KATONA BÉLA, DR. (MSZP)
KATONA BÉLA, DR. (MSZP)
KATONA BÉLA, DR. (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, ritka az olyan törvényjavaslat, amelyben ilyen egyetértés lenne a frakciók között, mint ennek a privatizációs és előprivatizációs törvénynek az elveiben.
Valamennyien tudjuk, ahhoz, hogy ez az ország életben maradjon és a gazdasága működőképes legyen, szükségünk van a privatizációra, s azt hiszem, abban is egyetértünk, ez a terület az a része a gazdaságnak, amely a legjobban privatizálható. Ezt mutatja az is, hogy a korábbi időszakban itt jelentek meg a leghamarabb és legjobban a magánvállalkozásnak a különböző formába elbújtatott csírái.
Abban is egyet kell hogy értsünk, ennek az előprivatizációnak sikeresnek kell lennie egyrészt azért, hogy a gazdaságunkba ezen az úton egy kis élénkítést tudjunk vinni, és sikeresnek kellene lennie azért, mert az egyszerű állampolgár itt fogja legjobban érezni a saját bőnén a privatizációnak az eredményességét vagy eredménytelenségét.
Úgy gondolom, hogy ennek a privatizációnak nem egy célja kell hogy legyen. Itt nem lehet elvont célokat meghatározni, hogy hány százalék legyen a magántőke Magyarországon, hogy mennyi legyen az állam bevétele a privatizáció során, hanem minimum három célt kell figyelembe venni.
Az egyik az, hogy valódi vállalkozók megjelenésével végre elérjük a gazdaság és a gazdasági verseny élénkítését.
A második az, hogy a gazdasági verseny élénkülése alapján javuljon az ellátás, amely minden állampolgár számára érzékelhető módon bizonyítja az elvek helyességét.
A harmadik pedig az - s nem véletlenül tettem utolsó helyre, bár nem kevésbé fontosnak tartom -, hogy javuljon a költségvetés anyagi helyzete.
De én itt is minimum három szempontot említenék meg, nemcsak a bevételeket. Egyrészt megemlíteném azt, hogy nyilvánvalóan, ha működőképes a gazdaság, kevesebbet kell a költségvetésnek a veszteségek pótlására fordítania. Másrészt természetesen a mostani egyszeri árbevételeket; harmadrészt gondolnunk kellene arra is, hogy egy működő gazdaságban a jövőben az adóbevételek - még csökkenő százalék esetén is - nagyobb bevételt jelentenek az állam számára. Úgy hiszem, ha ezt a hármat egyszerre nézzük, akkor fel tudjuk mérni, hogy milyen jelentőségű törvénnyel foglalkozunk most.
Úgy gondolom, hogy nemcsak ez a nagyon központilag kézben tartottan vezényelt privatizáció lehetősége lett volna meg. De a korábbi rossz tapasztalatok alapján megértem, hogy az új Kormány is ezt a központilag kézben tartott privatizációs utat választotta. Ez is egy járható út, most már csak az a dolgunk, hogy ezt a törvényt a saját szellemében a lehető legjobbá tegyük.
Azt gondolom, hogy ezért érdemes a három legfontosabb részt vevő szempontjából megnézni magát a törvényt s annak végrehajtási lehetőségét. Ez a három résztvevő az állam, a költségvetés, a vállalkozók és a jelenlegi munkavállalók, mert róluk sem szabad megfeledkezni.
Ha a költségvetés és a vállalkozó számára egyaránt kedvező lesz a törvény adta kenet, és a jelenlegi munkavállalók számára pedig legalább elfogadható, akkor - úgy hiszem - az ország egésze számára is elfogadható és hasznos lesz.
Ebből a szempontból néztük mi át a törvényjavaslatot, s néztük meg, hogy a három szereplő szempontjából melyek azok a veszélyes pontok, amelyeken esetleg módosítani kell a részletes vita során.
Ha a költségvetés és az állam szerepét, lehetőségeit nézzük a törvény keretein belül, akkor felmerül először is az, hogy vajon a Vagyonügynökség fel van-e ma készülve ilyen tömegű privatizációs feladat lebonyolítására.
Föl van-e készülve arra, hogy - ahogyan a törvény tartalmazza - a vállalatoktól a szerződési üzleteknél átvállalt kötelezettségeket teljesíteni tudja? Úgy hiszem, ezt meg kell vizsgálnunk. Számomra bíztató volt, hogy az ipari miniszter úr a beterjesztésében azt mondta, hogy ez a felkészülés megtörtént. Fontos, hogy ne feledkezzünk el róla, hogy itt az államnak nemcsak bevételei lesznek az előprivatizáció során, hanem lesznek olyan többletkiadásai is, amelyek ezeket a bevételeket adott esetben jelentősen csökkenteni fogják. Nyilvánvaló, hogy magánkézbe kerülő üzleteknél a felmondás alatt lévő dolgozóknak nem kell tudnia a vállalatnak kifizetni a felmondási pénzt, azt valamilyen állami keretből kell majd biztosítani. Nyilvánvaló, bármennyire is szeretnék hinni abban, ami szintén az expozéban elhangzott, hogy itt szó sem lesz munkanélküliségről. Sajnos, nyilvánvaló, hogy a munkanélküli segélyek növekedni fognak. S ha nem akarunk ebből komolyabb feszültséget, akkor átképzésre is jelentősebb összegeket kellene fordítani. Úgy hiszem - Tardos Márton, aki ebben valóban szakember, megerősíthet ebben a hitemben -, hogy önmagában azzal, hogy ezeket a kis és közepes boltokat privatizáljuk, és mögötte a szolgáltatási hátteret nem igazítjuk ehhez az új rendszerhez, azzal nem tudjuk átalakítani a gazdaságot. Úgy hiszem, valamilyen módon hitelek formájában erre is kell majd áldozni a bevételből. Ez az állami költségvetés és az állam nehéz dolga a törvényben. A vállalkozó szempontjából az egyik fontos dolognak azt tartom, amit Rott Nándor fejtegetett hosszan előttem: igazából nem tudja a vállalkozó, hogy mit fog meglenni most, amikor a pénzt kifizeti. Kereskedési, bérleti jogot vesz-e meg, vagy az üzlet berendezését?
Tisztázni kell nyilvánvalóan, hogy a vállalkozó biztonságérzetét pontos megfogalmazással erősíteni kell. Mi a garancia arra, hogy egy-két hónap múlva az adott ingatlan tulajdonosának nem kell fölmondania a bérleti jogviszonyt? Nyilvánvaló, hogy a törvényben erre is kell valamilyen garanciát biztosítani a vállalkozók számára. Azt is fontosnak tartom, s az egész privatizáció szempontjából döntő kérdés lehet, hogy hogyan "bánunk el" a pillanatnyilag majdnem magánvállalkozóként működő szerződéses üzletvezetőkkel. Hiszen, ha azt látják a többi vállalkozók, hogy velük ez a törvény tisztességesen bánik, akkor az ő vállalkozásba vetett bizalmuk is növekedni fog. Ezért - úgy gondolom - nagyon fontos lesz, hogy a Vagyonügynökség, aki átvállalja a vállalatoktól a szerződések egyik oldalát, pontosan teljesítse továbbra is a szerződéses kötelezettségeit. Fontos, hogy egyenlő feltételek esetén többéves munkájuk elismeréseképpen ok is kapjanak bizonyos előnyöket a versenytárgyalásnál, hangsúlyozom: egyenlő anyagi feltételek esetén. Azt is fontosnak tartom, hogy a legtisztességesebben kapják vissza az általuk befektetett összeget, ha esetleg nem ők nyerik el a versenytárgyalást. Harmadikként, de nem utolsósorban: a munkavállalókkal is foglalkozni kell ebben a törvényben. Az ő számukra is kell garanciákat biztosítani. Nagyon örültem, amikor Szabó Iván a szociális piacgazdaságra hivatkozott mint a kormányprogram egyik tételére, mert ebbe természetesen az is beletartozik, hogy ezekkel a munkavállalókkal törődni kell. Minimum két formában törődni kell: egyik az, hogy próbáljunk lehetőséget teremteni a törvény adta kereteken belül számukra, hogy ők is vállalkozók lehessenek, hogy ők is kaphassanak esetleg elsőbbségi jogot azonos gazdasági feltételek esetén, akár gazdasági társaságba szerveződve az üzlet további üzemeltetésére. És mivel ezek általában nem a milliomosok közé tartoznak, akikről az előbb a képviselőtársam beszélt, hanem a szegényebb emberek közé, mert nem az volt a jellemző a kereskedelmi dolgozókra, hogy túlfizettük őket az elmúlt időszakban, ezért olyan kedvezményes hitelkonstrukciókkal kell őket segíteni, hogy valóban alkalmasak legyenek arra, hogy az általuk egyébként jól működő üzletet esetleg tulajdonosként is tovább működtethessék. Ebből rögtön két előnye származna nemcsak nekik, hanem az országnak is. Egyrészt, hogy a többségükben szakemberek a szakmájukban dolgoznának tovább, amihez értenek, másrészt kevesebb lenne a munkanélküli néhány ezer emberrel. A másik, amit ugyanilyen fontosnak tartok, hogy kell hogy legyen a Kormánynak elképzelése arra, hogy nagyjából egy időben és azonos képzettséggel fölszabaduló munkaerő átképzésére és elhelyezkedésének segítésére milyen eszközei vannak ma. Az egyik legkedvezőbb számítás szerint is 15 000 emberről, más számítások szerint 80 000 emberről van szó. Ezek egy része mindenképpen munkanélkülivé fog válni ebben a privatizációs akcióban. Jobb, ha erről előre gondoskodunk, mert ez rengeteg feszültséget előzne meg, ha a Kormány ilyen programmal rendelkezne. Úgy igyekeztünk a szocialista frakció részéről, hogy ezekre a megoldandó kérdésekre összpontosítsunk a módosító javaslatunkban, s ennek megfelelően fogjuk ezeket ma beterjeszteni. Nem gondolom azt, amit Eörsi Mátyás mondott, hogy vissza kell adni a Kormánynak ezt a törvényjavaslatot, hogy dolgozza át. Úgy gondolom, hogy ha a bizottságokban valamennyi módosító javaslatot érdemben, szakmai szemmel nézünk meg, és a jókat elfogadjuk, akkor ez a törvény alkalmas lehet ennek a nagyon fontos előprivatizációs folyamatnak a levezénylésére.
Szabó Iván azt kérdezte, hogy megjön-e a nép kedve ettől a törvényjavaslattól. Azt hiszem, hogy a törvényjavaslattól nem fog megjönni a nép kedve, sem a választási kortesbeszédektől, sem a tapstól. De ha a törvénynél valóban a szakmai munkát tekintjük elsőrangúnak, s megpróbáljuk szakmailag vizsgálni és jól megalkotni azokat a kereteket, amelyek között a privatizáció megindul az országban, amikor annak a hatását lehet érezni ott kinn a boltokban, amikor a verseny hatására jobb lesz az ellátás, akkor majd talán jön egy kis kedve a népnek is. Elnézést kérek, hogy egy reakcióval zárom a felszólalásomat, de nagyon remélem, hogy amit most Szabó Iván és mások is az aljas, korrupt újburzsoáziáról beszéltek ebben a teremben, nagy tapsok közepette, akkor nem általában a mai magyar menedzserrétegre gondoltak. Remélem, mert ha így lenne, akkor nagyon nagy hibát követnének el, és követnénk el közösen, ha a tapsok továbbra is megmaradnak. Egyrészt arról nem is akarok beszélni, hogy ők is ennek a menedzserrétegnek bizonyos kisebb beosztású tagjai voltak az elmúlt időszakban, de azt hiszem, sokkal fontosabb ennél, hogy annak idején a Rákosi-rendszer nemcsak az esztelen államosításával követte el a hibát, hanem legalább ezzel egyenértékűen nagy hiba volt az, hogy a tulajdonosokon kívül a vállalatoknál lévő szakembereket is válogatás nélkül, politikai okokból kirúgta állásából, s ezt a szakemberhiányt évtizedek alatt tudta csak pótolni az ország. Úgy hiszem, hogy most és itt közösen meg kellene fogadnunk, hogy pártállására való tekintet nélkül itt a Parlamentben és másutt is harcolunk minden alkalmatlan, tehetségtelen, korrupt vezető ellen, és támogatunk - szintén pártállására való tekintet nélkül - minden tehetséges és vállalkozásra alkalmas vezetőt. Ezekből még kevés van ebben az országban, és valamennyiük munkájára közösen nagy szükségünk van, hogy a nép valóban jobb kedvre derüljön. Köszönöm. (Taps.)
