TARDOS MÁRTON (SZDSZ)
TARDOS MÁRTON (SZDSZ)
TARDOS MÁRTON (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagy öröm hozzászólni a Parlament megválasztása óta az első olyan lényeges törvényhez, amely közvetlenül a gazdasági átalakulást szolgálja. Azt gondolom, hogy ez a tény összhangban van Göncz Árpád köztársasági elnök azon kijelentésével, hogy aktív munkára van szükség ahhoz, hogy az országban jó hangulat uralkodjon, hogy a Parlament megfeleljen az emberek várakozásainak.
Örömmel hallottam ezt a gondolatot visszacsengeni Szabó Iván képviselőtársunk kijelentéseiben is. Úgy gondolom, hogy az előprivatizáció első feléről szóló előterjesztés ilyen szempontból érdekes és fontos. Gondolják meg azonban, hogy több mint három hónapos működésünk alatt még nagyon kevés olyan kérdéssel foglalkoztunk, amely ténylegesen a gazdasági alapok átalakulását fogja eredményezni. Az a kérdés, amit most napirendre tűztünk, a kormányprogram szerint az előprivatizációs program első fele, egy nagyon szerény lépés az átalakuláshoz. Ezért különös jelentősége van annak, hogy azt a kérdést, amit előterjesztünk, s itt megtárgyalunk, azt milyen módon tárgyaljuk meg, és ebben a vonatkozásban kérem képviselőtársaim egyetértését abban, hogy értsék meg, a privatizáció nehéz ügy, és nem a bizalmatlanság és az egymással szemben kialakult előítéletek alapján kell megítélni, hogy ki mit mond, hanem abból a szempontból, hogy milyen mértékben segíti elő, hogy hatékony privatizációra kerüljön sor.
A kérdés szakmai előkészítése és a törvény szakmai megalapozása nagyon lényeges. Ezért nem szabad rossz néven venni, ha valaki azt mondja, hogy ez a törvény már egy évvel ezelőtt előkészített állapotban volt, és bizonyos értelemben végre lehetett hajtani; a törvény létrehozását - ha azt mondják - a Vagyonügynökség Kormány alá rendelése előtti helyzet nem akadályozta, és ha biztosan azt gondolhatjuk, hogy az ellenzék nem szólalt fel a Vagyonügynökség Kormány alá rendelése ellen, hanem támogatta azt.
Miért gondolom, hogy az előprivatizáció ezen első fele szerény mértékű? Azért, mert az államosított vagyon szerény részét érinti. Másodsorban azért, mert ez az az álprivatizációs feladat, amit viszonylag könnyen úgy lehet megoldani, hogy egyszerre közvetlenül sok tulajdonos kezébe adjuk át az állami vagyont. Mindenki egyetért abban, hogy ezen a területen - amiről az előterjesztés szól - mód van arra, hogy magánkézbe adjuk az államosított vagyont, és egyszerre több ezer új tulajdonost teremtsünk ezáltal. Az államosítások fölszámolásának sokkal nagyobb részénél ez a lehetőség vagy nem áll fönn, vagy ha meg is valósítható, sokkal nehezebben valósítható meg.
Ez az a privatizálási akciósorozat, ami a legkönnyebben hozható össze azzal a kormányprogramban, MDF-programban szereplő elképzeléssel, hogy a középosztályt tömegesen hozzuk létre, új tulajdonosokat teremtsünk, ne hozzunk létre kiemelkedő nagy vagyonkoncentrációkat a privatizációval.
Tulajdonképpen egyetértek a miniszterelnök úr azon kijelentésével - az előprivatizációs programmal kapcsolatosan -, hogy ezen az úton nem 2-3000, hanem akár 40 000 önálló vállalatot is létre lehet hozni azokkal a módszerekkel, amelyek ennek az előterjesztésnek az alapját képezik.
Ez azonban nincs kidolgozva. Ha most hozzákezdünk ehhez a tevékenységhez, a legjobb esetben 3-4000 vállalathoz fogunk tudni eljutni. És ahhoz is csak nagyon nehezen.
Föl szeretném hívni a figyelmet arra, hogy ez a 3-4000 vállalat esetében végrehajtott privatizáció is milyen komoly nehézségeket fog okozni. Fölszámolunk nagy szervezeteket, és azokat a szervezeteket elemeire bontva magánkézbe adjuk. Ez azonban nem egy olyan egyszerű feladat. Azért nem egyszerű, mert ezek között a szervezetek között vannak nagyon nyereségesek, vannak közepesen nyereségesek, és veszteségesek. Nem is kis számban vannak veszteséges vállalatok. Aki ezt a feladatot vállalja, hogy létrehoz egy új szervezeti rendszert önálló kis vállalatokból a régi nagyvállalatok helyén, annak át kell tudnia tekinteni, hogy mi lesz azokkal a feladatokkal, amelyeket a nagyvállalat jól vagy rosszul ellátott. Én teljesen egyetértek, hogy például a kereskedelem területén nagy vízfejek voltak, amelyekre nincs szükség. Le lehet őket építeni. De ez nem azt jelenti, hogy egyszerre meg lehet szüntetni komoly előkészítő munka nélkül a tevékenységüket. Nem jelenti azt, hogy ezeket a kiskereskedelmi vállalatokat a nagykereskedelmi vállalatok monopolszervezetének, mai rendszerének át lehet adni. Rengeteg dolgot kell előkészíteni ahhoz, hogy az ellátás jó színvonalú legyen a privatizálás időszakában is, a privatizálás időszaka után is.
Egyetértek azzal, hogy az előterjesztés - ahogy Bod Péter Ákos miniszter úr itt kijelentette - egy fontos passzust tartalmaz arra vonatkozólag, hogy bizonyos esetekben ellátási kötelezettség feladatát el kell látnia az újonnan megjelenő magántulajdonosnak. Ez a problémáknak azonban ebben a vonatkozásban csak egy nagyon kis része. Mi lesz azokkal a vállalatokkal, amelyek ma veszteségesek, mint üzemi egységek, és ezért nem privatizálhatók közvetlenül? Mert nem lehet őket a mai körülmények között nyereségessé tenni közvetlenül. Mi lesz azzal, ahol ezen vállalatok - nem nagyon nyereséges, sőt veszteséges vállalatok - egy egész nagy piacterületen uralták eddig a helyzetet?
Ez a kérdés az előterjesztésben szereplő ellátási felelősség kimondásával nem megoldott.
Hasonló módon nehogy azt gondolják, hogy az a nyilvánosság, amivel teljesen egyetértek, megoldja ennek a 3 vagy 40 ezer vállalatnak az értéken történő eladását. Az érték a közgazdászok szerint a jövőbeni nyereség jelen értéke. Ezt senki nem ismeri, ezt vélni lehet, és akkor vélheti ezt jól a piac, ha egyszerre nagyon sok ember akarja megvásárolni ezt az üzletet, és véleménye van arról, hogy neki mennyit ér az, hogy ott befektethet. Ilyen helyzetet nem olyan könnyen lehet teremteni.
De ha meggondolják, amit az előbb mondtam, hogy vannak nyereséges, veszteséges és közepesen nyereséges vállalatok a privatizálásra kerülő vállalatok között, akkor a helyzet még sokkal zavarosabbá fog válni. Világos lehet mindnyájunk számára, és ebben egész biztosak lehetünk mindnyájan, akik itt ülünk, hogy a nagyon nyereséges vállalatok iránt nagy lesz a kereslet. És az összefonódások is ezzel kapcsolatosan nem lesznek jelentéktelenek. Azok az összefonódások, amelyek kapcsolatok révén próbálják majd ezeket megszerezni maguknak. És nincs az az ár-előrebecslés, nincs az a legjobb nyugati auditív vállalat, amely meghívható Magyarországra, amely olyan árat tud megállapítani, amelyet ne lehetne valahogy kijátszani, ami biztos, hogy igazságos. De nincs is olyan verseny, amiben a manipulálás lehetősége ne állna fenn. Nem volt még a világon olyan privatizáció, ahol az állam állt szemben magánosokkal az eladás és vétel ügyében, amelyet a társadalom egyértelműen elfogadott, ne kritizált volna. Mert a magánüzletek igazságosságáról sincs véleményünk, de akkor, amikor Kis és Nagy elad egymásnak valamit, valami jelentőset, akkor azt mondjuk, hogyha rosszul kötötték meg az üzletet, akkor vagy Kis járt jól, vagy Nagy járt jól, és ez a társadalom szempontjából nem igazán lényeges. Akkor azonban, hogyha tízmillió állampolgár van az egyik oldalon, aki érdekelt az állami üzletben, az állam eladásában, és egy ember van a másik oldalon, akkor ez az ügy, hogy jó-e az ár, vagy rossz az ár, egészen másképp vetődik föl. Holott ilyen helyzetben még kevésbé tudjuk megközelíteni a jó és igazságos árat, mint akkor, hogyha egy fejlett piaci körülmény van.
Ebből következik, amit eddig mondottam, hogy nagyon fontos kérdés az, amire az előterjesztés nem ad választ, hogy ki hajtja végre a privatizálást, és hogyan. Az előterjesztés azt mondja ki, hogy a Vagyonügynökség.
A Vagyonügynökségről tudjuk azt, hogy egy kis apparátus. Különböző előterjesztések és Bod Péter Ákos miniszter úr expozéja azt mondta, hogy mód van arra, hogy erre szakcégek alakuljanak, és azok a szakcégek megbízást kapjanak erre vonatkozóan. Nehogy azt higgyék, hogy ez egy lényegtelen kérdés, és ez a válasz, hogy mód van arra, az megnyugtató válasz. Privatizálni jelentős üzleti tevékenységet csak akkor lehet, ha a privatizálás privatizálva van, ha magáért ezért a privatizálási üzletért versenybe mennek vállalatok, és hogyha azok a vállalatok el kell hogy számoljanak az államnak, nemcsak abban, hogy menynyiért adták el, hanem hogy milyen vevőnek adták el, miért számítanak arra, hogy az az eladó jelentős nyereséget fog tudni produkálni, és ha számítanak arra is, hogy ez az eladó a tevékenységével szerzett nyereségét nem mindig fogja a népgazdaság fejlesztésére, fordítani esetleg a saját kénye-kedve szerint fogja felhasználni, ami időnként ellentétben is lehet a népgazdaság érdekeivel.
Ezeket a tényezőket ennek a privatizáló cégnek mind számításba kell venni, és közben számításba kell venni azt is, hogy azt, amit azelőtt állami kötelezettséggel próbáltunk szabályozni, hogy az általa létrehozott magánkereskedelem hogy fogja létrehozni azt a versenyt, amely ellátja - jó értelemben ellátja a piacot, kínálatot teremt, a vevők számára megteremti azt, hogy a pénzükért maguk dönthetnek arról, hogy mit, mennyit és hogyan vásárolnak.
Higgyék el, hogy az összes, privatizálási gyakorlattal rendelkező ország, így például Anglia, nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy az ilyen privatizáló akciókat sikeresen hajtsa végre, és a nagy erőfeszítések ellenére is sok bírálat érte azokat, akik ezt irányították, és sok jogos bírálat.
Ezért higgyék el azt, amikor azt gondoljuk, hogy az Állami Vagyonügynökség fejlesztése, és ezzel kapcsolatosan annak az apparátusnak a fejlesztése, amely a privatizációt valójában végre tudja hajtani, még nem megoldott, és ezt ebben a törvényben szabályozni kéne, akkor nem butaságokról beszélünk, akkor nem a Kormány érdekei ellen beszélünk, hanem az ország érdekében akarunk valami jót csinálni.
Tulajdonképpen ez volt mondanivalóm lényege, és ezért azt kérem, hogy a részletes vitában komolyan gondolják meg, hogy azokat a részletekbe menő javaslatokat, amelyeket az SZDSZ az előterjesztéssel kapcsolatosan megtett, és amelyeket később fogunk vitatni, tegyék megfontolás tárgyává. Higgyék el, hogy a Ház mindkét oldalán vannak a Ház másik oldalával kapcsolatos előítéletek. Én sem vagyok előítélettől mentes, nem is akarom magamat ilyennek beállítani. De az, hogy ezeken az előítéleteken úrrá legyünk, és a privatizációt eredményesen hajtsuk végre, egy közös nemzeti cél. Ha ezt nem tudjuk sikeresen végrehajtani, megbukunk. Mindnyájan, akik itt ülünk, és tapsolhatunk egymásnak, meg egymás ellen; hogy ha valami olyasmit mondunk, amit nem szeretünk, amikor olyan szavakat használunk, amit a másik szeret, akkor fütyülhetünk, és amikor olyan szavakat hallunk, amiket mi szeretnénk, akkor tapsolhatunk, de ha a privatizálást, ennek ezt a kis részét nem tudjuk eredményesen végrehajtani, akkor a nagyobb részét még kevésbé tudjuk végrehajtani, és ehhez együttműködésre van szükség a Ház minden oldalán, minden párt, minden képviselő részéről. Ha ez az aktivitás nem fog létrejönni, akkor nem adhatunk pozitív választ arra, amit többek között Szabó Iván képviselőtársam megkérdezett: hogy mitől lesz a magyar állampolgárnak a következő évben, a következő években, a következő évtizedben jobb az országban. (Taps.)
