KÓSA LAJOS (FIDESZ)
KÓSA LAJOS (FIDESZ)
KÓSA LAJOS (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előprivatizációs törvényjavaslat régóta várt törvényjavaslat a Parlament napirendjén. Hangsúlyozom, hogy régóta várt és nem régóta készülő, mert ezt a törvényjavaslatot eredeti formájában már 1989 augusztusában elkészítette a Németh-kormány, és ez nem a javaslatnak valamiféle politikai minősítése akar lenni, hanem pusztán annak az egyszerű ténynek az elismerése, hogy mind az akkor vezető közgazdászok, mind a maiak rendkívül fontosnak tartják a gazdaság reformálása tekintetében a privatizációt. Azonban, mint erre a kormánypárti képviselőtársaim is utaltak, a privatizációnak nemcsak közgazdasági jelentősége van, hanem politikai szempontból is óriási jelentőségű kérdés. Nem szeretném azt elemezni, hogy vajon az előprivatizáció ilyen formája és ilyenfajta kivitelezése, ami a törvényjavaslatban megfogalmazódik, derítené Magyarországon jobb kedélyre az embereket, ez nyugtatná meg őket politikai szempontból vagy valami más. Én akkor, amikor ennek a törvényjavaslatnak az általános vitájához hozzászólok, akkor néhány közgazdasági gondolatot szeretnék elmondani, ha úgy tetszik, néhány száraz tényt, hogy ennek a kérdésnek a fajsúlyát egy kicsit jobban meg tudjuk ítélni. Kezdeném azzal, hogy az előprivatizáció által érintett egységek számát rendkívül különbözőképpen szokták meghatározni. A különböző újságnyilatkozatokból 3000-től 140000 darabig terjednek ezek a számok. Az egyiket az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium államtitkára mondta, a másikat maga a miniszterelnök. Ez jól jelzi azt, hogy nagyfokú bizonytalanság érezhető a tekintetben, hogy vajon mekkora is az az ügymennyiség és mekkora az az üzletmennyiség, amit ez a törvény érint.
Az 1989. évi akkori kereskedelmi minisztériumi információk szerint néhány adat jól látható: az egyik az, hogy az akkori adatok szerint - és itt hozzá kell tennem, ez természetesen azóta változott, de nem olyan mértékben, hogy ezekből az adatokból a tendenciákat, illetve az arányokat ne tudnánk megítélni az állami és szövetkezeti tulajdonban lévő üzlethelyiségek az össz-üzlethelyiségeknek az 57 százalékát képviselték, míg a magán-üzlethelyiségek a 42,5 százalékát. Ha megpróbálom kiszámolni, hogy a tervezet által érintett üzlethelyiségek ezt az arányt hogyan módosítják, arra a következtetésre jutok, hogy az állami és szövetkezeti tulajdon a privatizáció után 53,7 százalék, illetőleg 46,7 százalék körül, míg a magán üzletek aránya 46,3 és 53,3 százalék körül fog alakulni. Ezekből pusztán csak annyi olvasható ki, hogy igazából, bár valóban nagyon nagy jelentőségű ez a törvényjavaslat, maga a szektor privatizáció tekintetében nem hoz létre alapvető változásokat, hiszen nem arról van szó, hogy ennek a törvényjavaslatnak az elfogadása után a magántulajdonban lévő üzletek száma eluralná ezt az ágazatot. Arról van szó, ha ezt megcsináljuk, akkor esetleg túl fogja lépni kevéssel - az 50 százalékát a magántulajdonban levő üzletegységek száma az összes üzletegységek számának.
A másik, ami nagyon fontos adat: ha megnézzük, hogy ugyanezek az üzletek a forgalomból milyen arányban részesednek, akkor még elkeserítőbb következtetésre kell jussunk, hiszen például a kiskereskedelmi forgalmon belül a magántulajdonban lévő egységek az összforgalomnak mindössze a 13 százalékát bonyolították le. A privatizáció után esélyünk van arra, hogy ez az arány még 15-16 százalékra is felmehet. Ez megint azt bizonyítja, hogy egyáltalán nem arról van szó, hogy ennek a törvényjavaslatnak az elfogadása után valóban a kiskereskedelemben, a vendéglátóiparban és egyes szolgáltatásokban a magántulajdon aránya lesz a döntő meghatározó, és végre ráköszönt, legalább ebben a szektorban a piacgazdaság. E tekintetben ebben az ágazatban - a vendéglátás a legkedvezőbb - esélyünk van arra, hogy a privatizáció végrehajtása után a 35 százalékos forgalmi részesedésből a magánvendéglátás 50 százalékkal fog részesedni.
A másik nagyon fontos gondolat ezen adatok elsorolása után: ha valaki végigolvassa a törvényjavaslatot, látnia kell, hogy a miatt a koncepció miatt, miszerint ezeknek a privatizációknak a végrehajtása során gyakorlatilag majdnem minden egységben konkrét feladattal érintett a Vagyonügynökség. Ez azt jelenti, hogy ugyanakkor a Vagyonügynökséget elképesztő méretű operatív munkával terheljük meg. Ha próbáljuk modellezni ezt a megterhelést, akkor arról van szó, hogy körülbelül egy 30 fős vagyonügynökségi apparátussal számolva, akik csak ezzel foglalkoznak, napi 3-11 ügy regisztrálása és bonyolítása kellene, hogy végbemenjen, hogy a privatizáció rendben menjen. Ha ezt a két dolgot összevetjük:
- az első: igazából hogyan is érinti a tulajdonszerkezetet és a forgalmi részesedést ez a privatizációs törvény,
- a második: ennek a törvényjavaslatnak a centralizációs gondolata miatt milyen mennyiségű munkával terheli meg a Vagyonügynökséget és a bürokráciát, akkor félő, hogy itt egy parkinsoni tanmeséhez hasonló helyzettel állunk szemben, miszerint óriási mennyiségű bürokratikus munkával a Vagyonügynökség belekezd ebbe a privatizációba, ami - még egyszer hangsúlyozom - nagyon fontos, ugyanakkor igazából a magántulajdon elterjedéséhez vajmi kevéssé lesz hatékony - bár az ő munkájuk és leterheltségük az maximális lesz.
Összegezve: miközben rendkívül éles vitát folytatunk erről a kérdésről, ami nagyon fontos, azt kell mondjam, hogy igazából a privatizációs kérdéseknek pusztán csak a felszínét borzoljuk. Ez nagyon veszélyes, hiszen most látható az, hogy a privatizációs vita kapcsán, röpke 5-6 felszólalás után a képviselők és a frakciók egészen éles konfliktusba kerültek egymással és nem is került elő olyan módosítás, ami a vita kapcsán elő fog kerülni. Vajon mi abban a logika, hogy a valamikori kiskereskedelmi tulajdonnal rendelkező tulajdonosokat, akiket elűztek ezekből a tulajdonokból, ezeket miért nem próbáljuk hasonló módon kártalanítani, ahogy például a földtörvény kapcsán ez látszik, hogy például meglévő tulajdonaikra nekik biztosítunk elővásárlási jogot vagy visszaadjuk nekik? Most én nem minősítem ezt a javaslatot, csak előrevetítem, hogy ezek a kérdések még meg sem fogalmazódtak, amely az általános vita kapcsán gondolom még nagyobb vihart fog kavarni. Most nem mondtam azt, hogy ezzel egyetértek, sem azt, hogy ellenkező álláspontot foglalnék el. Azt gondolom, hogy ez egy egészen más vita tárgyát képezheti.
Összességében azt gondolom, hogy az Eörsi Mátyás és Tardos Márton felszólalásában követett gondolatokban nagyon sok az igazság és alkalmas arra, hogy egy esetleges bizottsági megbeszélésen újragondoljuk ezeket a javaslatokat és megfontolás tárgyát képezze ezeknek a jó része. Mindezek alapján fontolják meg Képviselőtársaim, hogy mekkora ügy ez és ehhez ménen próbálják felszólalásaik politikai élét kiküszöbölni, hiszen azt hiszem, hogy a privatizáció későbbi vitáján - ha már most itt tartunk amikor olyan egységeknek a privatizációja kerül szóba, ami szakmailag jóval nehezebb, például a Dunai Vasműé, mi fog történni a képviselőházban?
Végezetül még annyit szeretnék mondani, hogy az általános vita lezárásával a részletes vitában ezt a törvényjavaslatot még nagyon sok helyen úgy érzem, hogy módosítani illik, mert számos olyan eleme van, amire csak utalnék. Például a könyvesboltok helyzete vagy a gyógyszertárak helyzete, amiben a törvényjavaslat egyfelől nem elég következetes, másfelől pedig egy kicsit jobban is vagy radikálisabban lehetne kezelni a kérdést, az üzlethálózatok megítélésére gondolok, amit mi viszont a részletes vitában szeretnénk kifejteni. Köszönöm. (Gyér taps a baloldalon.)
