Radnóti Miklós: „Pax alma veni…"
Radnóti Miklós: „Pax alma veni…"
A napilap hírei között olvasom, hogy augusztus másodikán, kedden hajnalban, az angyalföldi elmegyógyintézet szomszédságában egy férfi fáramászott és a magasból beszédet intézett a csoportosuló emberekhez. Felszólította őket, hogy parafadugóikat azonnal szolgáltassák be neki, mert azokkal akarja betömni a világ összes fegyvereit. Aztán harsány hangon a békét éltette. A rendőr leszedte a fa tetejéről és bevitte a közeli tébolydába, ahol "megállapítást nyert„, hogy a szónok az intézet szökött "ápoltja„.
Cigarettára gyújtok és újra elolvasom a hírt. Dédelgetem, színezem magamban a képet. Egy ember a fa tetején békességet kiált. Egy "ápolt„ végre nem Napoleonnak, nem japán császárnak képzeli magát. Majd borzongani kezdek és óvatosan körülnézek. Nyár elején felkapaszkodtam, egy dobogóra s békehimnuszt szavaltam egy irodalmi társaság előadóestjén. Nemrégiben pedig lefordítottam Tibullus Detestatio belli-jét.
Csak a fatetőn múlna s a parafadugón? Viselkedés és műforma kérdése lenne az egész?
