Cs. Szabó László: Aquae salubres
Cs. Szabó László: Aquae salubres
Évekig próbáltam leszokni a Quartier latinról. Idegen városnegyedekbe szálltam, idegen kocsmákkal próbálkoztam. Nagyon fiatal voltam, ki akartam nőni az diáknegyed nyolcszázesztendős, igénytelen fiatalságából. A lázadás elmúlt, ma már alázattal kortyolok az örökifjúság vizéből a rue Racine és boul' Mich' sarkán.
A sarki rikkancs az Information Universitaire-t árulja. Első oldalán, a világpolitikai izgalmak helyén az írásbeli érettségik eseménye. Ömlenek a diákok, elfogják a járókelőket, a bizonyítványukat mutatják. A kávéház teraszán egy vidéki papa színes lányokat fixiroz.
Este tízkor a diákkávéház pincéjében már mindenki hörög. Egy félliter bor mellet üvöltenek. Feláll egy szakállas, vézna diák, zokogva búcsúzik. Holnap indul Verdunbe! Csakugyan odamegy, a keresztmamájához.
Bejön egy kopasz vörös fiatalember, meg egy szép lány, a fiú kezében mennyi nagy angol zászló, a lányéban francia s a közeli angol királylátogatástól ihletve gyűjtést rögtönöznek a Jóreménység fokánál elsűllyedt angol gyerekek elárvult nagyszüleinek. Egy diák elmenőben az asztalomon keverő könyvre pillant a vérfagyasztó komolysággal visszaszól: maga is szerelmes Antoinettebe? Így hívják az egyik hősnőt.
Éjfélkor a ricsajtól, füsttől és betűtől ittassan a friss levegőre támolygok. Az átelleni könyvesboltban ingujjra vetkőzve dolgoznak a segédek. Még egy nyitott bűntanya! Mint a részeg, aki botladozó biztonsággal kocsmábó kocsmába téved, az autók és autóbuszok közt surranva megindulok feléje.
