FENYŐ LÁSZLÓ: FORDULÓN
nézzen rám teliholdad kék emlék-udvara,
mely a csipkés borongást pillantásomra ejté,
hogy ott csillangjon e csillagzó zuzmara.
hadd forogjon előbb nyelved nyársán a szó,
hadd piruljon… nem, nem… nem kell kimondani
mindent, mi nyelvhegyig ér és kimondható.
az egyik panasz, a másik hallgatás…
Vizsgáld meg, nem volt-e túlszapora ifjúi könnyed
hogy hulltában tört meg már a csillámló varázs?
a dal, ha úgy itéled: könnyünek találtatott,
ha remegése nem volt lélekből fodrozó,
ha fecsegő pinty, hajnal előtt hangot hallatott.
kontárral… és mesterekkel se perlekedj –
szeresd magadért és tiszteld önmagad ellen
a szaggató ekét: fényes kétségedet.