KOMJÁTHY ALADÁR: MINIATÜRÖK
vagy az se; szándék, sóhaj, fájdalom,
ki ismeretlen célok és szeszélyek
parancs szavára életem adom.
Buták között az okos ostoba,
urak és gazdagok közt szolga-koldús
ki bérét meg nem kapta még soha.
hörgésétől hangos piszkos világunk,
mely haldoklik s csak szenvedélye fortyog.
s a népért őrjöng minden agitátor,
de megmondani: mindez csak hazugság,
hol a dicső, a feddhetetlen bátor?
kit a szerencse nem dajkál s a pakli
áldásában nem részesül. Tehetség?!
Nem tudjátok hát? A szerencse vaksi!
a másikban már gyilkos a neve;
csak az bolyong hazátlanul a földön,
kit nem véd csak a jóság fegyvere.
Pár ezer évig álmodoztunk rólad,
s kik álmodoznak sorra feldiszítik
az álmoknak rendeltetett bitókat.
a bűn, az aljasság legyen a császár?
Kesergünk sírva házad ajtajánál,
miként egykor a bibliai Lázár.
nézek szemedbe rettentő öregség.
Csak arra jó az ember búja-gondja,
hogy hitvány lomként majd a sírba vessék.
gyötörni egymást, nincsen szebb vigaszság,
míg gyászruháját tépi szégyenében
a százszor arcul köpdösött igazság.
feledtük már s a rossz világ feledte,
hogy voltunk egyszer, haj! megértjük-e
a szándékot s a baltát, mely kivágott?