3.
3.
Antológiát szerkeszteni nehéz és hálátlan föladat. A két könyvnapi közül az egyiket Magyar nemzeti lant címen Bóka László állította egybe, Babits írt hozzá legszebb prózaverseivel fölérő előszót. A szempont: «A nemzet élettörténetére ráfelelő muzsák legtisztább csengésű hangját» szedni egybe, megmutatni: «a magyar költők hazaszeretete hogy felelt a magyar sors kihívásaira». Hazafias gyüjtemény, a hazaszeretet egy nemes, szellemi, tiszta értelmében. Szerkesztője maga szabadkozik legjobban: oly bő az anyag, oly sok a jó vers és olyan nehéz válogatni közöttük! Hogy mit emelt ki: ízlés dolga és Bóka László ízlése a multra kifogástalan; – a közelmultra és jelenre ingadozóbb. Alig hihetjük, hogy némely vers a kötetnek ebben a részében valóban «primus inter pares» lenne.
A másik antológia, Móricz Zsigmond Magvetője, «a magyar irodalom élő könyve a magyar Nép és a magyar Ifjúság» számára. A bevezető kategórikus kijelentéssel varrja az egész magyar irodalmat a szociális szellem nyakába, – vagy ha tetszik, fordítva; a mult engedelmes, a jelenből pedig egyszerűen kimarad, ami nem felel meg a szempontnak. Kérdés, lehet-e ezek után «a magyar irodalom élő könyvének» nevezni ezt az egy szempontra fölépített gyüjteményt, ezt a népi-szociális gondolat késével kizsigerelt magyar irodalmat? Természetes, a kép nem lesz hű sem a magyar irodalomról, sem az írókról. S ha már a népről van szó: aligha ártott volna írók s korok előtt némi magyarázó bevezetőt adni. Örvendetes, hogy antológia készült a magyar népnek, de nem javallható, hogy a nép csak ezt ismerje meg élő magyar irodalomnak és csak ezt tartsa annak.
