ILLYÉS GYULA: GONDTALAN
ILLYÉS GYULA: GONDTALAN
Beleütöm még kezemet
itt is, ott is egy akadályba;
de mind könnyebben lépdelek
és szabadabban e világba.
Csodálkozom és visszanézve
becsülöm az árkot, a partot,
a veszélyt, melynek meredélye
csak tegnap is még visszatartott.
itt is, ott is egy akadályba;
de mind könnyebben lépdelek
és szabadabban e világba.
Csodálkozom és visszanézve
becsülöm az árkot, a partot,
a veszélyt, melynek meredélye
csak tegnap is még visszatartott.
Micsoda baj vehet körül,
hogy, mint rossz szövetségesek,
gondjaim észrevétlenül,
azok is elfelejtenek?
Gondtalanul és halk füttyszóval,
mosolyogva megyek a falnak,
s a falak kényszerült mosollyal
megnyílnak és utat adnak.
hogy, mint rossz szövetségesek,
gondjaim észrevétlenül,
azok is elfelejtenek?
Gondtalanul és halk füttyszóval,
mosolyogva megyek a falnak,
s a falak kényszerült mosollyal
megnyílnak és utat adnak.
Nincs parancsom, nincs jelszavam,
mint kit nem harc vár, de mulatság
fülelem, mint zeng magasan
egy szálló cinke, a szabadság.
Vonj kardot rám, a vízbe vágod,
golyód ködön fütyül keresztül,
árnyékom veri szét a tábort,
s győz úgy is, ha emlékezetből.
mint kit nem harc vár, de mulatság
fülelem, mint zeng magasan
egy szálló cinke, a szabadság.
Vonj kardot rám, a vízbe vágod,
golyód ködön fütyül keresztül,
árnyékom veri szét a tábort,
s győz úgy is, ha emlékezetből.
Énekelj, költő, – magamat
így biztattam egykor a harcra;
vértet, acélnál biztosabb
sisakot daloltam magamra.
Csikaszként szűkölő s gyülemlő
aljnép közt, Igazság, hadadban,
hangom és nevem külön feltör,
ott harcol máris, halhatatlan.
így biztattam egykor a harcra;
vértet, acélnál biztosabb
sisakot daloltam magamra.
Csikaszként szűkölő s gyülemlő
aljnép közt, Igazság, hadadban,
hangom és nevem külön feltör,
ott harcol máris, halhatatlan.
Rab voltam én, vagy szökevény:
«bőröm a halál rabruhája»,
vallottam, – már nem vallom én,
szűnik már szívem bujdosása.
Szabadabban, mint álmaimban,
szállok, pedig csak szavam szárnyal,
mióta érzem, hogy megvívtam
első csatám; az elmulással.
«bőröm a halál rabruhája»,
vallottam, – már nem vallom én,
szűnik már szívem bujdosása.
Szabadabban, mint álmaimban,
szállok, pedig csak szavam szárnyal,
mióta érzem, hogy megvívtam
első csatám; az elmulással.
