III.
III.
Én nem hazudok le a múltból.
És nem ferdítem a jövendőt.
A dallam kiszórná szavamból
a rosszat úgyis, a veszendőt.
Költő vagyok, a kígyó-módra
bőrváltó tényt, a pillanatnyit
űzöm, lesem, - elszomorodva,
ha rajtam is csak átiramlik.
Tudtam gyűlölni. Úgy gyűlölni,
ahogy ma érteni szeretnék;
vagy férfiasan csak eltűrni,
a rámzuhogó balszerencsét.
Én nem értem, de szívem békül,
már ellentétjeit is érti,
mint midőn a számsorba végül
előjeleket kell cserélni.
Mit tud külön már? Mondja, mondja,
oszt, összead, hadarva méri,
betéve percenként megoldja,
amit a jövő felad néki.
És nem ferdítem a jövendőt.
A dallam kiszórná szavamból
a rosszat úgyis, a veszendőt.
Költő vagyok, a kígyó-módra
bőrváltó tényt, a pillanatnyit
űzöm, lesem, - elszomorodva,
ha rajtam is csak átiramlik.
Tudtam gyűlölni. Úgy gyűlölni,
ahogy ma érteni szeretnék;
vagy férfiasan csak eltűrni,
a rámzuhogó balszerencsét.
Én nem értem, de szívem békül,
már ellentétjeit is érti,
mint midőn a számsorba végül
előjeleket kell cserélni.
Mit tud külön már? Mondja, mondja,
oszt, összead, hadarva méri,
betéve percenként megoldja,
amit a jövő felad néki.
