányos rendezést tartja iránymutatónak, irányadónak, és ezért természetesen támogatja az előterjesztést, elfogadja azt a törvényt, amelyet erről az Országgyűlés alkot. Ez nem is lehet vitás!
Orbán Viktor kifejezte, hogy nem kíván politikai észrevételeket tenni, éppen ezt komolyan véve szeretném megismételni: ebben a vitában mi egy szakszerű, belső logikát követő, következetes, minden pártra, szervezetre azonos elvi állással járó törvényhozást kérünk, és a Szocialista Párt ebben a törvényhozást támogatja. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem