BOD PÉTER ÁKOS, DR. ipari és kereskedelmi miniszter:
BOD PÉTER ÁKOS, DR. ipari és kereskedelmi miniszter:
BOD PÉTER ÁKOS, DR. ipari és kereskedelmi miniszter: Köszönöm szépen, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Gazdaságunk jelenlegi válságos helyzetéből - jól tudjuk - a kiutat a piacgazdaság megteremtése jelenti. Az itt képviselt pártok programjának ismeretében nyugodtan mondhatom - konszenzus van, egyetértünk abban, hogy a túlnyomórészt állami tulajdon nem vált be, és a cél a magántulajdon elterjesztése.
A most beterjesztett törvényjavaslat a nemzeti megújhodás programja végrehajtásának egyik fontos lépcsője, hiszen a kiskereskedelem, a vendéglátás és a fogyasztási szolgáltatások körében az állami tulajdon meghatározó szerepének rövid távon belüli magántulajdonnal való felváltását tűzi ki célul.
E kisvállalkozásokat, boltokat, hentesüzleteket annak idején államosították, amely lépés nem csupán politikai bűn és jogtalanság volt, de gazdaságilag ésszerűtlen lépés is, hiszen a kis üzleteknek nagyvállalati keretbe történő beerőltetése ellentétes e tevékenységek logikájával. Az eluralkodó érdektelenség, bürokrácia fékezte a kereskedelem fejlődését, s ez az egyik fontos tényezője annak, hogy mára a kereskedelem és a szolgáltatás elmaradt a kor követelményeitől és a peremkerületekben, kistelepüléseken az ellátás alacsony színvonalú. Kereskedelem helyett jó ideig áruelosztás folyt ebben az országban.
A korábbi kormányok intézkedései felemásak voltak. A nyolcvanas évek közepén ugyan új formákat vezettek be, a vállalaton belüli új vállalkozási formákat, ismeretesek a szerződéses bérleti üzemeltetésnek a tapasztalatai. Ezek pozitív változást hoztak, de nem elégséges a változás, hiszen a bérlő a haszonbérlet keretében nem tud hosszú távon gondolkozni, érdekeltsége eltér a tulajdonosi érdekeltségtől. Sőt, ez a konstrukció ahhoz is hozzájárult, hogy állami vállalatok élősködjenek a bérleti vállalkozókon, mert ezek a bérlők azért mégiscsak többé-kevésbé vállalkozóvá, majdnem magánvállalkozóvá váltak.
Miután a vállalatok egy részének a funkciói megszűntek, ezért azt gondolom, hogy ezt a visszás helyzetet fel kell számolni. A kiskereskedelem és a vendéglátóipar más okból is alkalmas a privatizáció megindítására, hiszen itt a vállalatok jogi egységet képeznek, de nem szükségszerűen gazdasági egységet. A gazdasági egység - a bolt, az üzlet, a karbantartó részleg, a műhely, ahol a munka folyik - kicsi egységek, áttekinthetőek, egy vállalkozó, egy kereskedő felelősséget tud vállalni, a vállalkozás sikere alapvetően a kereskedő munkáján múlik. Ezért - s miután családi vállalkozásra is alkalmas, tőkeigénye viszonylag kicsi - érthető, hogy a privatizációs program indításakor ez a szektor került az első helyre.
Mindezekre tekintettel a Kormány célja az, hogy a kisvállalkozásként ésszerűen működtethető üzletek, szolgáltatóhelyek most már valóban magántulajdonba kerüljenek, mégpedig szabályozható, ellenőrizhető módon. Ugyanis a privatizáció szándékairól értesülve nagyon sok vállalat már korábban ún. spontán privatizáció keretében a boltok egy részét gazdasági társaságokba vitte át, gyakran mélyen érték alatt, s vagyonmentésről is beszélhetünk.
A sajtóban nemrégen cikkeztek elég sokat a Budavár Rt-be menekített Dél-budai Vendéglátóipari Vállalatról, s ismeretes az ekörüli elég sok botrány, illetve botrányszagú eset.
Sok esetben a vállalatok a társaságba vitt vagyon értékét megtestesítő részvényeket is értékesítették, esetleg alacsony kamatozású kötvényekre cserélték. A törvényjavaslatnak kezelni kell ezt a kérdést, s a visszaélésekből adódó káros hátrányok mérséklése is a célja ennek a törvényjavaslatnak.
Ismeretes, hogy a kormányzat közzétette privatizációs téziseit. A most benyújtott törvényjavaslat ennek a tézisnek a szellemével összhangban áll, s az olt előirányzott lépéssorozatnak az első szakaszaként tekinthető.
A parlamenti bizottságokban élénk vita folyt, és az érdekképviseleti szervezetek is megismerték a törvényjavaslat egész koncepcióját. Én úgy értékelem, hogy fő céljait elfogadták. Részletkérdésekben nagyon sok vita volt, ezeknek egy része, azt gondolom, félreértésen alapszik. Azt olvastam pl., hogy azért nem jó a törvényjavaslat, mert a hentesboltokat majd az MDF-es polgármester fogja osztogatni kegyeltjeinek.
Az itt előirányzott megoldás, a legtisztább közgazdasági technika a versenytárgyalás. Ennél ellenőrizhetőbb, tisztább és ésszerűbb megoldást nem lehetett kitalálni.
Alaptalanul aggódtak azok is, akik azt gondolták, hogy majd a Vagyonügynökség újra államosít. Én azt gondolom, a törvényjavaslatból kiderül, hogy a privatizáció üzleti alapon megy végbe, s elég nagyfokú társadalmi nyilvánosság mellett.
A szakmai közvélemény megismerhette a koncepció fő irányelveit, az érintettek tájékozódtak erről, nem fogja tehát őket váratlanul érni a törvényjavaslat annak elfogadása esetén, és nem teremt igazából vadonatúj helyzetet a gazdaságban sem egyik napról a másikra.
Az államigazgatás felkészült arra, hogy a privatizációt programszerűen, jól előkészítve hajtsa végre. Lényeges kérdés, hogy a privatizációs bevételeket a Kormány az államadósság mérséklésére kívánja fordítani. Ez a bevétel tehát nem képezheti sem a folyó költségvetési kiadások fedezetét, s nem válik önkormányzati vagy nagyvállalati jövedelemmé.
Így lehetséges az, hogy a privatizáció még a mai, igen szigorú pénzpolitika mellett is jegybanki kedvezményes refinanszírozási hiteltámogatásban részesüljön.
Mindezek előrebocsátásával 9 pontra szeretném röviden felhívni a tisztelt Ház figyelmét.
Az első azzal kapcsolatos, hogy a törvényjavaslat - noha a kormányzat mélységesen elítéli az előző rendszer erőszakolt, emberi tragédiákat is okozó államosítási gyakorlatát - mégis nem reprivatizálásról beszél, hanem magánkézbe adásról, privatizálásról. Azt gondoljuk, hogy a korábbi helyzet igazából már nem állítható vissza. Az államosított üzletek egy jelentős része megszűnt, más részét átépítették, modernizálták, volt amelyen javítottak, volt amelyen - sajnos - rontottak. Ma már alig találni olyan üzletet, amely eredeti formájában ugyanúgy létezne, mint ahogy annak idején a tulajdonostól elvették. Ezért a Kormány foglalkozik a volt tulajdonosok széles körű kárpótlásának intézményével, de itt nem reprivatizációról van szó - amint kiderült a javaslatból -, noha a régi tulajdonosokat, kereskedőket, ha ismét vállalkozni akarnak, elsők között juttatja lehetőséghez ez a törvényjavaslat.
Másodszor, talán tízezer körüli egységre terjedhet ki ez a javaslat. Ennek elég jelentős része - 23000 - ma már szerződéses formában működik.
Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a szerződéses bérlő, szerződéses üzemeltető lényegében már ma is vállalkozó. Természetszerű, hogy a potenciális vevők között elsősorban ez a réteg, ez a kör jön szóba. Azonban azt is garantálja a törvénytervezet, hogy a jelenlegi szerződéses üzletvezetők, bérlők lényegében változatlan feltételek mellett dolgozhatnak tovább szerződésük lejártáig.
Harmadszor: alapvető követelmény, hogy még átmenetileg se essen vissza az ellátás, ne romoljon. Azt gondolom, hogy az ellátás garantálása nem valamilyen megfoghatatlan ellátási felelősségi elvből vezethető le, hanem a versenyből, a magántulajdon hatékonyságából. Mégis, a törvénytervezet tartalmaz olyan előírásokat, hogy bizonyos körben - például az élelmiszerboltok esetében - egy ideig a korábbi profilt meg kell tartania a vállalkozónak, a kereskedőnek. Végül is a modern kereskedelem nem felelősségi viszonyok kimondásával, hanem azáltal működik jól, hogy az érintett vállalkozók versenyeznek, és saját üzleti felelősséggel működnek a kereskedelem területén is.
A negyedik kérdés az újságban merült fel: lesz-e munkanélküliség e törvény elfogadása esetén? Az kétségtelen, hogy az állami boltok magánkézbe adásával ott, ahol eddig nem volt szerződéses üzlet, nyilván csökken a foglalkoztatottság bizonyos fokig. Szakértői becslések 15-20%-ra teszik a létszámcsökkenést. Ahol a bolt szerződéses kézben van, ott eddig is lényegében többletmunkaerő nélkül dolgozott az üzlet. Nem tartok a tömeges munkanélküliségtől, mert azért azt tudni kell, hogy a vendéglátóiparban, a kereskedelemben, a szolgáltatási hálózatban ma még mindig a munkaerőhiány a tipikus jelenség. Kétségtelen, hogy a vállalati központok egy része feleslegessé vált - már eddig is az volt -, és ha a boltok magánkézbe kerülnek. A vállalatok egy jelentős részénél ez gondot okoz. Azt hiszem, a kiürült funkciójú szervezetek megszűnése nem baj, hanem pontosan az a cél. Azonkívül a nagyobb boltok mégis megmaradnak állami vállalatok tulajdonában ettől a törvénytől függetlenül. Tehát bizonyos funkciók megmaradnak, továbbá a vállalati központok bizonyos részlegei, a könyvelés, a karbantartás vállalkozni tud. Igazából a vállalati dolgozók is indulhatnak a versenyben egy-egy boltért, ha meg akarják mutatni, hogy értenek a szakmájukhoz. Tehát nem tartok munkanélküliségtől.
Ötödik pontként kiemelném, hogy a törvénytervezet kizárólag természetes személyek, illetve ezek részvételével alakult gazdasági munkaközösség, kft részére teszi lehetővé az üzletek tulajdonjogának megszerzését. A javaslat ezen rendelkezése összhangban áll a kormányzat azon törekvésével, hogy fejlődőképes hazai vállalkozóréteg alakuljon ki. Ennél jobb, természetesebb talajt nem is lehetne találni. Ez a követelmény nem valósulna meg abban az esetben, ha más vállalatok, szövetkezetek, gazdasági társaságok is indulhatnának a versenyben, hiszen félő, hogy ilyen esetben a magántulajdonos nem tudna versenyezni, illetve nagyon gyakran csupán a cégtábla átfestésére kerülne sor.
Hatodik pontként a jogi rendezésről ejtenék pár szót. Igen fontos, hogy a privatizáció során a vagyon végre reális értéken cseréljen gazdát. Az üzletek értékesítése végre nyilvánosság előtt menjen végbe, a helyi közösség kontrollja alatt. A törvényjavaslat ezért megfelelően intézkedik minderről, amikor előírja, hogy az üzlet kikiáltási árát független vagyonértékelés alapján kell elvégezni. Az üzletek értékesítését nyilvánosan meg kell hirdetni. Versenytárgyalást kell lebonyolítani. A versenytárgyaláson kötelező a közjegyző jelenléte. Az üzletet az nyeri el, aki a legkedvezőbb ajánlatot teszi. Azt gondolom, ezek kielégítő garanciák.
Hetedik: a törvényjavaslat nem terjed ki azokra a területekre, ahol a spontán privatizáció révén már vegyes tulajdonú társaságok jöttek létre. Az állami vállalatok tulajdonában álló érdekeltségek, részesedések elvonása viszont azt jelenti, hogy később lehetővé válik a korábban gazdasági társaságba vitt állami vagyon tényleges privatizálása, tehát magántulajdonosok kezébe juttatása. Ezt nem csupán a vagyonátmentés indokolja, hanem itt korrekciót lehet végrehajtani, és ki lehet a továbbiakban is szélesíteni a magántulajdonhoz jutók körét.
A nyolcadik pont: nagyon fontos kérdés, gyakran fölmerült, hogy lesz-e ehhez elég tőke, nem gátolja-e a folyamatot a tőkehiány. Ez komoly veszély, de van kereslet a boltokra, s eddig is volt. Ezért az kétségtelen, hogy ezt a törvényt állami pénzügyi konstrukciókkal is támogatni kell. A támogatás természetesen csak piackonform lehet, például kedvezményes hitel, amely visszterhessége (?) folytán nem nemzeti ajándékként adja oda a vagyontárgyat, hanem érdekeltté teszi a vevőt, a tulajdonost arra, hogy azt hatékonyan működtesse. A Magyar Nemzeti Bank olyan hitelkonstrukciót dolgozott ki, amely a kereskedelmi bankok számára lehetővé teszi, hogy a versenypályázaton induló pályázók számára a vételár legfeljebb háromnegyed részéig terjedő kedvezményes kamatozású, legfeljebb 10 évre szóló bankhitelt nyújtson kétéves kegyelmi időszakkal, türelmi idő mellett. Számottevő forrás lehet még a külföldi erőforrásokat mozgósító új vállalkozási finanszírozási alap is a közeljövőben. A befektetéshez adókedvezmény is kapcsolható lenne, ez azonban törvény kérdése. Azt gondolom, ez később kerül a Parlament elé egy nagyobb csomag részeként. Mindaddig azonban előrehaladhatunk a munkában, mert biztos vagyok benne, hogy ez nem lesz gátja a privatizációs folyamat megindulásának.
A kilencedik, egyben utolsó pont: ki a felelős, hogyan zajlik le ez a folyamat? A törvényjavaslat az állami feladatokat az Állami Vagyonügynökségre helyezi, mely tevékenységét az Ipari és a Kereskedelmi Minisztérium, valamint a többi érintett tárcák intézményes együttműködésével végzi. Az érintett kormányzati szervek felkészültek, kialakították a végrehajtás módját, készen állnak. Ha tehát a tisztelt Ház elfogadja a javaslatot, akkor elindulhat a folyamat, hiszen elkészültek a vagyonértékelési irányelvek, a vállalatok számára kimenő tájékoztatók. Hangsúlyozni kell, hogy a privatizációt üzleti alapon kívánjuk lefolytatni. Ebben tehát a Vagyonügynökség nem konkrét lebonyolító, hanem előkészítő, ellenőrző, koordináló és szervező szerepet tölt be. A vagyonértékelést - ami a kikiáltási ár alapja - szakosodott szervezet fogja majd kidolgozni, szakértők döntik ezt el. Az értékesítés megszervezésére üzleti megállapodások alapján vállalkozók - kis- és nagyvállalkozók is - jelentkezhetnek.
Összefoglalóan: a törvényjavaslat - úgy gondolom - egyértelműen jelzi, hogy a Kormány gazdaságpolitikájában a vállalkozásélénkítés, a privatizálás, a tulajdonreform központi elem. A javaslat elfogadásával megnyílik annak lehetősége, hogy a kialakuló piacgazdaság egyik fontos szektorában a mozgékony, a piaci hatásokra gyorsan reagáló kisvállalkozások visszanyerjék az őket megillető szerepet. A kiskereskedelem, a vendéglátás és a fogyasztási szolgáltatások területén - a törvény elfogadása esetén - a kívánt irányban alakul át a magyar gazdaság struktúrája.
Kérem ehhez a tisztelt Ház támogatását! (Taps.)
