Lovass Gyula: Nyugtalan lelkek • Alba de Cčspedes regénye –Révai

Teljes szövegű keresés

Lovass Gyula: Nyugtalan lelkek
Alba de Cčspedes regénye –Révai
Alba de Cčspedes első magyarul megjelent könyve (Lányok) egy lányinternátus keretében változatos emberi alakokat mutatott be, érdekes jellemeket és sorsokat, világos rajzban, kétségtelenül irodalmi becsvágyú felfogásban. A regény szerkesztése mozaikszerű, hőseinek élete nem zárul le, az idegen sorsokat nem kapcsolja össze, nem olvasztja magasabb egységbe semmi – ha csak boldogtalanságuk közös levegője nem –, a modern világ zavaros, kiábrándult látványa is inkább csak az olvasó emlékeiben válik egésszé. A szándék, az írói érdeklődés, mely a regényt létrehozta, alighanem Alba de Cčspedes szokatlanul eleven átélőkészsége, mely férfi- és női alkatot, öreget és fiatalt, boldog és tragikus sorsot egyforma mohósággal igyekszik átérteni és megközelíteni. A Lányok-ban nincsen főalak, kinek lelkén át érzékelhetnénk a világot, ez az írónő minden alakját feljogosítja a világ önmagán át való átélésére; állandó a szempontváltoztatás, Cčspedes minden hősének lelkébe belehelyezkedik, minden hősével megtéteti az önelemzést. Ez az állandó szemléletváltás minden alakra a személyiség ideges feszültségét és a kínzó őszinteség erejét kényszeríti. Más író elhanyagolja a mellékalakokat, nála mintha minden mellékalak az író szenvedélyeiről vallana, ha nem is a legnagyobbak erejével, de mindíg az átlagon felül.
A Nyugtalan lelkek ugyanezt az írói magatartást mutatja egy kisregény egyszálúbb, összefogottabb formájában. Egy fiatal író, kíváncsiságból, kísérletezésképpen szeretőjévé teszi lakásadónőjét, egy öregedő, boldogtalan özvegyet, ki ebben a visszás helyzetben éli át tán élete első szerelmét. Mint sokallja meg a férfi ezt az adakozó, ijedt szerelmet, mint igyekszik meghódítani az özvegy lányát s mint menekül el előlük, mikor úgy érzi, hogy a lányt intellektuálisan nem tudja kiismerni? – ezt villantja meg a kisregény három oldalról, a férfi, az asszony és a lány lelkén, belső vergődésein át, azzal a sajátos, belehelyezkedő képességgel, mely a Lányok-at is jellemezte. Cčspedes nem törekszik irodalmi forradalomra, különösebb költőiségre, de rajza, előadása nyugodtvonalú, biztos, a lélektani iskola legjobb hagyományai élnek benne. Szűkszavúsága mellett is lényegessé, lélektanilag fontossá tudja tenni mondanivalóját, kultúrált írói hangot képvisel, az újabb olasz regények máris legjelentékenyebb írója.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem