SZABÓ IVÁN, DR. (MDF)
SZABÓ IVÁN, DR. (MDF)
SZABÓ IVÁN, DR. (MDF) Mélyen tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Csoóri Sándor Nomád naplójában feljegyzi, hogy egy alkalommal, még a létező szocializmus hőskorában, amikor az ország közhangulata felől érdeklődött, válaszul egy parasztembertől a következő, lényegre törő tömörítvényt kapta: "A nép kedve, uram, hatalmasan elment." Sajnos - és ezt én teszem hozzá - olyan hatalmasan elment, hogy úgy istenigazában a mai napig sem tért meg.
Előttünk egy törvényjavaslat áll a kiskereskedelem, vendéglátóipar, szolgáltatás magánkézbe adásáról. Én ezt az egészet abból a szempontból vizsgáltam, alkalmas-e ez a törvény arra, hogy a nép elment kedvét részben - ha nem is teljes egészében - meghozza. Egyértelmű és határozott a válaszom: igen. Arra alapozom ezt a megállapításomat, hogy amire ez a Kormány a Nemzeti megújhodás programjában vállalkozott, azoknak az elveknek gyakorlatilag ez a törvényjavaslat mindenben megfelel. Szeretném csak néhány tételben megemlíteni azokat az érintkezési pontokat, amelyek alátámasztják ezt.
Első tétel: szociális piacgazdaság. Ezt a kormányprogram első részének ötödik oldalán olvashatjuk, a következőkben: "Célunk a szociális piacgazdaság megvalósítása, vagyis olyan gazdaságé, amelyben a piac nyitottságát szociális és - tegyük hozzá környezetvédelmi szempontok a gondoskodó és hosszú távlatokban gondolkodó társadalom elvárásait elégítik ki."
Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, nagyon sok félreértés adódott és adódik még napjainkban is a szociális piacgazdaság tartalmi lényegét illetően. Talán akkor tudom legjobban elmondani, mi az, ha először azt mondom el, mi nem.
Nem teljesen szabad piacgazdaság, nem olyan szabad piacgazdaság, amely a legradikálisabb liberalizmus elve szerint, tisztán közgazdasági célokat követve, adott esetben a társadalom bomlását és leépülését is lehetővé teszi, utána pedig a vízbefúlóknak kidobja az úgynevezett szociális hálót. A szociális piacgazdaság már törvényalkotásában, szellemiségében magában foglalja azokat az intézkedéseket, amelyek nem okoznak a priori vízbefulladási koncepciókat.
Hol vannak ennek a törvényjavaslatnak erre vonatkozó pontjai? Az első az, ami egy teljesen liberalizált, szabad piacgazdaságban már feltűnő lehet, hogy bizonyos ellátási feladatokat fölvállal az átmenet időszakában ez a Kormány. Fölvállal ott, ahol élelmiszer-ellátási és kulturális igényről van szó, mert a könyvkereskedelem területén is vannak olyan ellátási feladatok, amelyek átmenetileg feltétlenül megtartandók. Ez igenis a szociális piacgazdaság egyik alapvető elemét képezi.
Ezt képezi a következő lépés is, amely az ott dolgozó kollektívának, az ott dolgozó üzletvezetőknek a vásárlási jogának a versenytárgyaláson való előresorolását jelenti.
A szociális piacgazdálkodási elv megvalósulását jelenti az az elv is, amit Eörsi Mátyás képviselőtársam az előbb olyan nagyon kifogásolt: ebben a fázisban és most nem teszi lehetővé, hogy a külföldi tőke - amely nem vitásan, sokkal erőteljesebben tudna behatolni az országba - fölvásárolja ezeket az üzleteket, és ellátási feladatok nélkül, a nagy üzleti vállalkozásoknak megfelelő könnyű tőkemegtérülésben és dollárkivitelben realizálja azt, amit meg akarunk éppen akadályozni. (Taps a jobb oldalról.)
Második tétel: inflációellenes program. Engedjék meg, hogy újra idézzek. A Nemzeti megújhodás programja harmadik részének b) pontjában a 25. oldalon a következőket találjuk: "A Kormány a hivatalba lépését követő időszak alapvető céljaiként kezeli az infláció csökkenését, hosszabb távon a tulajdoni reform, a gazdasági szerkezet átállítása eredményeképpen kialakuló kínálati többlet, valamint a nemzetközi integráció és a piaci intézmények teljes körű kiépülése fogja eredményezni az infláció csökkenését, a program végére az egyszámjegyű áremelkedést."
Hol van a tételben és a jelenlegi törvényjavaslatban a találkozási pont ebben? Azt lehet mondani, szinte minden elemében. Maga a privatizáció ténye, az, hogy leépülnek azok a nagyvállalati központok, amelyek csak fölösleges áremésztők, amelyeknél a kereskedelmi árrés nem haszonként jelenik meg, hanem csak felélik. Kialakul egy olyan egészséges konkurenciaharc, ami már abban teszi érdekeltté a privatizált üzletek, szolgáltatások képviselőit, hogy egymással megküzdve a piacon, ne fölfelé srófolják az árakat, hanem lefelé. A korábbi struktúrában épp az volt a probléma, hogy nagyon szűk körűen engedélyeztek annak idején bizonyos értelmű magánpraxisokat. Emlékezünk a régi mendemondára, amely annak idején úgy rögzült bennünk, hogy "a lángossütő". Igen, mert egy fél Balaton-partra egyet engedélyeztek, teljes monopolhelyzetbe hozva őt - annyit kért, amennyit akart. De amikor mindenkinek módjában van, hogy a kiskereskedelmi körülmények között részt vegyen a piaci versenyben, ez igenis az inflációellenes küzdelem egyik igen lényeges eleme.
Közvetve és hatékonyan szolgálja az infláció elleni küzdelmet az, amit itt a miniszteri expozéban is hallottunk: ehhez a privatizációhoz megfelelő hitelkonstrukcióban a jelenleg kialakult kamatoknak igen lényeges csökkentésével lehet hozzájutni. Magyarul: a privatizációhoz fölvett hitelek alacsonyabb kamatai nyilvánvalóan nem teszik indokolttá-e olyan rész beépülését a kereskedelmi árakba, amelyet egy sokkal magasabb, a mai pénzpiacon kialakult harminc százalékos vagy a fölötti, meg nem téríthető kamatoknak a mértékét szolgálja.
Harmadik tétel: az állami és - nyugodtan hozzáteszem - önkormányzati tulajdon védelme. Ez a kormányprogram második részének 4. pontjában a 17. oldalon található. Nem olvasom fel az egész hosszú mondatot, csak egy részt belőle: "A Kormány kezdeményezi az eddigi vállalati, társasági átalakulások egy részének felülvizsgálatát."
Mielőtt itt rátérnék a találkozási pontra, utalni szeretnék az előbb elhangzott, az önkormányzatot védő, és ezzel szöges ellentétben álló azon megjegyzésre, amely szerint itt nem az ingatlan, hanem csak a kereskedelmi tevékenység mint tevékenység kerül privatizálásra. Épp az önkormányzati tulajdonok védelme időszakában hallottuk a túloldalról, hogy ezeknek a privatizációja akkor, amikor még nincsen tisztázva az önkormányzatokat megillető tulajdonrész, nagyon veszélyes, mert kihúzzuk a valós tulajdont az önkormányzatok alól. Most Eörsi Mátyás azt akarja, hogy ezt, a leendő önkormányzati tulajdon egy részét e törvény keretében adjuk a kereskedők magánkezébe. Hol van itt az önkormányzati tulajdon védelme akkor? (Taps a jobb oldalon.)
De van ennek a törvényjavaslatnak igenis a kormányprogrammal szó szerint megegyező része, amely a már megtörtént átalakulásoknál az állami érdeket, az állami tulajdont igyekszik megmenteni egy olyan spontán privatizáció eredményétől, amely magánkézbe játszotta vagy akarta játszani ezek egy részét. Ennek egyik megnyilvánulási formája, hogy azokra az állami vállalati részvényekre, amelyekkel kft.-k alakultak - mint az állami tulajdon részére rátenyerel a Vagyonügynökség. De van ennek egy sajátos megnyilvánulása is, mégpedig az, amely a már kft.-k által kibocsátott részvényeket - mindegy, milyen formában - mint elkótyavetyélt állami vagyont megadóztatja, illetve kamattal terheli.
Kérem, azt tisztáztuk ebben a Parlamentben: nincs arra módunk, lehetőségünk - és szándékunk sem -, hogy több ezer éves jogelméleti kérdésekben visszamenőlegesen törvénykezzünk, s a kialakult tulajdonviszonyokat "visszacsináljuk". De arról már igenis szót kell ejteni, hogy a tavaly óta támadott átalakulási törvény adta kiskapuk által legalizált orgazdákat legalább megadóztassuk! (Nagy taps a jobb oldalon.)
És ez az a pont, ahol a Magyar Demokrata Fórum tavaly nyáron - magam is, amikor részt vettem az Ellenzéki Kerekasztal gazdasági munkabizottságában - elsőként emelte fel szavát a spontán privatizáció ellen. Nagyon jól emlékszem, hogy amikor kipattant az ÁPISZ-botrány, az MDF elnöksége fenyegetett azzal, hogy kivonul minden Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásról, ha a Kormánytól nem kap olyan ígéretet, hogy az ilyen jellegű intézkedéseknek és folyamatoknak hatékonyan gátját veszi. És igenis ekkor hangzott el egyes, ma is ellenzékben maradt képviselők szájából az, hogy nem az a lényeg, hogy ki a tulajdonos, hanem az, hogy van tulajdonos. Kérem, ezt közgazdaságilag egy álló percig nem tudom vitatni, sterilen, laboratóriumban, gazdaságilag ez így igaz, de nem hiszem, hogy ez az elv alkalmas arra, hogy a nép hatalmasan elment kedvét újra visszahozza. (Szórványos taps.)
Sajátos módon és sajátos értelmezésben tessék tudomásul venni azt, akár tetszik nekünk, akár nem, akár egyetértünk vele, akár nem, akár megfelel-e bizonyos közgazdasági doktrináknak, akár nem, ebben az országban sajátos osztályharc folyik, osztályharc abban az értelemben, ahogy a hatalompártnak az embereit Milovan Gyilasz már ezelőtt 40 évvel új osztályként definiálta. (Szórványos taps.) Hozzá kell tennem, még ilyen messzire se, a szomszédos Jugoszláviába sem kellett mennünk. A két világháború közötti magyar szociáldemokrácia egyik vezéralakjától fiatal koromban saját szájából hallottam, amikor az éppen akkor kialakuló pártbürokráciára azt mondta - Peyer Károly volt -: alakulóban van Magyarországon egy új burzsoázia, amelyik csak abban különbözik a régitől, hogy butább és aljasabb. Kérem, Peyer Károly megállapítása ma már nem minden tételben igaz. Ez az új burzsoázia 40 év alatt nagyon is kiokosodott, arra nem volt alkalmas, hogy egy országot irányítson, de arra igen, hogy a saját zsebeit megtöltse. Ami változatlan maradt, az az aljassága volt, és itt a harc ma ez ellen folyik. (Taps a jobb oldalon.)
A negyedik tétel az eredeti tulajdonviszonyok helyreállításával kapcsolatos kérdéskör, amelyik a kormányprogram második része 4. pontjában a 16. oldalon olvasható. A tulajdonreform és a privatizálás során a korábbi rendszertől örökölt vagyonhelyzetből kell kiindulni. Az államosított vagyonrészekről- kivéve a mezőgazdasági művelésre alkalmas földeket- nincs mód az eredeti tulajdonosi állapotok visszaállítására.
Erről szó szerint egy árva megjegyzés sincs ebben a törvényben, és épp ezt támasztja alá, hogy tökéletesen követi a kormányprogramot. Két különböző kérdésről van szó: a magánkézbe adásról és a privatizációról, a másik oldalon pedig a kártalanításról. A föld - nem kívánok elébe menni, mert nagyon sokan támadták azt a földprivatizációs törvényt, amit még senki nem olvasott, mert nincs beterjesztve, csak éppen a hárompárti megállapodás képezi bizonyos találgatások alapját-, szeretném világosan érzékeltetni, ugyanarról az elvről van szó, csak azzal az egy nagy különbséggel, hogy míg a föld esetében a kártalanítás és a privatizáció során van egy olyan naturália, a termőföld, ahol a kártalanítást a naturáliával meg lehet csinálni, a kiskereskedelemben nem lehet, mert a sarki fűszerüzletből már a sarok sincsen. Ott nincs ilyenre mód. Van mód olyanra, hogy igenis adok olyan állami kereskedelmi vagyonrészre szolgáló bont - vagy nevezzük akárminek - a volt kártalanítandó tulajdonos kezébe, amiből újra vásárolhat és egzisztenciát teremthet, ha akar. Persze itt is hallottuk, nem látja még a tisztelt ellenzék az egész privatizációs koncepciót. Nem látja azt a földtörvényt, a csatlakozó törvények egész halmazát, amelyikbe ez szépen, kereken beilleszthető lenne. Tökéletesen igaz - magam is szükségesnek tartom, hogy ezek valóban, a privatizációs koncepció és társai, megjelenjenek és tárgyalásra kerüljenek. Mégis azt kell mondanom, hogy őrült szerencséje volt annak idején Kopernikusznak és Galileinek, Newtonnak, Voltának, Ampernek, sőt a modernebb korból a koppenhágai fizikai idealistáknak, sőt még Einsteinnek is, hogy tudományos résztételeiket nem a tisztelt magyar ellenzék előtt kellett megvédeniük (derültség, a jobb oldalon taps) , mert akkor számon kérték volna tőlük az egész világegyetembe való beilleszkedést, és nem látták volna azt a nagy koncepciót, hogy az egész törvényszerűségbe hogy illeszkedik be. (Szórványos taps a jobb oldalon.)
Az igazság kedvéért hozzá kell tennem, hogy az egyházi köntösbe bújtatva, de nagyon is világi hatalmi célokat szolgáló szent inkvizíció időnként megpróbált egy ilyen kérdést feltenni, de azért elgondolásra méltónak tartanám, hogy a szent inkvizíciónak ezek a próbálkozásai hosszú távon úgy istenigazából sohasem jártak sikerrel. A XX. század közepén jelent meg Werner Heisenberg, aki megalkotta a világegyenletet és csodálatos módon Heisenberg világegyenletébe azok a résztörvények a partikuláris feltételeknek eleget téve csodálatosan megfelelnek.
Tisztelt Ház! Itt ma nem a Kormány gazdaságpolitikájának és teljes privatizációs elképzeléseinek heisenbergi világegyenletéről van szó, hanem csak egy apró kis Kirchhoff-törvényről, amelyik a kiskereskedelemnek sorba vagy párhuzamos kapcsolását vizsgálja, hogy mi előnyösebb a fogyasztónak. (Jobb oldalon taps.)
Végül ötödik tételem az előprivatizáció maga, amelyik a kormányprogram III. részében a 25. oldalon jelenik meg és azt mondja: a Kormány előprivatizációt hirdet meg, amely a belkereskedelemben, vendéglátóiparban, fogyasztási és szolgáltatási körben és benzinkúthálózatnál magántulajdonba, illetőleg vállalkozásba adja az állami egységeket. Lehet, hogy ezzel kellett volna kezdenem, mert konkrétan erről van szó. És mivel ez bent van a kormányprogramban, az ellenzék igen tisztelt képviselője sem mondta azt, hogy ezzel úgy koncepcionálisan nem értenek egyet. Csak úgy apró mellékkérdésként feltette, hogy miért éppen most, miért éppen ezt és miért éppen így, a többi részletkérdés az már nem is számít. Egyetlenegyre szeretnék: a "miért éppen most"-ra. Azt hiszem, Eörsi Mátyás nagyon jól tudja, hogy ezt az előprivatizációt azért nem lehetett meghirdetni, mert ebben a Parlamentben éppen öt hétig húzódott a vagyonkezelőség Kormány alá rendelésének a vitája, amit az igen tisztelt ellenzék igencsak elhúzott, de nem lehetett meghirdetni egy előprivatizációt addig, amíg a Vagyonügynökség hatékony működésének legalább a jogi előfeltételei nem voltak megteremtve.
Egy másik dolog: teljesen nyilvánvaló, hogy az országnak az értékelő folyamatok tekintetében igen komoly és nagy feladatokat kell még megoldania. Én tudatában vagyok annak, hogy a Dunai Vasmű és az Ózdi Kohászati Üzemek, a kazincbarcikai Borsodi Vegyi Kombinát és a Tiszai Vegyi Kombinát problémái a szabolcsi almatermelők és az alföldi aszály kárvallottai, a tatabányai szén, a pécsi urán és az algyői olajbányászat problémái valóban nagyobbak és földrengetőbbek, mint ez.
Mégis azt kell mondanom, hogy szinte nincs az országnak egyetlenegy olyan lakosa sem, aki megadott időközönként nem megy be egy élelmiszerüzletbe vagy trafikba, nem szaladgál alkatrész után a kerékpárja, a darálógépe, vagy uramisten, az autója után, nem keres egy vízvezeték-szerelőt, aki megbőrözné a csöpögő csapját, nem megy be egy pohár sörre a sarki kocsmába, vagy nem megy el egy este egy kisvendéglőbe vacsorázni. Igenis a lakosság közhangulatát igen nagymértékben befolyásolja az, hogy - mindennapi életében találkozó problémában - milyen színvonalú a kereskedelmi ellátás, milyen udvariasak a kiszolgálók, milyen az az árszint, amelyet ott talált, és az egész életét befolyásoló környezeti hatásként ez nagyban lehelővé leheti, hogy a nagy feladatok, a nagy áldozatokkal járó feladatok megoldásához jobb közhangulattal közelítsünk.
Persze tisztában vagyok én azzal, hogy itt is meg lehet keseríteni e törvény végrehajtásával kapcsolatban az emberek szája ízét, de én azért azt hiszem, hogy a lakosság nagy része tisztában van azzal, hogy nem az az igazi jóbarát, aki vasárnapi ebedhez azért állít be, hogy a háziak figyelmét felhívja, hogy a hús, amelyet esznek az stikkes, a kenyér copákos és amit isznak hozzá, a bor pimpós vagy éppenséggel a sör hanzli. (Derültség.)
A magam részéről igenis hiszem azt, hogy az ország lakossága nagy részének, a társadalom egészének célját szolgálja ez a törvénytervezet, hogy itt elinduljon valami, megteremtődjék egy jó közhangulat, megjöjjön legalább részben a népnek a kedve, az a kedve, ami Csoóri Sándor feljegyzése szerint olyan hatalmasan elment. (Hosszan tartó taps a jobb oldalon és középen.)
