HALÁSZ GYULA: VIOLA-VÁROS • Hegedüs Lóránt könyve
HALÁSZ GYULA: VIOLA-VÁROS •
Hegedüs Lóránt könyve
Hegedüs Lóránt könyve
Ez a Viola-város Budapest, nyári alkonyatkor, a budai hegyoldalból, "mikor ég, föld, hegyek, a sziget s a Duna magukra vették királyi selymes gyöngyházpalástjukat".
Egy ismeretlen festő megfestette a Viola-várost és kedves meglepetésül elküldte Hegedüs Lórántnak. Azt a képet örökítette meg a városról, amelyet szerzőnk pillantott meg és írt le egy varázslatos órában. "Az ő palettája is ugyanazt a színkeveréket adta… mint az író tolla."
Ilyen az egész könyv: művész ecsetjére kínálkozó képek − látható erővel meglátott képek sorozata. Milyen műfajba tartozik Hegedüs könyve? A kötet első fele: útleírás. "Utazás a sarkvidéken" − tíz apró útirajz-remek. Nehezebb meghatározni a Viola-város gyűjtőcím alá foglalt fejezeteket. Talán legjobban ez a meghatározás közelíti meg: Lelki tájképek. Már a címeik is milyen jellemzők Hegedüs Lórántra: Gyöngyházból való hajlék. − Csukjátok be a lelketeket! − szívek bizonyságtétele… Egészen különös, szokatlan forróságú írások.
Ezek közé az imádságig szárnyaló áhítatos képek közé sorozta be a kis unokájához szóló megható és meghatott vallomásait. A Vers Babához rajongó búcsúszó feleletet ad arra a kérdésünkre, miféle műfajhoz is tartozik ez a "lélekbúvárló" könyv. Íme a felelet: Költemények prózában.
A kötet befejező részének címe: Boldoglátók és bajlátók − jellemző példa a nyelvtisztító Hegedüs Lóránt szerencsés szóalkotásaira. Ha jól emlékszem, ezekkel együtt született meg Kosztolányi hasonló szava az optimista és pesszimista fogalmára: derülátó, borúlátó.
*
A Viola-város lelki tájképeinél kézzel fogható, valóságos földi tájak elevenednek meg a sarkvidéki útleírás fejezeteiben. Alig néhány évtizede még a fölfedező utazók sem közelítették meg jobban az Északi-sarkot, mint az a fehér turistahajó, amelyen Hegedüs Lóránt hatszázadmagával járta meg a messze Északot.
Az amerikai nevet viselő német Milwaukee hajó a hamburgi kikötőből indult fel északnak. Skócia legvégső szigetein túl a dán Färöyer-szigeteken vetett horgonyt, Thorshavenben.
"A lankás partokon, mint nálunk szénaboglyák, vakítóan fehér kazlak:… a besózott halak boglyái." A botanikus kertben "egy akkora tölgyfa, mint… magam… az egzotikus csodakertnek legnagyobb büszkesége". Itt értette meg máris mily messze jár északnak vivő útjában. Pedig ez a szigetcsoport csak a 61. fokig terjed… De már itt is mintha "más bolygón" járna, "a Färöyer csillagon laktunk, nem a földön". Innen Izlandba vitte tovább a hajó. "Reykjavik (a füstös kikötő)… fabordájú, komor házai között szétoszlott az utazó karaván", majd gépkocsin útnak eredtek a "zord és büszke vikingország szíve közepébe". Útikönyvük szerint ez az út azért meglepő, mert minden fordulónál meglepetést ígér, "holott a végén, semmi meglepetés nincs".
Hegedüs Lóránt fogékony lelkét, érzékeny képzeletét megragadja a látvány nagyszerűsége. "…Egy óriás katlan…fele a Balatonnak, elsüllyedt, szigeteket hagyott és ugyanakkor megtelt vízzel…" Holdbeli tájon képzeli magát. "Holdbeli sziklavilág rozsdavörös kövei óriás kezektől egymásra rakva fenyegetőn tükröződnek a holdbeli tóban."
Izland északi fjordjain túl északnak haladva átszelték az északi sarkkört. Még innen is ezernégyszáz kilométer az örök jég határáig, négy nap, négy éjjel, Svalbard − a Spitzbergák − északi pereméig.
Jan Mayen ifjúsági regényének kalandos csodáját idézi emlékezetében. Svalbard Király-öblében Nobile szerencsétlen sorsú léghajójának hangárja Amundsen hősi halálát juttatja eszébe, a félbehagyott szénbányát is az elmúlás gyászos érzetét keltik.
"Valamely drámaköltő nagyszerűen be tudná fejezni itt Az ember tragédiájá-t." De itt még van valamelyest élet: tizenöt ember tengődik itt. "Többet nem ereszt ide a Nagyúr, a… jég birodalma."
Reggelre beérnek a Magdalena-öbölbe. Itt már "semmi emberi készség nem fogad", a kikötőt is úgy viszik magukkal a hajóról a partra. "A sarkvidéki világítás különös szürkeségében éjjeli álomban képzeljük magunkat." Megtudjuk, hogy ez a tengerbe süllyedt föld kiálló sziklacsúcsainak érdes, villás éleiről kapta nevét: a norvég Svalbard és a Spitzbergen név egyet jelent.
Még egy utolsó iramodás északnak. A láthatár cukorfehérre válik. A felhőkárpit szétreped és felragyog az éjféli nap. Előttük és körülöttük az "úszó paskolt jég káprázatos kristályos fénye…" (Hegedüs Lóránt nyelvújító leleménye az angol és a német műszóra − Pack Ice, Packeis − íme pompás új magyar szóra talált.)
A Milwaukee a 80° 9' északi szélességről fordul vissza délnek. Innen már csak ezer kilométer az Északi-sark, de kétezer kilométernél is nagyobb távolság légvonalban az északi fővárosokig. Oslo, Stockholm, Helsinki − mind a három a hatvanadik fokon innen van. Ezekhez kell mérni ennek a nagyszerű északi hajókirándulásnak megragadó arányai és gazdag szépségeit.
"A tündöklő csoda nehéz szárnyrebbenéssel verte a lelkeket. Minden, mi ember volt, elnémult bennünk, mert találkoztunk az Örökkévalósággal…"
Hegedüs Lórántnak érdemes volt útra kelnie. A Milwaukee hatszáz utasa közt aligha volt valaki, aki oly megrendítő, feledhetetlen élmények emlékével tért volna vissza az örökjég határáról.
Hammerfest, az Északi fok, Tromsö, Trondjem, Bergen… egymás után pereg a film.
"Az est leszállt s mint Ibsen énekelte lassan a fjord minden partja lehúzta süvegét, fekete lett a világ... Az égre nézek, borús és fátyolos az, amikor egyszerre... az egész boltozat fölemelkedik és ibolyalángokkal ég köröskörül a felhőkárpitok körpereme... mintha egy láthatatlan kéz riasztó csapását éreznők, felszáll a sirályok fehér hada s nagy lassú szárnyapással jön utánunk, bele a tengerbe és az éjszakába.
Így búcsúzott tőlem a fjord..." − írja utazónk búcsúzóul.
Mi is búcsúzunk, bár nehezünkre esik hosszan nem idézni festői, világító erejű szavait, egészen addig, amikor fehér gőzösük elérik "az Elba partjainak kedves kiránduló pagonyait..."
