ZELK ZOLTÁN: SZILVESZTER A FÓTI-UTON
sem a vihar, ily harsogót,
se százezer motor, mint itten,
e rossztüdejü horkolók.
fujják… fölszáll és összecsap
száz szörnyü hang. És szinte csobban
és habzik, amint megdagad
de visszapattan, nem leli
utját s ujabb, s ujabb hörgéssel
és sziszegéssel lesz teli
árja alatt ugy alszanak,
mint folyó mélyén az iszapban
nagybajszu, páncélos halak.
és ringatóbb ez az iszap,
ha nem hajitná partra őket,
mely fölissza az éjt, a Nap…
a Váci-ut és a liget,
melynek bokrai közt lapulva
leseng a csontfogu hideg…
őrizné őket ez a ház:
járná a talonmáriás,
mikor az egyheti robot
bére ott szállt az izzadt kártyák
között, mint egy elváltozott
hej, régi, régi szép idők…
ihattak akkor, telt a bérből
s ilyenkor Szilveszter előtt
hogy várta már a perceket,
mikor összefogózva járják
táncuk a kihunyt év felett…
a horkoló had ébredez.
Mocskos idő. Hó hull s a hóra
hamuszinü eső szemez.
és párás henteskirakat
előtt álldogálnak merengve,
féllábon akár a ludak,
S akár a többi éjeken,
örüljön az, aki a menhely
öblös termében megpihen,
tömeg közt könyökölve fut
facér szabó, pincér, kovács, hogy
elérje a nyitott kaput…
üveget lóbál egy legény
s ordit: «igyunk, hisz Szilveszter van…
egy fa alatt találtam én,
lehet vagy két liter… Igyál!» –
s a drága kincs a dermedt ujjak
között táncát megkezdi már.
A faszesz már gyomrukba mar
és fölcsap gyulladt torkaikból
vijjogva, rekedten a dal!
indás gőzök alá merül…
rókáznak már, üvöltnek és a
földön egy asszony elterül,
kiséri még a dallamot.
Egy asztalos zuhan melléje,
aztán egy kocsist s egy vakot
a többi még járja tovább
s vélük táncolnak fönn a felhők
s vélük a Fóti-uti fák!
ez volt a tánc! Három halott
hirdeti, hogy a Fóti-uton
a vidám halál mulatott.
nem harsogja már a terem –
Nem volt munkájuk életükben,
hát most már Tulnan se legyen
igyák az aranyszin italt,
rummal gyógyitsák sebzett torkuk,
táncoljanak s fujják a dalt!