Berczeli A. Károly: Eső
mint egymást tépő, izmos négerek,
fehér foguk cikázva villan, csikorog,
aztán az eső szépen megered.
az út porát kavarja és sikong,
az eső döngicsél, mint szúnyogok,
sörényét rázza, nézd, a messzi domb.
e röpke zápor s nézd csak, hogy növök,
a sok kalász közt magam is kalász,
ki lisztet adni ég felé török,
hogy már-már nagy fa, óriás vagyok,
fejem lekókad s lustán csüngenek
le rólam, nézd, a hatalmas magok,
és lenne annyi, rengeteg kenyér…
De irigy fény suhog a domb felől,
derül - és minden, minden véget ér…