BARTALIS JÁNOS: LÉLEK-VETÉSFORGÓ
Csak a régi mag hajt virágot.
Amit a szép erdők, mezők vetettek:
Az örök mag vet itt is lombot.
Mindegy itt vagy amott.
Egyforma a lélek boruja-fénye.
Csak talán itt a sötétje nagyobb.
És nagyobb a kinja, vágya, szerelme.
Itt még többször imádkozom,
Még többször nézek,
Ha csillagra nézek, tudom, az is «arra mutat.»
Ha szél ver és felleg száll,
Ha bús madárraj indul.
Lelkem gondolatai repülnek.
Mennek feketén, csapatostul.
Mennek csillagfényben,
Mennek napsütésben,
Mennek ráhajolni,
Mennek leborulni –
– az erdélyi földre.