ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Tisztelt Képviselőház! Ismételten felteszem a kérdést, hogy a Ház határozathozatal keretben foglaljon állást ennek a vitának a folytatása vagy berekesztése tárgyában, fennmaradván a Szabad Demokraták Szövetségének az a joga, amit Tölgyessy Péter fogalmazott meg, hogy ebben az ügyben kérdést intézzen a Kormányhoz annak rendje és módja szerint.
Tehát elrendelem a vita kérdésében a szavazást. Aki a vitát folytatni akarja, igennel szavaz, aki nem kívánja folytatni, nemmel. Kérem most szavazni! (Megtörténik. 8 igen, 210 nem-szavazat, 8 tartózkodás.)
Köszönöm. Az Országgyűlés 210 szavazattal 8 ellenében, 8 tartózkodás mellett a vita berekesztése mellett foglalt állást.
Döntés képviselői önálló indítvány napirendre tűzéséről és sürgős tárgyalásáról

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem