Szeptember 14.
élet, mindent elvállaltál egy másik életért
engesztelő áldozatból, mert mit Isten
reá mért, egyetlen életnek elviselni lehetetlen.
halálraítélt. Mindet vállaltál…
de vállalnád-e a közelgő biztos órát?
a vesszőfutást orvosok dermedt arca előtt
az utolsó ajtó előtt
ahol levetkőztetett testedet
éter és vér és kések iszonya várja…
Ne a lelkedet add! szükölve rettegő
testedet vidd oda, elakadó lélegzeted,
vállalja-e? bírja-e vállalni helyette?
kísértete szelid semmiség jelen gyötrelmeidben,
és vad kéj elképzelni hogyan zuhan alá
a magos ablakból repülő karokkal ledobott
tested. Vagy ha a kést magad
taszíthatnád meztelen nyakadba
recsegő inak közé - igen, még ezt is…
még ezt is! Tovább! Birkózz félelmeiddel,
csikard ki szorongatott lelked dadogó
válaszát - képzeld tovább! bátor vagy
szembenézni minden halállal mit
magad elszánt keze ad -
de odanyújtanád-e másnak? bevárnád-e
hősen azt, ami kivülről közeledik? …
körülötted kövek és falak, mint bomlott
gépezet dülöngő tömbjei közt rettegve
látod, hogy szorul mind kisebb térbe
tested padló és mennyezet közt.
Egy óra? Kettő? Mennyi irtózatos ideje már!
A másik szobában hideg tudomány és gyarló
érzelmek harcolnak érted. Érted és ellened!
halálraitéltek léptek be majd hívó
szavukra. Fotelben ülnek, józan polgári
ruhában, cigarettáznak - sorsod sötét
ítélőszéke: hét orvos ül az asztal körül
hét időtlen démon, dermedt csendben
kézről-kézre adják a nehéz jövendőt…
Nem néznek reád, szemük részvéttel verdes
körülhordozott könyörgésed előtt -
nézd az elitélt viasz-szín arcát!
nézd sötétlángu szemében a kibomlott
rémületet! ő a test, te csak a lélek,
a test sziklabörtön - a léleknek ezer rése van.
Nem tudsz úgy félni! Torkához nyúlnak,
most miért nem sikoltod: inkább én!
Lámpás tükrök s vészes latin szavak
villognak, gyötrő kezükről iszonyodó szemed
már látja a sötéten csepegő vért…
miért reszketsz, s akasztja szived
hideg borzadály, irtózó lelked
védekező kezekkel miért takarja el magát?
Nem tudsz feleni - elvállalnád-e
kedvesed helyett a biztos percet
mikor kezét mindenki lereszti
s mint Isten elé, meztelen szívvel
lép át egyedül az utolsó küszöbön…